Népszava-elemzés: Európának nem elég amerikai fegyverekre támaszkodnia

Az írás szerint a NATO ankarai csúcsa után kiadott dokumentum mindössze hat pontból, 485 szóból és 2775 karakterből állt. Az első pont a washingtoni szerződés 5. cikkelye szerinti kollektív védelem és a transzatlanti kötelék melletti elkötelezettséget erősítette meg, ám a szerző ezt kevésnek tartja a jelenlegi biztonsági helyzetben.

A cikk Donald Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentéseit és az Európából tervezett amerikai csapatkivonások ügyét hozza fel példaként arra, miért tartja kérdésesnek, hogy az Egyesült Államok egy konfliktushelyzetben ténylegesen megvédené Európát. A szerző szerint Trump számára egy aláírt nyilatkozat nem jelent feltétlenül kiszámítható kötelezettségvállalást.

Az elemzés elismeri, hogy Trumpnak és elődeinek is volt igazuk abban, hogy az európai NATO-szövetségesek 1990 után alulteljesítettek a védelem fejlesztésében és finanszírozásában. Ugyanakkor a szerző szerint nem látható világosan, milyen stratégiai irányba haladna a katonai képességek és a hadiipar fejlesztése.

A Népszava cikke szerint Mark Rutte NATO-főtitkár Trumpnak kedvező politikai vonalat követ, miközben egyre erősebb az európai–amerikai törésvonal. A szerző példaként említi, hogy Törökország továbbra is amerikai fegyverrendszerekben bízik, Kanada viszont szkeptikusabban viszonyul az amerikai fegyverrendszerektől való függéshez.

Az elemzés külön kitér az amerikai hadiipari high-tech cégekre, köztük az Andurilra, a Palantirra és a SpaceX-re, valamint Peter Thielre, Marc Andreessenre és Elon Muskra. A szerző állítása szerint ezek a vállalatok és tulajdonosaik egyre szorosabban kapcsolódnak az amerikai államhoz és hadsereghez, sőt több EU- és NATO-tagállam kritikus infrastruktúrájában is fontos szerepet játszanak.

A cikk fő állítása, hogy Európának nem szabad egyoldalúan az Egyesült Államokra támaszkodnia. A szerző szerint saját mesterségesintelligencia-fejlesztésekre, saját felhőtárolásra és saját haditechnikai rendszerekre lenne szükség, vagyis olyan képességekre, amelyeket Amerika nem tud „egy mozdulattal lekapcsolni”.

Az ukrán tapasztalatok szerepét az elemzés kulcsfontosságúnak tartja. A szerző szerint az oroszokkal vívott háborúban megszerzett ukrán katonai tudás, képességigény és fejlesztési tapasztalat kézenfekvő alap lehetne az európai hadiipari együttműködéshez. A cikk azt is állítja, hogy az amerikai fegyverek nagyarányú vásárlása csak átmeneti helyzetjavulást hozna, hosszabb távon viszont növelné Európa függését.

Az írás a SAFE programot, vagyis a Security Action for Europe kezdeményezést is említi. A szerző szerint ha nincs összehangolt európai fejlesztési koncepció, és az nem terjed ki a SAFE-keretek felhasználására, akkor a program nemzet- és Európa-biztonsági problémává válhat, mert a nagy összegek ellenőrizetlen elköltése korrupciós és szervezett bűnözési kockázatokat teremthet.

A magyar álláspontról szólva a cikk felidézi: Budapest jelenleg azt mondja, hogy Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat, és „igazságos és tartós békére van szükség Ukrajnában”. A szerző szerint ez szükséges, de nem elégséges álláspont, mert a jelenlegi erőviszonyok mellett szerinte nem köthető tartós és igazságos békeszerződés.

Az elemzés úgy érvel, hogy Magyarország számára is érdek lenne az ukránokkal való katonai együttműködés. A szerző szerint az ukrán titkosszolgálati tapasztalatok segíthetnék a magyar kémelhárítást, a haditechnikai együttműködés pedig lehetőséget adna arra, hogy Magyarország első kézből jusson korszerű ukrán katonai tapasztalatokhoz.

A cikk végén az ankarai NATO-csúcsot a szerző semmitmondónak és képmutatónak nevezi, és úgy látja, hogy Rutte Trumpnak hízelgő iránya érvényesült. Az elemzés nyitott kérdésként veti fel, hogyan reagálna Washington egy valós orosz katonai provokációra a Baltikumban.