Nemzeti szólamokkal nem lehet automata gépsorokat üzemeltetni

– Föl tudjuk-e mérni, mennyit ártott a Fidesz az elmúlt 10-12 év alatt a magyar oktatásnak?

– Föl tudjuk mérni, bár a következményei csak néhány év múlva fognak mutatkozni, akkor, amikor a most óvodás vagy iskolás elkezdi az életét, állampolgári, családi, és a gazdaság világában való részvétellel. Bár azt mondják, hogy ez munka alapú társadalom, de nekem erről a szocializmus jut eszembe. Amikor Orbán a munka alapú társadalomról beszél, akkor nem mondja, hogy de tőkejövedelem is van Magyarországon, ami nem munka alapon van, hanem tőke alapon. Ezt nevezik kapitalizmusnak. Erről nem szokott beszélni. Ezért mondom a majdani gazdasági életben való részvételt.

– Mi volt az elmúlt 10-12 év legnagyobb kára?

– Két nagy kártétel mutatkozik. Én ma úgy látom, a nagyobbik kár az, hogy a társadalmat kettészakító szociálpolitika szolgálatába állt az iskolarendszer, és tovább szélesedett a szegregációs szakadék. Ez beláthatatlan károkat fog okozni, mert tényleg bekövetkezik a társadalom kettészakadása. Ugyanakkor a kettészakított társadalom szerencsésebb oldalán állók is megsínylik ezt a dolgot, hiszen az ő, kicsit éretlen gyerekeit is beiskolázzák hat éves korukban, még akkor is, ha jobb iskolákba. Az első iskolás év traumáit pedig ők szintén nehezen fogják viselni. Az elfuserált Nemzeti alaptanterv miatt a műveltség alapvető szintje kihat az előnyösebb helyzetben lévő társadalmi csoportokra is. A gazdaság világában való helytállás tehát nekik ugyancsak nehezebb lesz. Nemzeti szólamokkal nemcsak kezelni nem lehet automata gépsorokat, de feltalálni sem. A gazdasági versenyben az innovativitás a legfontosabb, és ebben jelentősen elmaradt a magyar iskolarendszer. Ahogy a Neumann János életéről szóló nagyon szép, a Klubrádióban leadott hangjátékban hallottuk, a számítógép-tudomány megteremtője azt mondja: az iskolában három dolgot kellene megtanítani: türelmet, rugalmasságot és kreativitást. Ezek emberi tulajdonságok, nem szakmai, vagy tudományos típusú tudások. De ebben a három dologban az iskolarendszert jelenleg irányítók intoleránsak, türelmetlenek, egyáltalán nem kreatívak, és egyáltalán nem rugalmasak. Ez láncreakció-szerűen visszahat az intézményvezetőkre, a pedagógusokra, visszafogja a türelmüket, a rugalmasságukat, a kreativitásukat. És mindez természetesen visszahat a tanulókra. Még a jobb iskolákba járó diákokra is. Voltaképpen ez a Fidesz oktatáspolitikájának két nagy rontása. Ebben részletkérdés a tananyagok dohossága, mert azt olyan gyorsan felejtik a gyerekek, hogy a jó és rossz tudásuk is hamar kicserélődik másra – ma már különböző informatikai eszközök segítségével. Én rettenetes kártételnek tartom azt is, hogy minimálisnak mondható az iskolások szabadidejéről való gondoskodás, vagy áttevődött a piaci viszonyokra. Az tud színházba, moziba, bábszínházba, drámapedagógiai foglakozásra menni, aki képes megfizetni. Aki pedig nem, az ebből is kimarad. Annak az élménynek az elmaradása, amit jól-rosszul, de az iskolában működő mozgalmak a közösségi szerkezetben mégiscsak megvalósítottak, érvényesítettek, megint csak nagyon nehezen hozható helyre a szociális kompetenciák területén. A társas kapcsolatok, a szolidaritás, egymás segítése, a helytállás például tábori helyzetben, ennek az elmaradása a társadalom egészében, a társadalom magatartáskultúrájában hoznak rossz eredményeket.

– Mit szól az ellenzék oktatással kapcsolatos elképzeléseihez? Ön szerint ez mennyire ambiciózus program?

