Nemzeti kettéhasítás rendszere – Csontos Csaba kemény szavai Orbán országáról
A Klikk TV Mélyvíz című műsorának új epizódjában Csontos Csaba újságíró és író mesél arról, hogyan született meg az első regénye, amelyben a hidegháború árnyai, a 3/3-as múlt és a mai Magyarország politikai légköre fonódik össze egy krimi sodrásával.
Csontos Berlinben él, és nem véletlenül ott játszódik a regénye is. Saját életének traumáját – egy állambiztonsági megfigyelést, egy hamis vád és besúgás történetét – építette bele a főhős sorsába.
Ahogy ő fogalmaz: „kiírtam magamból a traumát”. A könyv egyszerre izgalmas bűnügyi történet és személyes, történelmi számvetés. Egy magyar diplomata, aki a ’80-as években elhagyja az országot, Berlinben kezd új életet – és visszatér, hogy szembenézzen a múltjával és a hazájával, amit már alig ismer fel.
A beszélgetés túlmutat a regényen. Szó esik a mai Magyarországról is, ahol – ahogy a szerző mondja – a „nemzeti együttműködés rendszere” inkább nemzeti kettéhasítási rendszer lett.
Az interjúból kiderül, hogy Csontos hogyan látja az Orbán-korszak diplomáciáját, miért tartja fontosnak a múlt feldolgozását, és hogyan lehet egy fikciós krimin keresztül valós politikai és emberi drámákat elmesélni.