Orbán indexre tette Kásler Miklóst

Németh Péter 2020. május 11. 18:12 2020. máj. 11. 18:12

Újságírói alapszabályként tartják nyilván, hogy egy forrás nem forrás, Másként: ahhoz, hogy egy hírt közzé lehessen tenni, legalább két helyről kell megerősítést szerezni. Szép elv ez, fontos lenne betartani. Nyilván sokkal kevesebb álhír – divatosan szólva fake news – jelenne meg a médiában. Igen ám, de meglehetősen sajátos világban élünk mi itt, Magyarországon. A hatalom sajtójában az jelenik meg, amit megrendelnek tőlük, ha kell – és mostanság ez dívik a leginkább –, a jövőt jósolva jelentenek be hamis, ténynek tűnő dolgokat. Az ellenzéki oldalon, vagy éppen a magukat függetlennek tartó orgánumokban pedig, ha az oknyomozás nem segít, a kombinációk látnak napvilágot. Főként azért, mert kormányzati oldalról szinte lehetetlen direktben információkat kapni, a kérdésekre nem válaszolnak, a sajtótájékoztatókon nem engedik a közelbe sem a nem hozzájuk szorosan kapcsolódó újságírókat, és most már a közérdekű adatszolgáltatást is szinte teljesen ellehetetlenítették.

Mindezt azért tartottam most előrebocsátani, hogy érzékeltessem: lenne bennünk szándék, törekvés arra, hogy találjunk legalább két forrást az információink megerősítésére, de ez mostanság – ismétlem: ha a kormányról és a hozzá kapcsolható hatalmi rendszerről van szó – lehetetlen.

Most például az a hír jutott el a Hírklikkhez, hogy Orbán Viktor szinte indexre helyezte egyik miniszterét, Kásler Miklóst. Igen, tudjuk, hogy a miniszterelnök feltehetően elégedetlen a választottjával, és ennek tapasztalhatjuk a jeleit, mint ahogy annak is híre ment – még a vírus betörése előtt –, hogy meneszteni  fogja. Aztán jött a járvány, és maradt Kásler. Úgy is gondolhattuk, hogy eljött az ő ideje. Hiszen ki más vehette volna kezébe az irányítást, mint egy olyan miniszter, aki „civilben” orvos, ismeri ezt a társadalmat, a kórházi viszonyokat, tudja, kit kell az első sorba hívnia, és mit kell tennie egy ismeretlen járvánnyal szemben. Még február 17-én is, amikor még a miniszterelnök abszolút lebecsülte a koronavírus járványt, a rádiónyilatkozatában a migrációt tartotta változatlanul a legégetőbb problémának, Káslert küldte be a parlament nyitóülésére, hogy beszámoljon a pandémia magyarországi helyzetéről. 

Úgy is fogalmazhatnánk: a járvány új esélyt kínált a miniszternek, hogy az addig oly nagyon elrontott renoméját kijavítsa. Hogy ez tényleges esély, azt Falus Ferenc, a volt tisztifőorvos bizonyította; a főpolgármesterségért folytatott harc idején, alaposan lerombolta nimbuszát, amelyet viszont most tökéletesen sikerült visszaépíteni. Kásler már a Tízparancsolat gyógyító hatásának bejelentésekor nagyot bukott az emberek szemében, és a későbbiekben is voltak nehezen emészthető mondatai, de – ismétlem – a világjárvány új lehetőségeket kínált neki. Ő azonban egyre lejjebb csúszott, az összevissza levelezéseiben, a bizony – ne féljünk kimondani – ostoba megszólalásaival. Szinte akárhányszor szerepet vállalt – levelet írt, nyilatkozott, vagy a Parlamentben kapott szót – alulteljesített. Orbán azonban – aki nyilván látja ezt a vesszőfutást – nem akar vesztesként mutatkozni, márpedig Kásler leváltása, az évszázad legsikeresebb tíz esztendeje végén, vagy az új évtized kezdetén, az utóbbi száz év valóban legnagyobb egészségügyi kihívása közepette, az ő súlyos kudarca is lenne.

Persze normális körülmények között nem lenne az; mint ahogy más országokban is előfordul az ilyesmi. A hibázó tárcavezetőt a kormány feje elküldi. Elküldi, mert ezt várja tőle a közvélemény, és elküldi, hogy ne rongálja tovább a kormány megítélését. Orbán Viktor azonban nem ezt teszi. És itt jönne az a bizonyos második forrás, amely megerősítené a hírünket. Ez a hírünk pedig arról szól, hogy a miniszterelnök lényegében indexre tette az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét.

Úgy tudjuk, hogy Orbán több megbeszélést is összehívott már a járvány kezelésének ügyében, de ezekre nem hívja meg Kásler Miklóst. Ott vannak tudósok, orvosok, virológusok, de Kásler nincs. Egyszerűen kihagyták őt a döntésekből, és a nyilvánosság elé is csak akkor engedik, ha feltétlenül muszáj. 

Természetesen szerettük volna a hírünket kormányzati oldalról is megerősíteni, erre azonban esélyünk sem kínálkozott. Ezzel együtt, a forrást hitelesnek tekinthetjük; Kásler dugdosását a nyilvánosság elől, mi magunk is tapasztalhatjuk. Orbán abban viszont téved, ha azt hiszi, hogy egy miniszter elrejtése kevesebbet árt neki, mintha menesztené. 

Káslernek is segítene vele.