Novák Katalin lemondott
A köztársasági elnök a köztévében közvetített bejelentésében bocsánatot kért, amiért szerinte rosszul döntött a kegyelem megadásával.
Novák Katalin azt mondta, hogy hibázott a kegyelmi ügyben.
„Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak. A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb, mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján.
Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofíliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely."
Köszönetet mondott a munkatársainak és a családja tagjainak az eddigi segítségért.
„A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ.
Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam.
Isten, áldd meg a magyart! Mert a TIÉD az ország, TIÉD a hatalom és TIÉD a dicsőség."
Sokan már sejtettük, hogy Novák Katalin azért jött haza a tervezett időpont előtt, mert a sok bírálat hatására le kell mondania.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy a pedofil vezető bűneit elkenni próbáló helyettesének megkegyelmezését az akkor igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak is jóvá kellett hagynia, tehát neki is vissza kellene vonulnia a botrány miatt.
Frissítés: Varga Judit is bejelentette a Facebookon, hogy visszavonul, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP lista vezetéséről.
Az ügy miatt tartott hétvégi tüntetéseken emlékeztettek rá, hogy a két politikust a miniszterelnök állította posztjára, ami felveti az ő felelősségét is.
Novák Katalin bejelentése: