Orbán barátai 106 milliárd forinttal gazdagodtak

Mit remél Orbán a családvédelmi programtól politikai értelemben?

KL: Egyrészt a Központi Statisztikai Hivatal adataiból lehet tudni, hogy a magyar családok legfeljebb öt százalékát érinti, miközben úgy adja el, mintha minden magyarnak szólna. Másrészt, ha annyira családbarát volna ez a kormány, akkor nyugodtan megemelhette volna a családi pótlékot – lett volna rá kilenc éve. Mindent összemosott ebben a programban, arról nem szólva, hogy a demográfiai irányok megváltoztatására egy kormány mozgástere mindig is nagyon csekély. Az viszont érdekes, hogy a demográfiát most először teszi Orbán a szakpolitika középpontjába. Egyébként pedig úgy látom, hogy egyfajta árukapcsolás lesz a következő száz napban. Össze lesz tolva a hagyományos, országvédő és a magyar családokról gondoskodó kormány, s aki ez ellen szól, az a magyar családoknak akar rosszat. Ez persze parasztvakítás, de a saját választói tábor megtartása a legfontosabb Orbánnak.

De hát ebbe hogyan illeszkedik a szegénység motívuma? Orbán most először, a beszédében szóba hozta, elismerte, hogy van szegénység, hiszen arról beszélt, hogy meg fogja szüntetni.

PMZ: Megnéztük az Alföldi Róbert által rendezett Chicagót. A végén jöttem rá, hogy miért rendezte meg Alföldi ezt a darabot, illetve, hogy mit akar vele üzenni. Azt, hogy a médiának hatalma van még a gyilkosságot, a gyilkost is ünnepeltetni, és idehaza is ez a médiapolitika. Tematizálni a közbeszédet. S előre látom, hogy elő fognak jönni a teljes termékenységi mutatóval  – ami azt mutatja, hogy egy nő hány gyereket szül. Ez pedig két dologtól függ: hány gyerek született és hány szülőképes nő van. Ez a mutató javulni fog, mivel csökken a szülőképes nők száma – már csak a kivándorlások miatt is. Ezzel azt akarom mondani, hogy Orbán mindenben megtalálja azt a statisztikai adatot, félinformációt, ami számára a legkedvezőbb célja eléréséhez.

A gazdaság helyzetének a leírására is?

PMZ: 2017-2018-ban négy százalék feletti gazdaság dinamikát értek el, s most ezt próbálják a jövőre kivetítve is értékeltetni. Az azonban más kérdés, hogy mi van mögötte. 2016-hoz képest – amikor az uniós támogatások jelentősen megcsappantak – tavaly és tavalyelőtt a GDP négy-hat százalékának megfelelő uniós pénzt vontak be a gazdaságba, a támogatások egy részét megelőlegezve a magyar költségvetésből. Ugyanakkor a külső konjunktúra, infláció és finanszírozási feltételek is kedvezőek voltak. Ezt tetézték meg a választási évben a fellazított jövedelem- és monetáris politikával a költségvetésből folyósított többezer milliárd forintos előlegekkel. Mindez a belső fogyasztás ösztönzésére ment ki, aminek van is tere, hiszen a válság alatt és utána a fogyasztás bezuhant, a devizahitelesek is visszafogták a fogyasztásukat, most pedig az elhalasztott fogyasztás pótlását látjuk, és ez mindenre kiterjedt, főként az élelmisze-rfogyasztáson kívüli tételekre, szolgáltatásokra.

Mennyire reális az a kormányzati cél, hogy külső pályán előzzük a versenytársakat, hogy évi 2-2,5 százalékponttal dinamikusabb növekedést érjünk el uniós tagtársainkhoz képest?

