Orbán a járványügyi alapból is adott 2,7 milliárdot az egyházaknak

Idézzük meg pár mondat erejéig Kövér Lászlót, aki az Országgyűlés elnökeként tavaly májusban a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeit megtekintő bíborosoknak és a püspöki konferenciák képviselőinek tartott beszédében közölte, hogy 2010 óta 2,3 milliárd eurónyi támogatást adott a kormány az egyházaknak. Természetesen közpénzből.

Biztosítottak továbbá 100 millió eurót a Magyarország határain kívül élő, Kárpát-medencei magyar ajkú keresztény egyházi közösségek támogatására, amelyek révén – többek között – kevesebb mint egy évtized alatt 120 új templom épült, 2800 pedig megújult Magyarországon és a Kárpát-medencében.

A járványveszély elleni védekezésre jelentős összeget csoportosított át az Európai Bizottság a koronavírus miatti válságkezelés támogatására, ebből Magyarország 11,4 milliárdot kapott.  Ezt az összeget Brüsszel az egészségügyi rendszer megerősítésére, védőmaszkok, lélegeztetőgépek vásárlására, a járvány miatt bajba jutott cégek megsegítésére, rövid távú foglalkoztatási formák támogatására szánta.

A jelentős gyorssegélyként értékelhető járványügyi alap(!) összegéből Magyarország kormánya – érthetetlen motivációból – 2,77 milliárd forintot juttatott az egyházi örökség védelmére és egyéb beruházásokra.

Ehhez fogható képtelenséget az abszurd drámairodalom nagyjai sem igen tudtak kitalálni. Hihetetlen, hogy egy ilyen rendkívüli vészhelyzetben, amikor az amúgy is lepusztított egészségügynek minden fillérre szüksége volna, még ebből is az egyházakat finanszírozzák – gondolná az ember. Gábor György vallástörténész viszont úgy véli: ez teljesen rendben van, mivel következetes önmagához a kormány. Következetes, amennyiben az egész szimbolikus politizálásuk legalapvetőbb eleme, a vallás politikai erőforrásként történő felhasználása. A politikai céloknak alárendelt vallási érzület – a képmutatással párosulva – már az Alaptörvényben is megjelenik. Ebben ugyanis az olvasható – idézi Gábor György –, hogy bár az állam és a vallási közösségek különváltan tevékenykednek, de a közösségi célok érdekében, megengedett az együttműködés.

– Ezt persze nem kis mértékben cáfolja a minapi hír, hogy egy mniszterelnöki épület kápolnával gazdagodott, amelyet Erdő Péter bíboros szentelt fel. Mert hát hol van itt a közjó, s mi köze mindennek a közösségi célokhoz...? – teszi fel a kérdést a vallástörténész, amire rögtön válaszol is.

Véleménye szerint, a kormány azokat a bevett egyházakat, amelyeket – még a saját törvényének szellemiségével is szembemenve – a többi egyházhoz képest megkülönböztetetten szeret, újra közhatalmi, közjogi kiváltságokkal ruházza fel. Ez a jogalkotási gyakorlatban éppen úgy érzékelhetővé válik, mint az egyházak közpénzekből végzett támogatásában. Így az állam gyakorlatilag a lelkiismereti szabadságot és a vallást újra kolonizálja s így és ezért teheti meg, hogy nyíltan deklarálja: még az egészségügynél is fontosabb ennek az ideologikus, szimbolikus megszállásnak a kifejezése, s akár még egy rendkívüli járványalapból is fizetve, közel 3 milliárdot.

Gábor György mindezt sokkal súlyosabb bűnnek érzi, mint „egyszerű” közpénzzel való visszaélést, s annak hűtlen kezelését. Ráadásul ugyanez megfigyelhető az ugyancsak siralmas helyzetben lévő oktatás területén is: hol maradtak a fejlesztések, hol maradt a digitális oktatás szerkezetének kidolgozása? Ennek hiányát nyögik most a tanárok és a diákok egy olyan szükséghelyzetben, amikor az iskolák bezárásával erre kellett volna azonnal ráállni, ám világosan látszódik, hogy teljes a káosz, s a legtöbb iskola – s tegyük hozzá gyorsan: ez nem az ő hibájuk – még tíz-tizenöt éves kommunikációs lehetőségeket sem képes felhasználni: a XXI. században bandukolva, siralmas az anarchia. Tudniillik alig van ötlet arra, hogy digitális formában mit és hogyan kellene tanítani, ijesztő és intő az eszközhiány és a felkészületlenség, miközben tizenéves gyerekek a napi játékaik szintjén, felhasználóként és alkalmazóként már jóval előrébb tartanak.