– Én úgy látom, hogy a meghirdetett választási célok bele-belekapnak az aktuálisan fájónak érzett sebekbe. A legutóbb ismertetettek némiképp propagandisztikus és sebgyógyító, kedvcsináló tételek, mint a pedagógus-béremelés, amit én egy percig sem akarok lekicsinyelni, de beszélhettek volna arról is, hogy életpálya ide, életpálya oda, a pálya presztízsének mennyit ártott a rendszer. Kritizáltuk a karanténoktatást is, hogy a gyerekek húsz százaléka „eltűnt”, éppen eszközhiány miatt. Az ellenzék most a közvetlen, „fekélyellenes” antibiotikumokat hirdette meg. Az a program pedig, amiről úgy tudom, hogy van, sőt, konszenzus is van róla nemcsak a pártok, hanem a demokratikus politika és a szakma között is – nem véletlen, hogy Nahalka István és Radó Péter oktatáskutatók neve merül fel állandóan szerzőkként – az egy átfogó, rendszerszerű, a helyreállítási időszakot és a stratégiai fejlesztés kérdéseit is egészében taglaló program. Kár, hogy nem ez jelent meg. A választási kampány logikája nyilvánvalóan azt diktálta, hogy szilveszter előtt ezeket a „sebre való gyógyszereket” jelentse be a politika, de én nagyon várom, hogy a teljes „menüt” most már nyilvános társadalmi vitára bocsássa az ellenzék. Hozzáteszem, hogy ilyen nyilvános társadalmi vitára rendelkezésre áll az a társaság is, amelyet képviselek, a Magyar Pedagógiai Társaság. Ha Maruzsa Zoltán, oktatási államtitkár akarna oktatásfejlesztési programot társadalmi vitára bocsátani – tudtommal nem akar – a Magyar Pedagógiai Társaság az ő megszólalása előtt is bármikor nyitott.

– Az ellenzék programjával mennyi idő alatt lehetne helyrehozni a Fidesz okozta károkat?

– Minden mindennel összefügg. Ez a gazdasági programmal kell, hogy összefüggjön. Annak én nem vagyok szakembere, csak attól félek, a Fidesz által összehozott rettenetes államadósság olyan helyzetbe fogja hozni a köztársaság kormányát, hogy népszerűtlen kényszerintézkedésekre és válságintézkedésekre lesz szüksége. Hogy ebből a költségvetésből mennyi jut majd az oktatásfejlesztésre, azt a gazdaságpolitikának kell eldöntenie. Ez persze az olajártól a papíráron át, a chiphiányig mindennek a függvénye. Ha az azonnali intézkedésekkel sikerül felszabadítani a diákság és a pedagógusok alkotó energiáit, és megnyerni a szülők bizalmát, akkor ez a hét szűk esztendő talán elviselhető lesz. Ha egy normális, társadalmi vitában kiérlelt, új tantervi konstrukciót akarunk, az három-négy év. Ha az infrastruktúrát a visszaállított 18 éves tankötelezettségre szervezzük rá, akkor az minimum egy újabb választási ciklus. Ha a tankönyvpiacot újra indítjuk, és választási lehetőséget adunk a pedagógusoknak, az egy újabb ciklus. Egy jó tankönyvnek ugyanis megvannak a maga szaktudományos fázisai. Ahhoz, hogy a tankönyvből valóban jó tankönyv legyen, próba kell, ahhoz pedig idő szükséges. Az nem elég, hogy Takaró elvtárs elolvassa, és egyszerűen megmondja, hogy jó, vagy nem jó. A pedagógusképzést hozzáigazítani egy új oktatási rendszerhez, jó esetben bizony ez is egy választási ciklus. Az a kulcskérdés, hogy egy választási ciklus alatt egy demokratikus kormány meg tudja-e tartani a választók bizalmát. Akkor lehet ugyanis stratégiát tervezni. De ha elfogy ez a bizalom, mert az aranytojást tojó tyúkot megette Orbán Viktor, akkor ez baromi nehéz dolog lesz, mert akkor azt fogja mondani az akkori pénzügyminiszter, hogy az oktatásban erre meg erre most nincsen pénz. Hányszor mondták már ezt!

– Nem lehetne egyszer, végre, fordítva, és azt mondani, hogy az oktatás az első számú prioritás?

– Ezt lehet mondani akkor, ha nincs ekkora államadósság. Vagy ha azt mondja az Európai Unió, hogy testvérek, begyógyítjuk a sebeiteket, és megkaptok minden helyreállítási pénzt, mert megérdemlitek, megharcoltatok érte. De, mi van, amikor katasztrofális helyzetbe kerül egy új államhatalom? Surányi Györgyöt hallgattam a Klubrádióban. Arról beszélt, már-már cinikusan kergeti bele a gazdasági válságba az Orbán-kormány az országot, hogy aztán röhögve azt mondja, „nahát, nem tudtátok megcsinálni”. Ezen múlik, hogy mikor lehet az oktatás az első számú prioritás. A költségvetési tortából való részesedésben minimum a hat százalékos európai átlagot el kellene érni. De ha erre tényleg azt mondja a pénzügyminiszter, hogy gyerekek, nem megy, bár a megszorító intézkedéseket magunkon kezdjük, és nem kell ennyi államtitkár, azt olyan látványosan kell csinálnia, hogy bizalmat keltsen. Mivel azonban ott van a követelések között az önálló oktatási minisztérium, az önálló egészségügyi minisztérium – én azt mondom, ifjúságügyi minisztérium se ártana –, így nem tudom, hogy a kormányon mit lehet majd spórolni. Nyilván néhány jachtot még áruba lehet bocsátani, de használt jacht, használt nőkkel nem kell már senkinek. Attól félek, hogy egy új gazdasági válság, az adósságcsapda fogja az oktatás ügyét nagyon megnehezíteni.