Nem hozott szerencsét 8-as szám, kitelt az ideje a 888-nak
Ha valaki rákattint a 888.hu oldalára, akkor G. Fodor Gábor internetes újságja helyett az Origo oldalán találja magát. Az ottani főoldal viszont egy 888-al kapcsolatos rövid írással indul, amelyben azt tudatják az érdeklődőkkel, hogy a 888 az Origóra költözött.
„Van egy török mondás: egy gondolat kevés, kettő sok. Honnan vegyek másfél gondolatot? A nyolcadik évében járó 888 gondolt egy nagyot. A három nyolcas ezután Magyarország egyik legolvasottabb hírportáljával együttműködve folytatja munkáját. Lesznek interjúk, videók, podcastok és publik. Lesz min felháborodni, megbotránkozni, felszólalni és gondolkodni. Lesz 888 – az Origón. Tartsatok velünk!”
G. Fodor Gábor főszerkesztő jegyzi a fenti, 888 az Origón című írást, melynek alcíme is informatív, szó szerint a következő: Folytatjuk. Hogy mi az a szellemiség, tartalom és stílus, amelynek folytatását ígérik az olvasóknak, arról az alábbiakban lesz szó. Előbb azonban nézzük, milyen folyamat része a 888 mostani „költözése”, ami a gyakorlatban egyet jelent a portál megszüntetésével.
A 888 eredetileg a Modern Media Groupon keresztül Habony Árpád köreihez tartozott, onnan igazolt át a Népszabadságot rövid úton bezáró Mediaworkshöz. Nem a 888 a kormányoldalhoz tartozó sajtó egyetlen áldozata, már korábban megszűnt, illetve onlinera váltott a Magyar Hírlap, tavaly pedig bezárták a Figyelő nyomtatott változatát. Ugyancsak az internetre száműzték a Pesti Tv-t, a Világgazdaságot, és a főként megyei lapokat működtető KESMA vidéki hálózatánál is leépítések voltak.
A nyolc évvel ezelőtt nagy felhajtás közepette indult 888 ugyanazt ígérte az olvasóknak, mint amit Schmidt Mária 2016-ban az '56-os emlékév kapcsán meghirdetett: hogy fancy, trendi és szexi lesz. Vagyis fiatalos, laza hangvételű. G. Fodor főszerkesztő feltehetőleg a liberális sajtótól vette ezt az ötletet, egyedül azt felejtette el, hogy a frivolságnak, esetenként a szabadszájúságnak akkor van létjogosultsága, ha a stílus megfelelő minőséggel és tartalommal párosul. A 888 azonban mindvégig híján volt ezeknek a tulajdonságoknak, ezzel szemben durva, bántó, nem egy esetben kifejezetten gusztustalan és trágár volt.
Nem sokkal a bemutatkozás után egy jegyzetben maszturbációs segédeszköznek nevezték az MSZP egyik korábbi elnökének a feleségét, mindemellett az egykori pártelnök akkor 13 éves lányáról is hasonló hangnemben írtak. Azoknak pedig, akiknek ennyi aljasság nem volt elég, a 888 további csemegével kedveskedett. Egy írásban például arra biztatták az egyetemi ifjúságot, hogy jelentsék fel azokat a tanáraikat, akik nem a NER szellemiségétől vezérelve tartják előadásaikat, és liberális eszméket terjesztenek.
Mostanra tehát kitelt a 888 ideje, a kormányoldalon megelégelték, hogy a portál csak viszi a pénzt, trágár és gusztustalan, ráadásul még népszerűtlen is. A 444-re három 8-sal rálicitáló portál magvas tartalma az Origón – akarva, akaratlanul – egy ideig továbbra is elérhető lesz.