PMZ: A termelőképességünk nem erősödött meg, az uniós pénzeket – szemben például a balti országokkal vagy a lengyelekkel, csehekkel – rossz hatékonysággal használtuk fel. Azok jó része bizonyos köröknél landolt, s azt sem tudjuk, hogy mennyit vittek ki az országból. Ha minden rendben lenne, akkor nem kellene a versenyképesség javításának szükségességéről beszélni – négy százalék feletti növekedés mellett. De sajnos egyszerűen belülről rohad a rendszer, az oktatás nem alkalmas arra, hogy sokoldalú, alkalmazkodóképes munkaerőt képezzen, az egészségügy nem alkalmas a gyógyításra, a környezetvédelem helyett rontjuk a környezetet, a munkaerő – mármint az itthon maradottaké – munkavégző képessége romlik. Nagyon hiányzik az a ma már több mint félmillióra tehető, képzett fiatal, aki 2010 után jobbnak látta elhagyni az országot. A munkaerő oldaláról nincs meg a tartós növekedés feltétele, sem mennyiségileg, sem minőségileg. Ami pedig a technikai oldalt illeti: sajnos az elmúlt években végrehajtott beruházások zöme infrastrukturális beruházás volt, ami közvetetten talán segít, de nem növeli a technikai szintet. A vállalkozások beruházási rátája az utóbbi, jónak számító években sem haladta meg a válság előtti szintet. S végül, de nem utolsósorban, erősen korlátozott a gazdaságban a piaci a verseny, a versenyképesség erősítésének hajtóereje.  A helyette folytatott politikai verseny gazdasági eredménye nagyon is korlátozott.Egyébként a konkrét kérdésre visszatérve: kiszámoltam, hogy ha a magyar gazdaság három százalékkal tud nőni, az osztrákok pedig 1,5, százalékkal, akkor 2053-ban érjük utol Ausztriát. A célul bedobott 2030-at pedig a mi esetleges négy százalékunk mellett sem tudnánk elérni. Szó nincs gyors felzárkózásról. A V4-en belül Magyarország közeledett az egy főre jutó GDP alapján – 2010 és 2017 között –, a legkevésbé az osztrákok életnívójához, hogy a balti országok konvergenciájának dinamikájáról már ne is beszéljünk.

Szakértők már mondogatják, hogy a fentieket tetézi a külső konjunktúra várható romlása. Ez igaz lehet?

PMZ: A közeljövőben mérséklődni fog a külső konjunktúra, beszűkülnek a külső források, s ezt belső keresletösztönző tényezőkkel nem lehet pótolni. Ráadásul ez egyensúlyromláshoz vezet – ami már meg is kezdődött a kereskedelmi mérlegben. Orbánék legnagyobb bűne egyébként éppen a magyar gazdaság hosszú távú növekedési feltételeinek elrontása volt. A beruházások növekedési üteme nálunk volt a leggyengébb az unióhoz 2004-ben csatlakozottak körében. 2017-ig mindössze 14 százalékos volt a beruházások növekedése, a cseheknél 35, a szlovákoknál 45, a lengyeleknél 84 százalékos. Engem nem nyugtat meg az, hogy az uniós források beszűkülése után, a gazdaságot majd finanszírozzák az oroszok és a kínaiak – mint Orbán Viktor vélte –, mert az újbóli eladósodást jelent, nem beszélve a politikai függőségről.

Beszéljünk kicsit arról a tíz hónapról, annak a tíz hónapnak a folyamatairól, tanulságairól, amely a tavalyi országgyűlési választások óta eltelt. (Az interjú február közepén készült – a szerk.) Mi a leginkább jellemző erre az időszakra?

KL: Az, hogy ebben a sorrendben harmadik kormányzati ciklusban még vadabbul és kizárólagosabban érvényesül a nemzeti burzsoázia megteremtésének, megerősítésének szándéka. Az a cél, hogy bármilyen választási eredmény is szülessen a jövőben egyszer, ne lehessen ettől a nemzeti burzsoáziától megszabadulni. Ha megnézzük a Forbes és a Napi leggazdagabb magyarokkal foglalkozó kiadványait, azt látjuk, hogy az első ötven helyre kerülők látványosan gazdagodtak, illetve, hogy az első 25-be hét, Orbánhoz személyesen kötődő ember került be. Megnéztem azt is, hogy ennek a hét embernek – Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Szijj László és a többi – az előző évben az adózás utáni nyeresége összesen 106 milliárd forint volt! Orbán számára az általános gazdasági folyamatoknál sokkal fontosabb az új NER-nemesség kitermelése, pontosabban most már a hosszú távú visszavonhatatlansága. A nevek mögött rendkívül bonyolult céghálók vannak, nem egyszer foglalkoztatottak ezreivel.

