„Nincs időnk félni” – megkezdődött a 26. Budapest Pride Fesztivál

Két szomorú aktualitásról is megemlékeztek a fesztiválsorozat TRIP rendezvényhajón megtartott pénteki nyitóeseményén. A felszólalók könnyek közt említették Nagy Szilviát, a Budapest Pride egyik alapító aktivistáját, aki váratlanul és fiatalon elhunyt tavaly februárban. Másrészt többször is szóba került a kormány világszerte nagy felháborodást kiváltott törvénymódosítása, amit ha szó szerint veszünk, az eseményre is ki kellett volna tenni a 18 éven felülieknek szóló karikát. A szervezők részéről elhangzott, hogy a kormány által elfogadott pedofil-törvény semmiben sem befolyásolja az egy hónapra tervezett mintegy100 programot.

A helyszín adta lehetőségek által „telthajós” közönség soraiban néhány politikus is feltűnt: a momentumos Cseh Katalin és Berg Dániel, az újbudai alpolgármester Barabás Richárd és a főváros képviseletében Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.

A „Vedd vissza a jövőd!” című eseménysorozatot megnyitó három beszéd mind aktualitásában, mind erejében némileg eltérő volt az eddig megszokottnál.

Csikós Ádám: „Nőként rettegve kellett magyarázkodnom, miért vagyok férfi”

A Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány nevében felszólaló Csikós Ádám megrendülten, egy személyes történeten keresztül emlékezett meg Nagy Szilviáról, a szervezet előző elnökéről. Elmondta, hogy az ő beszédét hallva, erősödött meg benne a döntés: bár addig női testben élt, de a jövőben nyíltan vállalhatja önmaga férfi létét. Ekkor értette meg, hogy a szeretet neki is jár, amire akkor a legnagyobb szüksége volt. Ennek hatására döntötte el, hogy bekapcsolódik az alapítvány tevékenységébe, bár sosem gondolta volna, hogy egyszer Nagy Szilvi helyett kell megszólalnia, főként, hogy ez egy végzetes dráma következtében történik.   Ennek emlékére – mint fogalmazott – elmondana egy rendhagyó „előbújást”. 

„Ádám vagyok és ezt a nevet több mint három boldog éve hivatalosan is viselem, szeretett páromat Daninak hívják”. Keresetlen természetességgel mesélt arról, hogy vele ugyanaz történt, mint sokunkkal ebben az országban: megfosztották a békés, boldog és nyugodt élet esélyétől is. Álmai a szabadságról, a biztonságos, nyugodt életről s ezzel szemben a valóságban egyelőre távol állnak egymástól. Három éve még hitt abban, hogy a mindennapjait uraló bizonytalanság érzése nyomtalanul eltűnik mihamarabb, de azóta csak rosszabb lett a helyzet. Véleménye szerint a járvány árnyékában a rendkívüli felhatalmazást és a gyülekezési jog korlátozását kihasználva, a kormány folytatta aljas és kirekesztő, megbélyegző tevékenységét az LMBTQ-közösségekkel szemben. Is. 

Elmondta, kamaszként fel sem merült benne, hogy LMBTQ-aktivista legyen. Egy normális srácként tervezte az életét, barátnővel, beolvadással a közegébe, de ráébredt, hogy mindez nem több túlélési stratégiánál és a feltétel nélküli szeretetért vívott harcnál. Azt akarta, hogy olyan lehessen, akinek nem kell félnie, hogy célponttá válik, hogy kiközösítik, zaklatják vagy erőszak áldozata lesz. A kormány nem támogatta a beolvadásban, arra kényszerült, hogy folyamatosan bizonygassa: az a női név és nem az irataiban, amit ő sem tartott sajátjának, hozzá tartozik. Olyan embereknek és helyzetekben kellett magyarázkodnia, hogy miért transznemű, ahol nem akart: fogászaton, könyvtárban, konditeremben, internetszolgáltatónál, szórakozóhely biztonsági őreivel, kártyás fizetésnél, nyaraláson, vizsgahelyzetekben, de még szabadulószobában is. Pedig egész életében semmi másra nem vágyott, minthogy önmaga lehessen és önmagáért szerethessék. 

Felhívta a figyelmet az elmúlt másfél évben az LMBTQ közösség tagjait ért jogsérelmekre és azok több millió magyar polgártársunkra tett mérgező és negatív hatásairól. Kiemelte a közösség erejének fontosságát: „Az igazi erőnk a közösségekben rejlik. Az LMBTQ jogegyenlőséget nem egy kampány vagy egy szervezet fogja elérni, hanem rengeteg elhivatott csoport éveken át tartó kreatív és kitartó munkával. Nekünk kell kiállnunk a saját érdekeinkért már csak azért is, mert mi tudjuk a legjobban azt, hogy mire van szükségünk és mi a jó nekünk./.../ A gyűlöletnek viszontgyűlölettel nem, csakis szeretettel tudunk véget vetni Mi már jó úton járunk ehhez” – zárva szavait.

Nagypál Orsi: „Nincs időnk félni”

A fesztivált hivatalosan Nagypál Orsi forgatókönyvíró, rendező, a The PinUps együttes énekes-gitárosa nyitotta meg és először vallott nagy nyilvánosság előtt arról, hogy ő is az LMBTQ közösség tagja. 

