Nem Novák és Varga, hanem Orbán a kegyelmi botrány felelőse
„Ez egy határvonal, egy olyan pont, amire már nem lehet politikai magyarázatot adni, a pedofilok védelmét nem lehet az Orbán által állandóan hivatkozási alapként hangoztatott nemzeti érdekként beállítani” – mondta Herényi Károly. A volt MDF-es politikus mindebből azt szűri le, hogy „innen kezdve Orbán útja egyirányú abban a zsákutcában, amibe navigálta magát, az út végén pedig már a bukás várja”. Szerinte az ellenzéknek nem Novák Katalint és Varga Juditot kellett volna a kegyelmi botrány miatt a célkeresztbe állítani, hanem Orbán Viktort, hiszen tudvalevően nála összpontosul minden döntés, mindenért ő felelős, így ezért az ügyért is.
Több napos – zavarodottságot tükröző – (agyon)hallgatás után Orbán Viktor megpróbálta ismét magához ragadni a kezdeményezést – a túlzás nélkül – az egész országot felbolydító kegyelmi ügyben. Ezer sebből vérző nyilatkozatot tett a Facebookon maga a kormányfő, bejelentve, hogy
- „a kormány nevében benyújtottam egy alkotmánymódosítást” – amivel nem sikerült igazat mondania, mivel – mint utóbb bebizonyosodott – ez csak a bejelentést után pár órával, este fél kilenc előtt nem sokkal történt meg. Arról nem szólva, hogy a DK hasonló tartalmú törvénycsomagja már egy nappal korábban beérkezett a Parlamentbe;
- „kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről” – nem alakult ki vita, mindenki elítélte a Varga Judit-Novák Katalin duó tettét;
- „de itt nem jogászkodni kell” – egy alaptörvénymódostás mi, tán piaci kofáskodás?;
- „tiszta világos helyzetet kell teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel” – valóban, el kell távolítani a felelősöket, élükön Orbán Viktorral, aki felel a kormány és minden tagja lépéséért, így azért is, hogy az elnök asztalára kerülhetett a kegyelmi kérvény.
Mindenesetre Orbán drámai bejelentése előtte napokig csak annyira tellett a kormányoldaltól, hogy közvélemény-kutatást végeztessen a kérvény fogadtatásáról, a vélt felelősök személyéről – ahogy az a HVG-nek köszönhetően kiderült. A napokig tartó mély hallgatást egyedül a kormányfő politikai főtanácsadója, Orbán Balázs szakította meg, aki a HVG-nek politikai balhénak nevezte a felháborodást, amit szerinte „főleg azok csinálnak, akik egyébként az általunk beterjesztett pedofilok ellen javasolt törvénymódosítást leszavazták". Szemmel láthatóan ez a narratíva volt kiadva a fideszeseknek, ugyanis hasonló tartalmú nyilatkozatot tett a frakcióvezető Kocsis Máté is, aki a Magyar Nemzet kormányszócsőnek így fogalmazott: „Az a baloldal nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofil-ellenes törvényt 2021-ben, amelyik nem támogatta, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják a pedofil bűnözők, amelyik ellenezte a kereshető pedofil-nyilvántartást és amelyik érvénytelenné akarta tenni a gyermekvédelmi népszavazást” (s ugyanezt megismételte pénteken reggel a Kossuth Rádióban).
Jól láthatóan, napokon át folyt a kármentés, aminek részeként – jól bevált reflexeik szerint – az ellenzékre próbálták rákenni a felelősséget azért, mert Varga Judit akkori igazságügyi miniszter és Novák Katalin, a Fidesz-fülbevalót előszeretettel viselő (menet közben végül csak lemondatott, tehát volt) államfő közösen kegyelmet adtak egy elítélt pedofilt menteni próbáló, s ezért szintén elítélt személynek. De vajon sikerülhet-e ráhúzni ezt a botrányt is az ellenzékre? Herényi Károlyt még Novák Katalin lemondása és Varga Judit közéletből való távozásának a bejelentése előtt kérdeztük.
