Már tíz éve meg kellett volna tenni az aszályvédelem első lépéseit

A hírekből úgy tűnik, mintha az aszály valami rendkívüli természeti csapás volna. Ön is így látja?

Egyáltalán nem. Aszályok voltak már korábban is, 1953-ban különösen pusztító volt, 1847-ben volt egy hasonló, de feljegyeztek Apafi fejedelem korában is akkora károkat, hogy nem tudtak a törököknek adót fizetni. Erdélyben az 1600-as évek közepén is megesett az ilyesmi. Az aszály már több földi civilizációt elpusztított, az aztékokat, a majákat, akik 50-60 éven át nem tudtak kukoricát termeszteni, és föloszlott az a kultúra. De ugyanez igaz a két folyó közére, amit Mezopotámiának hívnak. Az aszály elkerülhetetlen, ugyanúgy, mint a globális felmelegedés, a változó klíma. Ezt nem tudjuk elkerülni, ezzel együtt kell élni. Ami viszont nagyon aggasztó, hogy az aszályok gyakorisága hihetetlen módon megnőtt, és ez ellen egyedül nem tudunk védekezni. Nem csak a magyar agráriumnak, általában a vízgazdálkodásnak feltétlen szüksége volna egy jól átgondolt stratégiára, és annak kőkemény, következetes megvalósítására. Ha a Negev sivatagból lehetett oázist teremteni, nem elérhetetlen álom a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, csak pénzt kell belefektetni.  

A kormány közölte, felkészült, tehát minden rendben van. Kész az aszály elleni stratégiánk, nagy baj már nem is lehet? 

Több mint tíz éve van Magyarországnak 2-300 oldalon lefektetett aszályvédelmi stratégiája, ami nagyjából kimerül azzal, hogy mikor, hol mennyi vizet kell betározni. Ez pontosan mutatja azt az egyfókuszú megközelítést, ami alapvetően jellemzi a védekezési módszereinket. Öntözni nagyon-nagyon kevés, ez csak a probléma egyik oldala. A másik a területi vízgazdálkodás, a belvízelvezetés, az árvízvédelem és a települések, elsősorban a városok vízgazdálkodása. A hétköznapi emberek nem is gondolják, hogy a városokat talán még erősebben sújtja az aszály, mint a termőföldeket vagy az erdőket, hiszen az elmúlt napok hőhulláma hőszigetekké, hősivatagokká tette azokat. Ez ellen pedig Magyarországon alig tesznek valamit.

Városi aszályról beszél? 

Pontosan. Nagyon kevés helyen foglalkoznak az esővíz-visszatartással, azzal, hogy a korábbi csapadékkal öntözzenek. A tisztított szennyvíz is alkalmas lehetne a közterületek hűtésére. Két évtizede New York városa valamennyi háztartását ellátta víztakarékos vécével, aminek a költségét a város állta. Ezek az előrelátó intézkedések nem olcsóak, egy átlagos háztartásnak hosszú időn belül térülnek meg, ezért ehhez kormányzati segítségre és átgondolt, központi aszálystratégiára volna szükség. Nem most, már tíz évvel ezelőtt meg kellett volna tenni az első lépéseket! Ha ég a tarló, akkor a tűzoltók nem ülnek le a kávézóba, hogy megbeszéljék, ilyen esetben mi a teendő, hanem oltják a tüzet. Most is cselekedni kéne, ami nyilván ebben a helyzetben drága, de rapid megoldásokra van szükség. Az öntözés csak egy ortodox módja az aszály elleni védekezésnek.

Május végén, június elején kezdték a vízügyi szakemberek feltölteni a tározókat. Nem későn? 

Olyan forróságban, mint amilyen az elmúlt napokban tört ránk, a természetes vizek párolgási vesztesége meghaladja a napi egy centimétert. Most a kis tavak óriási bajban vannak, hiszen a vizük 29-32 fokos, párolognak, mint az őrült, a vízutánpótlásuk pedig megszűnt. Elapadtak a hozzá vezető folyócskák, csatornák, kis patakok, mert egész júniusban nem esett az eső, ami páratlan. Június átlagosan a legcsapadékosabb hónap Magyarországon, ahhoz képest az idén semmi vízpótlás nem érkezett. 

