Nyílt levélben tiltakoztak az állatorvosok Orbán Viktor győzikés videója miatt
A levélírók méltatlannak tartják a kar hallgatóinak ilyen szintű felhasználását, propaganda célokra történő kirendelését.
Péntek délelőtt két ismeretlen egy nyílt levelet adott át az Állatorvostudományi Egyetem Rektori Hivatal előadójának, név és feladó megjelölése nélkül – mint azt a 24.hu észrevette, ezt írja honlapján az Állatorvostudományi Egyetem. Az intézmény a nyílt levelet és a rektor válaszát is közzétette, így biztosítva, hogy az információ minden érintett számára elérhetővé váljon.
A nyílt levélben az áll, „őszinte megdöbbenéssel láttuk Orbán Viktor miniszterelnök úr Facebook-oldalán megosztva azt a videóanyagot, amely az Állatorvostudományi Egyetem könyvtárában készült a miniszterelnök úr és az egyetem hallgatóinak közös szereplésével, Gáspár Győző »Győzike« közéleti szereplő megnyilvánulásaival összevágva. Számos megkeresést kaptunk azóta a diákoktól, azaz leendő állatorvosoktól, amelyben kétségbeesésüket és nemtetszésüket fejezték ki a videó létrejöttének körülményeivel kapcsolatban. Többen is arról számoltak be, hogy az esemény nem volt nyilvánosan, előre meghirdetve, így lehetőséget biztosított a hallgatók részvételének különféle módszerekkel történő kikényszerítésére.”
A szövegben kiemelik, méltatlannak tartják a kar hallgatóinak ilyen szintű felhasználását, propaganda célokra történő kirendelését, különös tekintettel arra, hogy rendkívül erős függelmi viszony áll fenn köztük és a tanári kar között.
A nyílt levél arra is kitér, hogy
– Orbán Viktor „zebraügye” nem igényelt eddig állatorvosi konzíliumot. Ha a miniszterelnökben kérdések merülnek fel az állatokkal kapcsolatosan, olyan végzett állatorvosokhoz kell őt irányítani, akik érdemben tudnak neki segíteni,
– ha a miniszterelnök úr célja ténylegesen a hallgatókkal történő társalgás, ennek kellő transzparenciát kell teremteni, azaz előre kihirdetett időpontban és helyszínen kell megvalósítani, ezzel lehetővé téve, hogy aki valóban szeretne, részt tudjon venni az eseményen, és fel tudjon tenni valódi kérdéseket,
– amennyiben pedig videóanyag is készül, a felvételek összevágása nem történhet olyan módon, hogy az a jelenlevőket hátrányos helyzetbe hozhassa, valamint nem irányulhat közvetlen politikai haszonszerzésre.
„Alulírott magyar állatorvosok arra kérjük az egyetem vezetőségét, hogy a továbbiakban ne működjön közre az egyetem hallgatóinak politikai célból történő felhasználásában, pártállástól függetlenül. Kijelentjük, hogy jelen aláírásunk kizárólag a hallgatók politikai célokra történő felhasználásának azonnali beszüntetése melletti kiállásunkat jelenti, és határozottan elutasítjuk, hogy ezt bárki világnézeti vagy politikai álláspontunk megítélésére használja fel” – áll a levélben, amelyet a 228 támogató nevének feltüntetése nélkül tett közzé az intézmény.
Válaszlevelében a rektor kiemeli, a Kiállás az egyetem hallgatóiért című nyílt levél célkitűzésével – azaz a hallgatók bármely pártrészéről politikai célokra történő felhasználásának tiltása mellett – az egyetemi vezetőség is teljes mértékben egyetért.
Eszerint „Magyarország miniszterelnöke, legfőbb közjogi méltóságaink egyike 2025. március 27-én hivatalos látogatást tett egyetemünkön, hogy a hallgatói önkormányzat és a diákbizottság vezetőivel találkozzon, informálódjon és kérdésekre válaszoljon. A látogatás – a kérésnek megfelelően nem volt nyilvános –, azon elsősorban a hallgatók megválasztott képviselői vettek részt. A Miniszterelnökség semmiképpen sem akart politikai demonstrációt, ezért elzárkózott a nagy létszámú hallgatói jelenléttől, amelyet 30 főben maximalizáltak. Kiemelt témaként szerepelt a ragadós száj- és körömfájás járvány, amely kapcsán egyetemünk által szervezett keretek között, közel százötven önkéntes hallgató segíti az állategészségügyi hatóság munkáját. A kormányfő köszönetet mondott az állatorvos-hallgatók lelkes hozzáállásáért, önzetlen segítségéért. A több mint kétórás beszélgetés során szó esett a friss diplomások lehetőségeiről, az agrárium és a vidék helyzetéről, a hatósági állatorvosok szerepéről, anyagi megbecsültségének javításáról, a klímaváltozás hazai vonatkozásairól, valamint az oktatás és az egészségügy aktuális helyzetéről is.”
