Nincs csődegyezség, felszámolják a Tungsramot

Németh-Kállai Szilvia 2022. november 7. 19:00 2022. nov. 7. 19:00

Felszámolás alá kerül a Tungsram, ugyanis nem sikerült egyezségre jutnia a több, mint 800 hitelezőnek, a cégvezetésnek és a banknak – tudta meg a Hírklikk.

A csődegyezség nem jött létre, így felszámolás alá kerül a Tungsram. Ezzel kérdésessé vált a maradék ezer tungsramos dolgozó jövője – mondta Sallai Gábor. A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint most már minden a felszámolóbiztoson múlik. 

A törvényeknek megfelelően, találkozott ma minden érintett fél, a cél az volt, hogy egyezségre jussanak. A Lurdy házban így ott volt a több, mint nyolcszáz hitelező – a nem biztosított kisebb cégek, és a biztosítottak –, a bank, a cégvezetés, és jelen voltak a szakszervezetek képviselői is. Mindkét hitelező csoportnak, akiknek a Tungsram tartozik, egyezségre kellett volna ahhoz jutnia, hogy a cég megmeneküljön. Azonban ez nem sikerült – számolt be a történtekről Sallai Gábor.

Ahogy arról a Hírklikk korábban beszámolt, már mindenhol lezajlott a létszámcsökkentés, amely úgy tűnik, hogy egyedül a zalaegerszegi tungsramos gyáregység munkavállalókat érintette kevésbé rosszul, mert azok, akik az ott működő gyáregységből lettek leépítve, el is tudtak helyezkedni, akik pedig maradtak dolgoznak, jelenleg is termelnek. Ahogy Hajduböszörményben is dolgoznak a megmaradt munkavállalók, bár nem teljes gőzzel, mert azért ott vannak fennakadások a gyártásban. Viszont az újpesti gyáregységet érintette a legrosszabbul, mert ott állásidőben vannak a dolgozók már három hónapja műszakpótlék, béremelés nélkül, százharmincezer forintos minimálbérért.

A szakszervezeti vezető szerint, ami a leépítést illeti, a cégvezetés betartotta, amit ígért. De a háromezer fős tavaszi létszámból csak ezren maradtak. Ugyanis sokan a tervezett elküldéseken felül maguktól mentek el, így még kevesebben is maradtak, mint tervezték. Budapesten négyszázan, Hajdúböszörményben százhúszan, Zalaegerszegen száznyolcvanan, és Nagykanizsán háromszázan, plusz mínusz tíz fő – sorolta.

Most ez az ezer ember is elveszíti tungsramos munkahelyét, hiszen a csődegyezség elmaradásával megkezdődik a cég felszámolása – summázta Sallai Gábor.