Mekkora a baj? 

Jól mutatja, hogy a balatoni halgazdaság már menti ki a tóból a pontyokat, nehogy elpusztuljanak. És több ezer ilyen sekély tó van Magyarországon, amelyekben a májusban betárazott vízmennyiségnek már a fele sincs meg.

Ha jól értem, az a gond, hogy hiányzik a kormány hosszútávú gondolkodása? 

Eddig valóban minden kormány csak rövid távon próbált megoldást találni a mezőgazdaság problémáira. Meg tudom érteni, egy kormány sosem fektet sok pénzt olyan beruházásokba, amelyek gyümölcsét esetleg már nem ő szüreteli le. A négy évenként újraválasztott politikai hatalom egyszerűen nem tud, és nem is akar több tíz év távlatában gondolkodni. Pedig az ország élelmiszer-ellátása kötelesség, amit csak úgy lehet megoldani, ha látjuk előre, hová fog jutni az ország, milyen hőmérsékleti viszonyokkal kell számolni 2030-40-50-ben. Ebben az is benne van, hogy át kellene gondolni, nem kellene-e felhagyni bizonyos növényfajták termesztésével? Lehet, hogy például, ha néhány év múlva a kukorica, a napraforgó vagy a cukorrépa nem érik be júniusban, akkor a termés javát majdnem biztosan elviszi az aszály. És ezen az öntözés sem segít, mert 30-40 fokos kánikulában az öntözött talajban valósággal megfőhetnek a növények gyökerei. A hazai stratégiában az is szerepel, hogy talán 50 év múlva aligha lehet majd mifelénk öntözés nélkül például szőlőt termeszteni. Az aszállyal kapcsolatban csak egyet tehetünk: mivel nem tudjuk megakadályozni, adaptálódnunk kell hozzá.

Néhány éve Mosonyi Emil, a Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar vízépítő mérnök egy interjúban azt mondta nekem: Magyarország egyik nagy problémája, hogy nem tudja megtartani az átfolyó vizeit. Ön mit gondol erről?

Nem csak az a baj a hazai folyókkal, hogy elfolynak, hanem az is, hogy elfogynak. Csökken a vízhozamuk is, miközben folyamatosan nő az átlaghőmérsékletük. A Duna egy kavicsmederben folyik, emiatt állandóan „rágja be magát” a föld középpontja felé, tehát mélyül a medre. A felső, osztrák és német szakaszain már sűrűn belépcsőzték, alattunk, Szerbiában, Horvátországban és Bulgáriában is, pedig arra már mélyebb a víz. Csak a 400-500 kilométeres magyar szakaszon idegenkedtünk politikai alapon ettől. A Visegrádra tervezett vízlépcső indította el a rendszerváltásba torkolló politikai ellenállást. Ha ez megépült volna, akkor ma a Dunán olyan vízszintet tudnánk tartani, amilyenre szüksége volna az atomerőműnek, az ivóvízellátásnak, az öntözésnek és az egész éves hajózásnak. Jelenleg 52 gázló van a magyar szakaszon, amelyet folyamatosan kotorni kellene Gönyű és a déli országhatár között. Ennek megoldására már a 40-es években is készültek stratégiai kutatási tervek, tanulmányok, akkoriban írtuk alá a Belgrádi Egyezményt, ami garantálja az év mind a 365 napján az összes Duna-menti országnak a 29 deciméteres hajózási mélységet. Ma évente 50-100 napon nem tudjuk ezt teljesíteni. 

A hírek szerint, a kormány titkos tárgyalásokat folyat a szlovákokkal a visegrádi vízlépcső újragondolásáról.