Nagypál Orsi arról beszélt, hogy nincs időnk félni, bujkálni és hallgatásban élni. Elmondta, hogy sejtette, bár nem pont így képzelte, hogy eljön ez a pillanat. „Mindig tudtam, hogy baromi nehéz lesz itt állni, remegni fog a térdem is, a hangom is, de bíztam benne, hogy ha kinézek oldalra, ott fog állni az az ember, akinek a bátorságára, emberségére, kitartására vagy húsz éve felnézek és büszke vagyok. Borzalmasan nehéz most úgy itt állni, hogy ő már nincs itt” – emlékezett meg akadozva Nagy Szilviről.

Kijelentette: az időnk nem végetlen és ez azt jelenti, hogy nincs idő félni, rettegni, bujkálni, letagadni, elhallgatni, szégyenkezni, mert „nem működik a halogatás. Minden egyes nap, amit nem önazonosan, hanem a félelem bénultságában élünk, az ártalmas. Előbújni mindig nehéz és sosincs vége – barátot, családot, életteret veszíthetünk. De. Az is előfordul, hogy amikor összeszedjük a bátorságunkat és ’comingoutolunk’ egy új társaság előtt, nem lesz vége a világnak. Mert nem az egész világ homofób. 2021-ben, Európában az emberek többsége nem akar gyűlöletben élni és nem az a legnagyobb problémája, hogy a szomszéd csajok leszbikusok-e vagy a fogorvosa csak simán buzi”. Mindenki éli a maga életét és ez éppen elég feladat mindannyiunk számára – tette hozzá. Meleg nőként meggyőződése, hogy többször félnek az emberek reakcióitól, mint kellene, bár a biztonságérzet ezt nem ritkán megkívánja – de nem egy egész életen át. Szembe kell nézni a saját félelmeinkkel.   

Elismerte, hogy aki itt nőtt fel Kelet-Európában, az nem ússza meg a homofóbiát, de ki kell állni s nem csak önmagukért, de a következő nemzedékért is. „Nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki a félelem ellenére is cselekszik, mert tudja, hogy van, ami fontosabb, mint a félelem./.../ Soha ennyien nem szólaltak még fel a meleg közösségeket ért igazságtalanságok ellen, mint most és ez óriási eredmény. A szeretet, az empátia és a bátorság az irtó erős triumvirátus” – jelentette ki.  

Setét Jenő: „Méltóságot és egyenlőséget mindenkinek”

Az eseményen beszédet mondott Setét Jenő civil-polgárjogi aktivista, szociális munkás, az Idetartozunk Egyesület vezetője, aki bár előre megírt beszéddel készült, mégis spontán mondta el a gondolatait.

Setét a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem fontosságáról beszélt, amiben nem csak a szeretet, de az elnyomott csoportok közti szolidaritás is nélkülözhetetlen. Némi iróniával közölte, hogy azt már megszokta, hogy amint elhagyja az országhatárt, akkor azonnal magyarnak minősül, de most szembesült azzal a ténnyel, hogy van olyan alkalom, amikor heteroként többséginek minősül Magyarországon.  

Martin Luther King könyvének „Nem hallgathattam” címét idézte s ezt a morális kötelezettséget tekinti iránymutatásként a saját életére is, amit a Szentírásból vett gondolattal párosít, miszerint „könnyű azokat szeretni, akik engem is szeretnek”. Felidézte, hogy amikor meghívást kapott a fesztivál megnyitójára, egy percig sem gondolkozott, hogy menjen-e, mivel pontosan tudja, milyen a kisebbségek sorsa és ennek érdekében tevékenykedni. Az a tendencia pedig elfogadhatatlan, hogy egyenlőségjelet tegyenek a pedofília és az LMBTQ-közösségek közé, amint az sem tűrhető, hogy a „cigány” és a „bűnözés” szavak közé tegyenek egyenlőségjelet.    

„Én az emberi jogokban hiszek, hogy minden ember egyenlőnek születik. Hiszek abban, hogy amikor a romák emberi jogaiért küzdünk, akkor Magyarországot tesszük jobbá. Egy olyan Magyarországot szeretnék, ahol nem kell egy 13 éves roma fiatalembernek öngyilkosságot elkövetnie. Solt Ottilia szavai jutnak eszembe, hogy méltóságot mindenkinek. Talán még annyival egészíteném ki, hogy egyenlőséget mindenkinek” – fogalmazott Setét Jenő.

Az eseményen átadták a Háttér-díjat, amelyet 2005 óta minden évben olyan személy (csoport, vagy projekt) kap meg a Háttér Társaságtól, aki az elmúlt években sokat tett az LMBTQ közösségért. Idén Rédai Dorottya akadémikus, a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvivője, a Meseország Mindenkié projekt vezetője, a Melegség és Megismerés egyik óratartója, képzője és tananyagfejlesztője kapta meg az elismerést. Rédai Dorottya arról beszélt, milyen sok hitet és reményt adott az aktivista közösségnek a Meseország Mindenkié sikere, és a kormányzati homo- és transzfóbiával szemben bátran ellenálló tömegek is.