Olyan csend van Novák Katalin körül, hogy azt sem tudni, hol van

HírKlikk 2024. augusztus 3. 16:10 2024. aug. 3. 16:10

Egymásnak ellentmondóan válaszolt a Magyar Hang kérdésére Novák Katalin titkársága és a Sándor-palota arra vonatkozóan, hogy hol lakik most a kegyelmi botrány után lemondani kényszerült köztársasági elnök. A Magyar Hang megkereste az Országgyűlés Hivatalát (OH) és az államfői hivatalt, illetve a volt elnök titkárságát.

Az OH azt válaszolta a lapnak, hogy nem rendelkezik információval arról, hogy Novák Katalin kiköltözött volna lemondását követően a mindenkori magyar köztársasági elnök számára fenntartott, Béla király úti rezidenciából.

Sulyok Tamás államfő hivatalának (Sándor-palota) kommunikációs igazgatósága szó szerint azt írta: „megkeresésére vonatkozóan tájékoztatjuk, hogy dr. Sulyok Tamás nem költözött még be a köztársasági elnöknek járó rezidenciába, azt jelenleg még Novák Katalin használja”. Ennek alapján jelent meg a nyomtatott Magyar Hang hetilapban, hogy még mindig a Béla király útján lakik a K. Endrének, a bicskei pedofil igazgató, V. János bűnsegédjének, Balog Zoltán református püspök tanácsára kegyelmet adó Novák Katalin. A volt államfő titkárságától a Magyar Hang azt a választ kapta, hogy „Novák Katalin kiköltözött családjával a Béla király úti ingatlanból saját tulajdonú otthonukba”. Így most nem lehet tudni, hogy ott él-e még a 278 millió forintból felújított, sminkszobás és mozitermes rezidenciában a februárban lemondott ex-elnök és családja.

Novák Katalin havi ötmilliós javadalmazásban részesül, és háromfős titkárság látja el szakmai, politikai, diplomáciai, protokolláris és média feladatait. A titkárság a lapnak a jászberényi karateedző esetével kapcsolatban megírta, „Elnök Asszony határozottan elítéli az edző erőszakos tettét, valamint azt, ahogy a videón is látható módon a kisfiút a bántalmazás után érzéketlenül magára hagyta. Egyetért azokkal, akik felháborodásunknak adtak hangot”.

 

Forrás: Magyar Hang


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom