Orbán az EU számára már régen biztonsági kockázattá vált

HírKlikk 2024. július 17. 19:25 2024. júl. 17. 19:25

Magyarország az EU legnagyobb kedvezményezettjei között van, de miniszterelnöke az unió megosztásának eszközévé tette magát, ezért legfőbb ideje, hogy Európa megmutassa Putyin barátjának, hogy hol vannak a határai – mutatott rá kommentárjában az összesen mintegy 2,5 millió olvasóval rendelkező, számos kisebb német lapot ellátó RND.

Orbán évek óta gátolja az EU működését, de a magatartása a soros elnökség átvétele után végleg tarthatatlanná vált. „Békemisszió” címszó alatt minden egyeztetés nélkül elment Putyinhoz, noha pontosan tudta, hogy az orosz elnök a találkozást saját propagandacéljaira fogja kihasználni. Aztán elment Hszihez és Trumphoz is – e felkeresettek mind az EU ellenfelei, de minimum riválisai.

Miközben az ország a legnagyobb kedvezményezettek között van, Orbán az unió megosztásának szolgálatkész eszközévé tette magát. „Elviselhetetlen, hogy a Putyin-barát a NATO-ban és az EU-ban az állam- és kormányfők asztalánál ülhet, mert már régen biztonsági kockázatot jelent” – mutatott rá a cikk szerzője, aki megállapította: Ursula von der Leyen végre világossá tette, hogy Orbán magatartása nem marad következmények nélkül. 

Az Orbán-kormány felháborodott reagálásai pedig azt mutatják, hogy az intézkedés fájdalmasan talált. Amennyiben azonban a legutóbbi lépések nem érnek célt, és nem szorítják Orbánt korlátok közé, az EU-nak egy még drasztikusabb döntést kell fontolóra vennie, nevezetesen azt, hogy megvonja Magyarországtól a soros elnökséget.