Nem a magyaroktól, hanem Orbánéktól kell elvenni az EU-pénzeket

HírKlikk 2020. július 6. 08:07 2020. júl. 6. 08:07

A nacionalizmus árt az európai szolidaritásnak. Ezt Karácsony Gergely fejtette ki a délnémet regionális lapnak, a Südwest Pressének adott interjúban – írja a beszélgetést szemléző hvg.hu.

Az újság az ellenzék reménységének nevezi a főpolgármestert, aki szerint tavaly ősszel azért tudott győzni az önkormányzati választáson, mert ő a mai időket képviseli, Tarlós viszont az elmúlt évszázadban ragadt. De ettől még igaz, hogy Magyarországon törésvonal fut a város és a vidék között, bár ez mostanság világjelenség. Mindazonáltal úgy látja, hogy valami változóban van és a korábbi feltételezésekkel szemben, igazából a falvakban magányosodnak el az emberek. Hiszen akik a nagyobb településeken élnek, azok többet tudnak a világról. És mivel jobban függnek olyan tényezőktől, mint a migráció, a lakáshiány vagy az éghajlatváltozás, közösen veszik kézbe a dolgok irányítását.

Vidéken ezzel szemben eltűnt a társadalmi érintkezés egy sor fóruma, így az ott élők mind inkább magukra maradtak. Pont ezért örülnek, ha belekapaszkodhatnak egy erős kézbe. Orbán ezt ügyesen csinálja. Úgy állítja be, hogy egybeesnek a nemzet és pártja érdekei, hogy a kormány az országért cselekszik.

Karácsony elismeri, hogy Közép-Európában erős a nacionalizmus, de emlékeztet arra, hogy a szlovákoknál egészen másfajta kormány van hatalmon. Úgyhogy nem lehet általánosítani, mert a helyzet fölöttébb összetett a Duna-medencében. És mivel a globális problémák globális válaszokat igényelnek, bízik abban, hogy az EU képes lesz egységesen fellépni.

Magyarországról szólva, a főpolgármester felidézi, hogy az ország 30 éve is két részre szakadt. Mindig két arcot mutatott, ütközőövezetnek számított a Kelet és Nyugat között. Ám mostanában sok mindenbe belejátszik a generációs kérdés. A fiatalabb nemzedékek számára az identitás része, hogy Európához tartozunk. Az idősebbek esetében ez nem okvetlenül van így. Orbán nagyon hatásosan állította előtérbe a nemzeti megfontolásokat, miközben a baloldal sok hibát követett el a keleti tömb felbomlása óta. Nem volt bölcs például, amikor az ország elleni nemzetközi szankciókra hívott fel.

Merthogy hiába pártolja a magyarok jelentős része az EU-t, amikor vita van Brüsszellel, a végén a többség általában a kormány mellé áll. Ennél fogva, Karácsony nem támogatja a a jogállamiság hiányát megtorló intézkedéseket, mert azok büntetésként jelennek meg, ez pedig a hatalom karjaiba tereli az embereket. Vagyis úgy kell eljárni, hogy azt a közvélemény ne értékelhesse beavatkozásként. Emlékeztet ugyanakkor arra, hogy az ellentéteket mindig a magyar fél provokálta ki. Amúgy nem ért egyet azzal sem, hogy csökkentsék a közösségi támogatást, inkább elosztás módján kellene változtatni, éspedig úgy, hogy a körzetek és városok kapjanak többet a központi hatalom helyett.

Főleg, ha utóbbi nem törődik a közös normákkal, lásd az Orbán-kabinet esetét a levegőszennyezéssel. Karácsony Gergely nem gondolja, hogy a nagy nemzetközi konszerneknek nyomást kellene gyakorolniuk a miniszterelnökre a demokratikus értékek védelmében. Ugyanakkor megerősítette, hogy nem pályázik a kormányfői tisztségre.

Forrás: hvg.hu