Nyugdíjasok a sor végén
Magyarországon 510 ezer jogi személyiséggel rendelkező vállalkozás működik, a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,5 milliót, a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők hozzávetőlegesen 2,7 millióan vannak, a köznevelés és felsőoktatás különböző szintű nappali képzéseiben 1,7 millió fiatal vesz részt. A többiek külföldön dolgoznak, közfoglalkoztatottak vagy segélyezettek, illetve léteznek olyanok is, akik semmilyen biztosítási jogviszonnyal nem rendelkeznek. Össze is jön nagyjából a 9,7 milliós népesség.
Azt gondolom, hogy a fenyegető gazdasági válság elsősorban a mikro-és kisvállalkozói réteget, valamint a hagyományos munkaviszonyban lévő – elsősorban a versenyszférában alkalmazott – dolgozókat érinti. Mindenek előtt azokat, akik nem nagy üzemméretű és tőkeerős vállalkozásoknál dolgoznak. A kormány első védelmi lépései – ágazati megfontolásokat is figyelembe véve – adó-és járulékcsökkentési, illetve hiteltartozásra irányuló intézkedések, amelyek jó szívvel támogathatók, de semmiképpen nem átfogó jellegűek és szerintem mértékükben sem elegendők. Vélhetően az elkövetkező időszakban – az állami költségvetés jelentős átrendezésével – most már száz, de inkább ezermilliárdos csomag kerül kidolgozásra, amely reményeim szerint vállalkozások tízezreinek és munkavállalók milliónak segít a szorult helyzetben. Nincs jogosultsága most a hagyományosan óvatos fiskális politikának. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy önteni kell a pénzt a gazdaságba, még azon az áron is, ha a költségvetési hiány ebben az évben a tervezettet jelentősen meghaladja. A munkaerő-piacnak persze két egyenrangú szereplője van: a munkaadók és a munkavállalók. Szeretném hangsúlyozni: nem irracionális pénzszórásra gondolok, és nem örökké érvényben lévő intézkedéssorozatra.
A vállalkozások, a munkahelyek stabilitásnak biztosítását és a munkavállalók szerény egzisztenciájának megmentését haladéktalanul meg kell kezdeni. Persze furcsa helyzetben lesz a kormány március 31-től (az úgynevezett felhatalmazási törvény hatálybalépésétől), hiszen innentől kezdve, a végrehajtó hatalom gyakorlatilag ellenzéki kontroll nélkül hajthatja végre a költségvetési módosításokat. Nem a jogszerűségét és a szükségességét vitatom, csak annak kockázatát látom, hogy a „mindent tudó, és mindenhez értő” kormány ezentúl kénye-kedve szerint rendezi majd át a költségvetési sorokat, és esetleg nem onnan vesz el és nem oda ad, ahol azt a társadalmi érdek és igazságosság megköveteli. Eddig is erősen vitatható költségvetési politikát folytattak (lásd: támogatások és beruházások rangsorolása), és egyáltalán nem látok garanciát arra, hogy a számára „szent ügyek” finanszírozását majd visszafogja és a valóban fontos területeket támogatja érdemi módon. A miáltalunk összeadott pénzből.
És sajnos még mindig nem szól a fáma a nyugdíjasok helyzetéről, pedig a munkától már visszavonult nemzedék tagjai nagyon várják a központi segítséget. Látszik, hogy a vegyes indexáláson alapuló – a 6,5 százalékos mértékű szorzótényezőjű – nyugdíjemelést a végrehajtó hatalom képviselői szinte biztosan nem valósítják meg. Félnek a rendszerszintű változtatástól, és semmiképpen nem akarnak infláció feletti növelést biztosítani. Nem is reflektálnak erre a javaslatra, nem igazán érinti meg őket kisnyugdíjasok nyomora.
Szakértőkkel való konzultációm eredményeként merem leírni, hogy van annak közgazdasági realitása és forrása, hogy rövid időn belül a 150 ezer forint alatti nyugdíjasok – akár sávosan is: 100 ezer forint alatt 25.000 Ft/hó/fő, 100 ezer forint és 150 ezer forint között 15.000Ft/hó/fő – azonnali mentőövet kaphassanak, ami talán – gesztus értékén túl – részben ellensúlyozza az élelmiszerek vágtató áremelkedését. Nem koldulás ez, hanem megalapozott kérés. Egy cca. ezermilliárdos nagyságrendű csomagból 50 milliárdos juttatást talán megérdemel a 2,7 millió nyugdíjas is.
Nem először írok erről, és nem is utoljára. Április első felében a KSH számaiból megismerhető lesz az első negyedév pénzromlási üteme. Rosszat sejtek.
