Nem lesz évközi nyugdíjemelés, se nyugdíjprémium

HírKlikk 2024. szeptember 11. 09:30 2024. szept. 11. 09:30

Katona Tamás szerint túl korán, a szükséges adatok ismerete nélkül jelentette be a jövő évi, 3,2 százalékos nyugdíjemelés mértékét a pénzügyminiszter, illetve idén nem lesz novemberi korrekció, és nyugdíjprémiumra sem számíthatnak ősszel az idősek.

A Pénzügyminisztérium volt államtitkára a Népszavának kijelentette: a költségvetésből, az adótörvényekből és a makroadatokból lehet következtetni arra, miként alakul a következő évi infláció. Egyelőre ezek egyike sem készült még el, Varga Mihály pénzügyminiszter ennek ellenére közölte: a januári emelés „mértéke az éves várható inflációval megegyezően 3,2 százalék körül alakulhat”.

Beszélt a kiegészítő nyugdíjemelésről is, amely szerinte idén novemberben nem lesz. 

Januárban 6 százalékkal emelkedett az ellátások mértéke, az infláció pedig 4 százalék alatt van. Az augusztusi inflációs adat 3,4 százalék lett éves bázison, részben az idényáras (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) élelmiszerek, illetve a benzinárcsökkenés miatt. Szeptembertől viszont emelkedhet a pénzromlás, a decemberi infláció már 5 százalék fölött lesz, de az év egészét nézve nem haladja meg a 6 százalékot, ezért nem lesz visszamenőleges korrekció.

– Nyugdíjprémium sem várható – mondta, mert ugyan a költségvetés 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolt, de ennek a fele sem valósul meg. A nyugdíjprémiumnak pedig a legalább 3,5 százalékos GDP növekedés a feltétele.

Beszélt arról is Katona Tamás, hogy a 2011-es, vegyesről a tisztán árkövető indexálásra áttérés jelentősen rosszabb helyzetbe hozta az időseket. Mint ismert, korábban a januári nyugdíjemelés, illetve a novemberi esetleges korrekció mértékét a bérek emelkedése, és az infláció alapján számolták ki. Ha ez most is így lenne – mondta –, akkor a 10 százalékos átlagos béremelkedés mértékét és a nagyjából 5 százalékos inflációt fele-fele arányban alkalmazva a 6 helyett 7,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak volna az idősek. A néhány százalékos különbség egy-egy évben nem olyan sok, de 15 év alatt már jelentős veszteséget okozott. Ez abból is látszik – mondta –, hogy míg korábban 75 százalék volt a nyugdíjak helyettesítési értéke, vagyis a korábbi bérhez viszonyított mértéke, most ez 60 százalék alá ment.

Kijelentette: több százezer nyugdíjasnak rendívül alacsony az ellátása, az átlagnyugdíj összege 230 ezer forint. Több, mint 1 millió idős ennél kevesebb pénzből él. 

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom