Nem csökkent jelentősen az Index olvasottsága
Annak ellenére, hogy az RTL Klub egy közel háromszázezres olvasói visszaesésről számolt be, ez jelenleg csupán időszakos csökkenést jelent, ami azért lehet, mert nyáron kevesebben ülnek a számítógépek előtt.
Habár az Index úgy szerepelt a köztudatban, mint az ország első számú online portálja, az olvasottság tekintetében egy jó ideje már fej-fej mellett, szoros csatát vívott a 24.hu-val.
Júniusban a 24.hu volt egy hajszállal olvasottabb, májusban az Index. Jelenleg mind a két portál közel hétszázezres napi olvasói tábort tudhat magáénak.
A jelenlegi adatokból az látszik, hogy nem rengette meg igazán a botrány a portál olvasottságát, de mivel 21 újságíró kivételével, az Index munkatársai kitöltik a 30 napos felmondási idejüket, így csak ezt követően lehet pontosan megmondani, mennyi olvasót veszített a lap az átalakítások miatt.
Bodolai szerint, az Index működni fog
Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: a három, pénteken felmondott főszerkesztő-helyettes vezeti most a szerkesztőséget, a szintén felmondott újságírók pedig dolgoznak tovább.
Bodolai szerint, az Index működni fog, megy tovább, de nem tudta megmondani, milyen lap lesz belőle. „Azonban indexes hagyományokkal fog működni” – mondta. Hozzátette, nem kezdett még el embereket keresni, ahogy arról lehetett olvasni, sokkszerű volt számára a pénteki felmondási hullám.
A menesztése óta most először megszólalt Dull Szabolcs, az Index múlt héten elküldött főszerkesztője is. RTL Híradójának többek közt arról beszélt, hogy ha a távozó indexesek tervezik is új lap indítását, ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.