A korábbi MDF-es politikus ettől nem tartott – legalábbis ez derült ki a beszélgetésünkből. Ő inkább azt vonta le ebből az ügyből, hogy Orbán nyakán tovább szorul a hurok. Emlékeztetett arra, hogy egyre-másra nagyobbnál nagyobb botrányok övezik a tevékenységét, kezdve a brüsszeli kávézásától az 50 milliárdos ukrán segélycsomag megszavazásán át a svéd NATO-csatlakozást övező botrányig, amit az elmúlt időszakban csak tetézett a Bayer-ügy és most meg a Varga-Novák páros kegyelmi botránya, ami úgy kellett Orbánnak, mint üveges tótnak a hanyatt esés.
„Ráadásul ez egy határvonal, egy olyan pont, amire már nem lehet politikai magyarázatot adni, a pedofilok védelmét nem lehet az általa állandóan hivatkozási alapként hangoztatott nemzeti érdekként beállítani” – fogalmazott Herényi Károly, aki mindebből azt szűrte le, hogy „innen kezdve, Orbán útja egyirányú abban a zsákutcában, amibe navigálta magát, az út végén pedig már a bukás várja”. Ez ugyanis már nem politikai hanem erkölcsi mélypont, egy olyan mély gödör, amiből már aligha képes kiásni magát holmi trükkökkel.
Kérdés azonban, hogy a Fidesz szavazói látják-e ezt a mély erkölcsi gödröt, vagy félrenéznek a vezér nimbusza miatt? – vetettük közbe. A volt MDF-es politikus optimista, szerinte egyre több fideszes szavazó is érzékeli azt, ami történik. Meggyőződése, hogy Orbánt a sajátjai fogják megbuktatni, miután nehéz lesz lenyomni a torkukon, hogy a vezér már a saját embereiben sem bízik, hogy számukra elegendő visszatartó erő Európa legszigorúbb pedofil-ellenes törvénye, s a betartatáshoz külön alkotmánymódosítás kell. Herényi úgy látja, hogy már elindult egy belső erjedés a táborában, s ez immár visszafordíthatatlan. (Utólag szavait igazolja az a Facebook-bejegyzés, amelyben Varga Judit volt férje, Magyar Péter is lemondott összes viselt tisztségéről, de utalt a hatalmon lévők viselt dolgaira – a szerk.) Orbánék ugyanakkor nem erre számítottak – fejtegette Herényi Károly. Mint minden diktátor, ő is azt hiszi, hogy tévedhetetlen, hogy nincs olyan ügy, amit nem tudna kezelni.
De vajon tényleg ráég-e ez az ügy a kormányra és Orbánra? Vagy Novák Katalin kicsinálásával a miniszterelnöknek sikerül távol tartania magától a botrányt? – kérdeztük. Herényi azt a parlamenti ellenzék óriási hibájának tartja, hogy nem az adu ászt vette elő, s nem a kegyelmi kérvény előterjesztése idején, az azt a köztársasági elnöki hivatal felé továbbító Varga Juditot, rajta keresztül pedig a kormányt és magát Orbán Viktort vette a célkeresztjébe, hanem a politikai felelősség nélküli Novák Katalint kezdte el piszkálni. No meg sokáig nem az igazi kérdést feszegették, azt, hogy kinek a parancsára tették Varga asztalára a kérvényt, s kinek az utasítására továbbította ő Novák Katalinnak. Miután kiderült, hogy a kegyelemben részesült illetőt kapcsolatok fűzik Orbán Viktor Győző nevű testvéréhez, és van felcsúti kötődése is, ennek alapján az ügy elég tiszta és világos – mutatott rá Herényi. S persze különben is köztudott, hogy Orbán az úr a házban. Ennek fényében akkor kire kellene inkább a kampányt összpontosítania az ellenzéknek? – kérdeztük. „Orbánra kellene ráugrani, hiszen nála összpontosul minden, mindenért ő felelős – ezért az ügyért is” – szögezte le Herényi.