Nem vonzó, ha valaki iskolaőr?

Bánó András 2020. július 23. 11:33 2020. júl. 23. 11:33

Levélben toboroznak iskolaőröket a rendőrök. A névre szóló toborzóleveleket járőrök viszik ki volt kollégáiknak, a korengedményes nyugdíjba vonult rendőröknek. Az MSZP szerint, komoly problémát jelez, ha még ilyen nagy munkanélküliség idején sem akar senki iskolaőr lenni.

A dolog azért is érthetetlen, mert kiderült: 200 ezer forintot és cafeteriát kínálnak évente az iskolaőröknek. Ennyit a pedagógusok 2008 óta nem kapnak. Kiderült, hogy nem nehéz bejutni iskolaőrnek, elég, ha valaki kijárta a nyolc általánost, tehát nem előfeltétel, csak előny a középfokú végzettség. Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke arról számolt be, hogy több volt rendőrtől kapott már levelet, amelyben arról írnak, hogy nem fognak a nyugdíjba ment volt kollégák erre a feladatra vállalkozni.

A DK szerint, az is komoly probléma, hogy az iskolaőr úgy is elkezdheti a munkáját, hogy még a felkészítő tanfolyamot sem végezte el! Mi fog történni akkor, ha a tanfolyam kellős közepén, olyan vitás ügyet lát egy iskolaőr, amire fogalma sincs, hogy miként kell reagálni  – így nyilatkozott a liberális Bősz Anett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint, az iskolaőrök ősszel 491 intézményben kezdhetik meg munkájukat, a feladatuk pedig az iskolák belső rendjének fenntartása lesz. Igen, de ha ennyire lasszóval kell fogni embereket, erre a feladatra, az nem ígér sok jót. Biztos, hogy jól mérték fel a szándékot azok, akik ezt az egész iskolaőr-rendszert kitalálták? Hiszen ha az iskolaőr amúgy naphosszat a tanáriban üldögélve újságot olvas, nem tud felrohanni a harmadik emeletre, ahol a negyedik b-ben megütött egy vásott kölyök egy pedagógust.

Utólag lehet csak felelősségre vonni a gyereket, aki megütötte a tanárát, s aki bizonyára eddig is tisztában volt azzal, hogy ezért majd nem dicséret, hanem igazgatói intő jár, rögtön a kezdet kezdetén. Akkor sem tud közbelépni az iskolaőr, ha egy szülő egy fogadóórán lekever egy pofont a tanerőnek, mert nem ért egyet azzal az osztályzattal, amit a fia kapott. Utólag lehet perelni a szülőt könnyű, vagy súlyos testi sértésért, attól függően, hány nap alatt gyógyult meg – de ez már nem teszi meg nem történtté a fizikai atrocitást.

Biztos, hogy jól végiggondolták ezt az egészet, akiknek ez az iskolaőr-dolog az eszükbe jutott?