PMZ: Szép lassan végbemegy egy roppant jelentős, politikailag vezérelt vagyonátjátszás, amelynek a leggyengébb pontja, hogy kifejezetten rombolja a gazdaság versenyképességét. De hát Orbán és az egész Fidesz-elit ezzel nem törődik, miként az újratermelés kérdésével sem. Legyen ez Varga Mihály gondja. Őt csakis az elosztás érdekli, ami nagyon súlyos dolog. A Fidesz-korszak lényege az, hogy egyre inkább csak az elosztás érdekes, az újratermelés nem.  Ez azt jelenti, hogy van egy lényegi politika, a vagyonelosztás, és van egy kitermelt politika, ami ennek az eladását szolgálja. Ez a kettő teljesen kettészakadt. Az utóbbira való a családokra, a migránsokra, brüsszeli és a hazai Soros-bérencekre hivatkozó média és médiairányítás. Érdemes megnézni, hogy valahányszor botrány van Tiborcz vagy Mészáros körül, rögtön előjön egy Gyárfás-ügy vagy egy Czeglédi-ügy. Az elmúlt tíz hónap legfontosabb feladata számukra – Simicska miatt – a vagyon átrendezése és a szétterítése volt.

De Mészáros Lőrinc mégis csak kitűnik ebből a körből.

K.L: A féltehetség kifejezetten előny. Mészáros Lőrinc azért nőhet ilyen nagyra, mert ő maga is tudja, hogy komolytalan szerepe van. Ezt a vagyonszerzést, átrendezést pedig eltakarja a látszat, mégpedig két látszat: a politikai látszat, ami az uniós választásra való készülődés, a kampányhoz tartozó családprogram stb.. De van még egy másik: az, hogy a Fidesz tanult, mégpedig nem is keveset a választásokból. Az elmúlt tíz hónapban azt látom, hogy nagyon erős revansvágy és a politikai veszélygócok kiirtásának vágya munkál a Fideszben.

 És ez működőképes lehet?

 KL: Nem tudom, valószínűsítem, hogy ha megfélemlíti és földönfutóvá teszi az értelmiséget, akkor nem nagyon lesz, aki megszervezzen például tüntetéseket, nem lesz szónok.

PMZ: Ez azonban bumerángként is visszaüthet.

Mennyire lesz hatékony az Orbán által az évértékelőjén már bedobott náci-szocialista  összefogás hangsúlyozása?

KL: Erre rácuppannak, ezt Karácsony Gergely is kénytelen lesz cipelni, de én az ellenzék helyében ezzel nem törődnék, mert ahányszor csak megszólal ebben az ügyben, annyiszor megerősíti a stigmát. Nem kell védekezni, tiltakozni, mert azzal csak megerősítik, hogy ez a diskurzus tárgya. Meg kell helyette találni a saját mondandót, a saját gondolatot – ezért volt jó a december. Nem szabad állandóan azzal foglalkozni, hogy a Fidesz megint hazudik, megint lop stb., tudja mindenki, hogy lopnak, hazudnak, s hogy gyarapodnak. Ezt évek óta tudjuk.

PMZ: Végig kellene inkább vinni egy-egy botrányt. Mint amilyen az a nagyon is érthető és kézzelfogható botrány, hogy Mészáros Lőrinc megvette az eszéki focicsapatot, az az ő magántulajdona és most odamegy plusz egymilliárd forint állami támogatás. Hogy van ez? Az egyik botrány kioltja a másikat, egyet-egyet kellene végig vinni.

Szerzők: N. Vadász Zsuzsa, Németh Péter