Orbán jó abban, hogy a zavarosban halászik

HírKlikk 2025. augusztus 17. 13:30 2025. aug. 17. 13:30

Amikor a magyar miniszterelnök Brüsszel és az unió tevékenységét bírálja, akkor lényegében saját híveinek üzen, belpolitikai célokra használja az ügyet. Egyebek között erről beszélt Lattmann Tamás nemzetközi jogász a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

A kérdés az amerikai-orosz csúcstalálkozó kapcsán merült fel, miután Orbán Viktor erőteljesen kritizálta, hogy az unió hagyja Donald Trumpot intézkedni európai ügyekben. Az előzmény pedig az volt, hogy Magyarország nem írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben az unió üdvözölte az akkor még csak tervezett csúcsot. Lattmann Tamás aláhúzta, hogy a magyar döntés lényegében vétót jelentett. Külpolitikai kérdésekben ugyanis konszenzus-kényszer van az unióban, minthogy ez tagállami hatáskör. Azon lehet vitázni – tette hozzá –, hogy jól döntöttek-e a tagállamok, amikor nem akarták világpolitikai szereplővé tenni az uniót, ám a helyzet mégiscsak ez. Mondhatni azt is, ilyen kérdésekben az unió súlytalan, mert nem képes egy nyelven beszélni. Az elemző megemlítette a volt amerikai külügyminiszter, Henry Kissinger példáját. Ő ugyanis egyszer megkérdezte, kit hívjon fel, ha Európával akar beszélni. És nehezen értette meg, hogy lényegében senkit nem kereshet ilyen esetben, hiszen az unió parlamentáris rendszerben működik, nem úgy, mint Amerika, ahol az elnök dönt minden lényeges kérdésben. Azon persze érdemes elgondolkodni – folytatta Lattmann Tamás –, hogy jól van-e ez így. Ám amíg nem változik a helyzet, az „egységes” unió kritikája lényegében csak „belpolitikai hergelés”. A hatalomhoz közeli média jól ki tudja használni kommunikációs célokra, ha Orbán Viktor bírálja az uniót. Ez azonban csak annyit jelent, hogy a miniszterelnök szeret a zavarosban halászni és ezt ki is használja saját céljaira. Ő is tudja azonban, hogy hiba elvárni az uniótól, hogy államként működjön – mondta Lattmann Tamás.