– A gyerekek jövőjét kockáztatják egy 19. századi, elavult, rozzant, poroszos alaptantervvel, amelyben nem a korszerűség, nem a tudás- és az információs társadalom víziója és elvárásai fogalmazódnak meg, hanem amelyből sokkal inkább a már emlegetett ideológia köszön vissza. Nem önálló véleményalkotásra, kritikára, disputákra, a megszerzett tudást autonóm módon hasznosítani kész, tájékozott és továbbtájékozódni képes önálló, művelt emberfőket nevelnek, hanem a központi ideológiának alárendelt alattvalókat állítanak elő. Háttal Európának címmel harminc kiváló kollégámmal elkészítettünk egy anyagot a magyarországi kultúra, oktatás, tudomány és média helyzetéről, amelyben egyebek mellett olvasható, hogy az állam egyre szűkebben méri a pénzt az állami iskoláknak, miközben az esélyegyenlőségre fittyet hányva, odatolják az iskolákat az egyházaknak, ahol aztán nagyjából négyszeresen nagyobb támogatást élvezhetnek az iskolák, mint a sorvadásnak indult és lepusztulni hagyott állami oktatási intézmények.

A gátlástalan és erőszakos egyházasítás gátlástalan és erőszakos finanszírozására említette a legutóbbi példát, amikor lényegében egy ismeretlen parancsra és tollvonással a '90-es években Piliscsabán, akkori sztárépítészek közreműködésével felhúzott campusuknak most elegáns búcsút intve, a Pázmány Egyetem tokkal-vonóval megkapja a fél Palotanegyedet – Károlyi palotástól, volt Magyar Rádióstól. A vallástörténész felhívja a figyelmet a kormány súlyosan törvényellenes magatartására, hogy tudniillik még a maga által összetákolt Alaptörvény szellemével is ellentétes módon, és törvénytelenül, a bevett egyházak között is kedvére szelektál, egyeseket folyamatosan jutalmazva és kézből etetve, másokat ignorálva, avagy megbüntetve.

Miközben ugyanis a Palotanegyedet megkapják a katolikusok, vagy miközben az EMIH – minő véletlen – nagyjából a járványalapból kihasított összeggel megegyező, majd’ kétmilliárdot kap színházi támogatás címen a nem létező színházára, ugyanakkor az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem a maga közel 150 éves történelmi múltjával, már a vészhelyzet előtt kénytelen volt néhány napra bezárni a kapuját, mert kiderült, hogy azbesztveszélyesek a falak a már amúgy is omladozó és elviselhetetlenül szűknek bizonyuló épületben.

Vagyis a kormány döntése – önmagához képest – logikus volt: az egész világra kiterjedő vészhelyzetben ne az egészségügy kapja a nagyobb összegű támogatást, hanem a számára kedves egyházak. Csak zárójelben: mennyire sokatmondó volt az, hogy amikor hazánkat is elérte a koronavírus, a nagyszerű és felkészült miniszterelnök-helyettes nem arra szólította fel a közpénzekből csinosan kiglancolt közmédiát, hogy a maguk eszközeivel segítsék az oktatást, hanem arra, hogy mostantól közvetítsenek több misét. Ez nem elmegyógyintézet (habár lehetne az is), hanem nettó gazemberség, mérhetetlen ostobaság és felelőtlen cinizmus.

– Ezért áll fel a szőr a hátamon, amikor arról írnak értelmes emberek, hogy hát ez egy autokratikus rendszer... Egy frászt – ezt úgy hívják, hogy diktatúra. Fölösleges azzal érvelni, hogy de hát hol van ez a XX. század totalitárius rendszereitől, hiszen demokráciát is emlegetünk, ám mennyire mások ezek a mai demokráciák, mint például az ókori görög demokrácia volt. Mégis ugyanazt az elnevezést használjuk. A diktatúra a latin dicto szóból származik, amelynek jelentése: tollba mond, diktál, s mindezt egyetlen személy vagy szűk csoport teszi. A demokráciák is és a diktatúrák is változnak, újraformálódnak, új alakzatokban jelennek meg. Mindenesetre ott, ahol kizárólag egy központi akarat dönt, diktál, azt nyugodtan nevezhetjük diktatúrának. A központi akaratot pedig Orbán Viktornak – nyilatkozta a Hírklikk megkeresésére Gábor György vallástörténész.