Talán ma már sikerül túllépni a korábbi aggályokon. A folyami áruszállítás a leginkább környezetbarát, ez mindenkinek jó lenne Közép-Kelet-Európa országain át egész Nyugat-Európát is beleértve. A '80-as évek közepén, amikor éppen egy esztendeje üzemelt a Paksi Atomerőmű, a Duna alacsony vízszintje miatt már volt egy kritikus helyzet, olyan kevés volt a víz, hogy az erőmű vízkivételi rendszere nem jutott hűtővízhez. Az eset nem volt publikus, elzárták a hidegvíz-csatorna torkolatát, az ország összes belvízi szivattyúját odavitték a hidegvíz-csatorna torkolatába, és dízellel, árammal, éppen csak gőzgépekkel nem emelték be a vizet. Amikor elvonult a „vihar”, egymásra néztek a szakemberek, mit rontottak el? Nem rontottak el semmit, csak azt felejtették ki a számításból, hogy a Duna medre időközben mélyült, a vízhozam pedig nem nőtt. Amikor tervezték az erőművet, egy 100 éves statisztikával számoltak, de 1980-ban a Duna kisvízi medre már egyáltalán nem ott volt. És ez a folyamat a mai napig megállíthatatlanul zajlik, pedig már kotrási tilalom van az atomerőmű fölötti szakaszokon.  

A Tisza szabályozásról mi a véleménye? Nem kellene valahogyan visszacsinálni, hogy ne engedjük el olyan sok vizét?   

Az Alföldön mára eltűntek a nyílt víztükrök, a lápos vidékek, az erdők, amelyek mintegy vizes szivacsként őrizhetnék a víztartalékokat. Most van egy elképzelés, a szabályozás okozta károk „visszafordítására”, ezt hívják Új Vásárhelyi Tervnek. Az így létesülő szükség-víztározók inkább csak az árvízi védekezésre volnának alkalmasak, néhány a 24-ből már el is készült. Ezekkel az alapvető baj, hogy nagyon drágák, bonyolult az üzemeltetésük, mert a kellően pontos meteorológiai előjelzések nem állnak rendelkezése.

Magyarország ivóvíz bázisa biztonságban van?

Ebből a szempontból a többi európai országhoz viszonyítva, nem vagyunk rossz helyzetben. Az ország egynegyedét-egyharmadát főleg a dunai parti szűrésű vizekből látják el, az összes többi település lakói szinte kizárólag mélyfúrású kutakból kapnak úgynevezett rétegvizet, ami stabilan rendelkezésre áll, nem ingadoznak a hozamok. Nálunk nem az a kérdés, lesz-e elég ivóvíz, hanem az, hogyan tudjuk elosztani. Ezért a budapesti agglomerációban – egy kis túlzással – az ilyen aszályos időszakokban gyakorlatilag összeomlik a vízszolgáltatás. Jönnek a lajtos kocsik, meg a nagyon drága, nem is teljesen biztonságos ideiglenes megoldások. 

A kormány mit tehet a mai kritikus szárazság idején?

A közlemények szerint már egyharmad balatonnyi vizet feltöltöttek a tározókba, ami jól hangzik, de nem tudom, honnan származik ez az adat. Ha ezek a tározók csak egy méter mélyek, mára kopaszra száradtak. Vannak párolgáscsökkentő technikák, amelyek meglehetősen drágák, de tudjuk, minden pénzbe kerül. A kiszáradt kukorica- és búzatáblák fölött csökken a felhőképződési hajlam, ami egy önmagát erősítő folyamat. Erre a Száhel-övezet elsivatagosodása a legjobb példa. Az őslakosok kiirtották az erdőket, a zöldfelületet, mára éhínség pusztít azon a vidéken. Ugyanez kicsiben már kialakult az Alföldön és a Homokhátságon is. A Hortobágy szintén egy mesterséges puszta, mindenki büszke rá, pedig azt is a Vásárhelyi Terv, a Tisza szabályozása hozta létre. Érdemes volna újra nagy, vizes „szivacsokat” telepíteni, lehetnének újra lápok, erdők, és mindenesetre kellenek majd szárazságtűrő növények is. Ezen érdemes volna elgondolkodni az erdőgazdálkodásban és a mezőgazdaságban egyaránt. Mert öntözni még lehet, de egy idő után elszikesedik a talaj, és onnan már nincs visszaút. Nagyon át kell gondolni a következő évtizedben, hogy milyen szárazságtűrő növényfajok betelepítésével tudunk magunknak élhető klímát teremteni, ahol újra lesznek felettünk esőfelhők is.