Nekünk Trianon kell – avagy, a Nemzeti Széttartozás Emlékhelye (NESZE)
„Magyar az, akinek fáj Trianon”. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke dobta be a köztudatba ezt a gondolatot, 2000. május 25-én, a Magyarok V. Világkongresszusán. Patrubány emlékezete szerint „a pillanat ihlete alatt futott ki” a szájából ez a magyarság-meghatározás, és a Budapesti Kongresszusi Központot megtöltő háromezer küldött olyannyira megértette az üzenetet, hogy „percekig tartó tapssal szakította félbe a beszédet.”
Ehhez csak annyit, hogy azok is magyarok, akiknek nem Trianon fáj a legjobban, hanem az éhező gyerekek, a kilakoltatott családok, a megállíthatatlanul terjedő gyűlölködés, a szomorú, leszakadó Magyarország. De ne legyünk ünneprontók, hiszen ünnep készülődik, ajándékot kapunk a kormánytól. 5 milliárd forintba fog fájni nekünk az adóforintjainkból fizetett ajándék, legalábbis, a mostani ígéretek szerint nem többe, és a trianoni békeszerződés 100. évfordulója előtt el is készül.
Mindannyiunk okulására és épülésére.
És akkor most ne akadjunk fel azon, hogy az a miniszterelnök, aki mostanság attól magyar, hogy fáj neki Trianon, pályája kezdetén, még liberális korszakában, társaival együtt kivonult a parlamenti ülésteremből, amikor az Antall-kormány meghirdette a Trianon emléknapot. Ne rágódjunk ilyen részleteken, mert a múlt folyamatos fölemlegetése, a hátrafelé nyilazás nem visz előre. Inkább örüljünk annak, hogy az Alkotmány utca Kossuth térhez közeli végére tervezett emlékhely szép, veretes nevet kapott: úgy fogják hívni hivatalosan, hogy a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye.
Egy 100 méter hosszú, négy méter széles és négy méter mély árkot kéretik elképzelni, mely árok falán feltüntetik majd Magyarország 1913-as összeírás szerinti helységneveit is, a végén pedig egy gránittömb lesz, közepén örökmécsessel, ami a nemzeti összetartozás gondolatát jelképezi.
Vagy nem. Nem kell jósnak lenni hozzá ugyanis, hogy az épülő árok (verem?) nem a nemzeti összetartozás, hanem a Nemzeti Széttartozás Emlékhelye lesz. Rövidítve: NESZE.
Nesze neked Trianon! Amiről józanul, minden magyarkodás nélkül annyit érdemes elmondani, hogy igen, valóban igazságtalan és ostoba döntés született az ottani kastélyban. Igazságtalan és ostoba, mert a győztesek, tisztelet a kevés kivételnek, igazságtalanul és ostobán szoktak dönteni a legyőzöttek kárára.
És akkor most nem mennénk bele abba, mihez kezdett a Fidesz a kétharmaddal Magyarországon. Felvirágoztathatta volna Magyarországot, mert semmilyen erő nem állt útjába ennek.
A NESZE nevű építmény egy árok. Árok az összetartozást leginkább akkor szokta jelképezni, amikor betemetik. Amikor kiássák, vagy mélyítik, az nem az összetartozást, hanem a széthúzást jelképezi, vagyis, nem azt, ami összeköt, hanem azt, ami elválaszt egymástól.
A trianoni döntés, mint minden olyan „közös megállapodás”, amelyet nem egyenrangú felek írnak alá, igazságtalan volt, és ostoba, ugyanakkor történelmileg – mivelhogy a történelmet a győztesek írják – logikus is egyben.
Ebből a megközelítésből, no meg a jelen realitásaiból kell emlékezni a 99 évvel ezelőtt történtekre. Siránkozni a modern Európában azonban teljesen hiábavaló és kontraproduktív is egyben. Aki autózott már például a horvát tengerpartra, és nem kellett megállnia a határnál, azt tapasztalta, hogy Rijeka (Fiume), vagy éppen Opatija (Abbázia) most is éppen olyan messze van Budapesttől, vagy bármelyik magyarországi településtől, mintha még most is Magyarország része volna.
A Trianonban történtekre persze kell emlékezni, de erre nem egy árok a legjobb megoldás. Hacsak nem a cél, hogy az összetartozás helyett a széttartozás érzetét keltse az amúgy is egymásnak ugrasztott magyarokban.