A hallgatók – folytatódik Sótonyi Péter válasza – nem politikai preferenciáik alapján, hanem felelősségteljesen, az egyetemi közéleti szerepvállalásuk kapcsán jelentek meg az eseményen, kiválasztásukban az egyetem vezetősége semmilyen szerepet nem játszott, sőt a Miniszterelnöki Iroda kérésének megfelelően, a tanári kar sem vehetett részt a rendezvényen, a hallgatók megjelenésének „kikényszerítése”, vagy „függelmi” kérdés nem merült fel.
„Még a feltételezést is határozottan visszautasítom” – írja a rektor. Majd kiemeli, hogy a helyszínen fotót, videót kizárólag a miniszterelnöki stáb készített, a felvétel tényéről a résztvevők előzetes tájékoztatást kaptak.
„A közösségi médiában megjelent videó az esemény kis részletéről készült és nem feltétlenül abban a kontextusban, amire a tárgyalt témák alapján számítottunk. Ugyanakkor az egyetemnek nincs befolyása arra, hogy egy kiemelt közéleti szereplő saját felületeire készült anyagokat munkatársai milyen módon szerkesztik vagy használják fel. A látogatás és a megjelent videó a hallgatóság egy részében erős indulatokat váltott ki, sőt, egyenesen gyűlölködésbe csapott át, ami egyfelől a résztvevők ellen irányult, másfelől az egyetemi vezetés ellen, felróva, hogy politikusok jelennek meg egyetemi rendezvényeinken” – teszi hozzá. Sótonyi Péter felidézi, a hallgatóknak írt levelében kérte „valamennyi jelenlegi és volt állatorvostan hallgatónkat, hogy szakmánk, hivatásunk, jövőnk érdekében hagyjanak fel az egymás elleni politikai hangulatkeltéssel, uszítással.” „Egyetemi közösségünkben az nem elfogadható, hogy egyesek akár névvel, akár név nélkül bármely oldalról társaikat megalázzák, sőt, megfélemlítsék.”
„2016-ban az állatorvos-társadalom egyöntetű örömét fejezte ki és támogatta alma materünk ismételt önállóságának elnyerését, majd 2020-ban alapítványi fenntartásúvá vált, de finanszírozása, beruházásai ma is kormányzati döntések eredményeként valósulhattak és valósulhatnak meg. Az elmúlt tíz évben állami és alapítványi finanszírozott elsőéves hallgatói létszámunk közel megkétszereződött, tudományos, innovációs tevékenységünk ötszöröződött, valamint 7,3 milliárd forintnyi infrastrukturális beruházás valósulhatott meg, további 70 milliárd forintnyi fejlesztésről tárgyalások folynak. Ezek az eredmények jelentős erőfeszítéseket igényelnek” – szögezi le.
Szerinte ezek alapján nem életszerű, sőt, egyenesen abszurd, hogy egy egyetem, miközben a működéséhez és fejlesztéséhez szükséges forrásokat az államtól kapja, elzárkózzon attól, hogy fogadja a kormány vezetőjét, vagy tagjait.
Sótonyi Péter megjegyzi, ő személy szerint mélységesen elítéli „mindazon félinformációkra hagyatkozó, káoszt teremtő megnyilvánulásokat” – bármilyen meggyőződésből –, amelyek saját céljaikra használják az egyetemi közösséget, valamint megszégyenítik és gyalázzák azokat a hallgatókat, akik az aktuális miniszterelnökkel folytatott beszélgetésen társaikat képviselik.
„Kérem valamennyi kollégánkat, állatorvosokat és hallgatókat, hogy maradjunk meg a hagyományainkhoz hű, eredményeinkre büszke, összetartó, sokak által irigyelt állatorvos-közösségnek” – zárja levelét a rektor.