Jogsi nélkül, ittasan menekült a rendőrök elől az M7-esen egy 26 éves férfi
A rendőrség közlése szerint vasárnap hajnalban Székesfehérváron figyeltek fel egy Peugeot-ra, amely egy kereszteződésben elsőbbségadás nélkül, nagy sebességgel hajtott át. A sofőr a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem az M7-es felé menekült.
A járőrök szirénázva követték az autót, a sofőr azonban gyorsított, majd a rendőrség szerint több megtévesztő manőverrel próbálta lerázni őket. A menekülés Balatonvilágos térségében, a 7116-os úton ért véget, ahol a rendőrök elzárták az útját, és elfogták a 26 éves férfit.

Az intézkedés során senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett. Az igazoltatáskor kiderült, hogy az ukrán állampolgárságú férfinak soha nem volt vezetői engedélye, a vezetés előtt alkoholt fogyasztott, az autót pedig a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta.
A rendőrség azt is megállapította, hogy a Peugeot-ra nem kötöttek kötelező biztosítást. A férfi letartóztatását kezdeményezték, az ügyet a rendőrség vizsgálja.
A rendelkezésre álló adatok szerint ittas vezetés és jármű önkényes elvétele miatt merült fel bűncselekmény gyanúja az ügyben.