Nógrádi Gergely: a siker receptje, hogy soha ne add fel!
Tenorszerepek Budapesttől Veronáig, ötven gyerek- és felnőttkönyv, iskolai kötelezők és toplistások, megszámlálhatatlanul sok író-olvasó találkozó, koncertek Amerikától Európáig, a magyar vidéktől a környező országok számos városáig, és közben három diploma megszerzése, a doktorátus megvédése, család, két gyerek, főkántorság…
– Talán ez utóbbi hökkentheti meg legjobban az olvasót. Hogyan lesz egy sikeres operaénekesből, országos lapok, magazinok újságírójából, szerkesztőjéből, százezres példányszámú sikerkönyvek szerzőjéből zsidó kántor, a Frankel Leó utcai zsinagóga főkántora?
– Úgy gondolom, ez a feladat kódolva volt az életemben. Apám ugyan nem vallásos, de nagyapám a Hegedűs Gyula utcai templom elöljárója volt, az ortodox előírások, az ünnepek megtartója, és az én első tanítóm harmincnégy éves koromig – amíg élt. Bár élne és látná, hogy az álma valóra vált!
– Édesapád, Nógrádi Gábor tehát a vallás felé ugyan nem vitt, de elindított egy másik, számodra szintén jelentős úton…
– No, igen, az írás, az irodalom, a problémák felismerése és megfogalmazása, illetve az empátia, a szolidaritás és ezek megvalósíthatóságának útját ő mutatta meg. Már kiskamasz koromban is írni, fogalmazni tanított engem és az öcsémet, mert azt mondta, akármit csinálunk majd, a szóbeli és az írásbeli kifejezésmód fontos lesz, hogy sikerrel tegyük, amit teszünk. És igaza volt. A mai napig egymás mellett élünk és – mondhatni – nem csak szoros életkapcsolatban, de szoros munkakapcsolatban is. Néha könyveket, könyvsorozatokat is közösen írunk, szerkesztünk. Ez nem csak apa-fia, de baráti, munkatársi viszony.
– Tudom, hogy nagyon nehéz, nagyon rossz körülmények között éltetek a hetvenes években. Ugyanakkor ez az elképesztő siker évtizedeken át az opera, a média, az irodalom és most már a zsidó hitélet területén felvet egy kérdést: hogyan lehetséges a mélységből ilyen magasra jutni, ilyen eredményeket elérni? Mi a módszer? Mi a titok? Mit tanácsolnál másoknak?
– Nincs titok. A módszer ismert. Fel kell ismerni a képességeinket. Ezeket teljes odaadással, erővel, és – ha szükséges – lemondásokkal fejleszteni kell. Tanulni, kipróbálni, gyakorolni, vállalkozni, hogy lássuk, miben vagyunk jók. A kudarcoktól nem kell félni. Sőt, a kudarcokból tanulni kell és még elszántabban küzdeni a célokért. Nem szabad, hogy visszavessen az ellenállás, a rosszindulat és a segítség hiánya. Sem apám, sem én nem voltunk pártok tagjai, nem voltunk kormányok kedvencei, sőt, még a szakmai közösségek, vagy a Móricz-féle rokoni hálózatok sem karoltak fel minket. Nincs titok. A jelszó: soha ne add fel!
