Orbán hiába erősködött, átléptek rajta

HírKlikk 2023. december 23. 07:30 2023. dec. 23. 07:30

Az unió megtalálta a megoldást, hogyan lehet leszerelni azt a tagállamot, amelyik sorozatosan botot tesz a küllők közé. Az „innováció”, amire az EU történetében még nem volt példa, az úgynevezett konstruktív tartózkodás. Erre kényszerítették Orbán Viktort az állam- és kormányfők tanácskozásán, miután előzőleg többször kijelentette, nem hajlandó megszavazni, hogy megkezdjék a tárgyalásokat Ukrajna leendő uniós tagságáról – mondta Balázs Péter professzor a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

A volt külügyminiszter emlékeztetett rá, ilyen még nem történt, mert az unióban általános szabály az egységre törekvés, az egyhangúság. Most úgy döntöttek, hogy a teremben lévők egyhangúságát veszik figyelembe. A cirkuszt megunva, a csúcs résztvevői megkérték Orbánt, hogy várja meg a folyosón, amíg a bent maradó 26 tagállam vezetője egységesen Ukrajna jövendő csatlakozása mellett voksolt. Orbán ugyanis azon mesterkedett, hogy Ukrajnát ne is vegye napirendre az EU, se a csatlakozási tárgyalásról, se a plusz 50 milliárdról ne legyen szó.  

Hiába zsarolt és erőszakoskodott – vétóval fenyegetőzve –, egyszerűen átléptek rajta – idézte fel a történteket Balázs Péter. Szerinte Orbán nem jól spekulált, amikor a zsarolást összekötötte a pénzzel. Az EU-nak fontosabb az orosz expanzió megállítása, mint Orbanisztán. „Orbán annyit ért el, hogy kivívta az összes uniós és NATO-tagállam megvetését, még jobban maga ellen fordította Ukrajnát, vele együtt Moldáviát, és az ukrajnai magyar kisebbséget. És mit nyert vele? Felszabadított 10 milliárd eurót, amit részenként majd le tud hívni. Nemzetközi megítélése a mostani évzáró EU-csúcson még tovább zuhant, mert azt látják, hogy bármilyen racionális indok nélkül ellenzi Ukrajna közelítését a nyugati világhoz, nem tudott olyan érvet felhozni, amit ne lehetne azonnal cáfolni.” 

Az EU azért ragaszkodott az egységes fellépéshez, hogy ezzel a jelképes lépéssel jelezze: Ukrajna ettől kezdve a Nyugat része. Ez pedig jelzés Putyinnak is, ha Ukrajnát támadja, a Nyugatot támadja.

Ami az itthoni fogadtatást illeti, Orbán óriási kudarcot hozott haza. Ez még akkor is így van, ha a saját propagandája és híveinek a kommentárjai őt dicsőítik, milyen keményen ellenállt a nyomásnak – fogalmazott a volt külügyminiszter. De először fordult elő, hogy lesöpörték az ellenkezését a vétójával együtt. Még akkor is, ha másnap már az ukrajnai pénzügyi támogatást vétózta meg Brüsszelben – értékelte Balázs Péter, mit hozott Orbánnak az uniós csúcson játszott produkciója. Uralja ugyan a közbeszédet itthon és külföldön, de az elemző szerint nagyobb a presztízsveszteség, mint a valós eredmény. „Itthon tovább sulykolja a maga világképét, az orosz retorikát átvéve, ami egyre jobban elszakad a valóságtól. Ez az ő külön világa.” 

Balázs Péter úgy látja, az idei záró csúcson Orbán feltette a koronát a magyar külpolitikai mozgásokra. A szuverén külpolitika azt jelenti a számára, hogy minden az ő kezében van, tanácsot, szakértelmet kritikát nem fogad el, megy a saját elképzelt céljai felé, amelyek egyre kevésbé teljesülnek – értékelte az ország jövőbeni diplomáciai, külpolitikai lehetőségeit a volt külügyminiszter. 

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.

 

 

 

 

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom