Orbán még 2002-ben a pedofíliáért elítélt V. János egyesülete mellett kampányolt Bicskén
Az MTI hírarchívumának tanúsága szerint Orbán Viktor annak az Összefogás a Városért 2002 Egyesületnek (későbbi neve: Összefogás Bicskéért Egyesület) kampányolt Bicskén, amelynek a listavezetője ekkor V. János, a bicskei gyermekotthon, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofíliáért elítélt igazgatója volt.
K. Endre kegyelmi kérvénye mellett kevesebb szó esik a bicskei gyerekotthont vezető, pedofília miatt elítélt V. János korábbi közéleti tevékenységéről. Pedig helyben igen aktív volt, 2002 és 2010 között az önkormányzati képviselő-testületben is ott ült. Egy olyan egyesület listáját vezette, amelynek a kampányát Orbán Viktor is megtolta – mint arra most a Gulyáságyú Média emlékeztet.
Az ekkor néhány hónapja már nem miniszterelnök Orbán az Összefogás a Városért 2002 Egyesület fórumán vendégeskedve elmondta, szerint jó az esély rá, hogy az önkormányzati választáson a polgári értékrend győzzön a vidéki Magyarországon, a megyei közgyűlések többségében.
V. János mellett a civil egyesület listáján szerepelt Tiborcz Péter, Tiborcz István testvére is. Tiborcz Péter nyíltan fideszes volt már ekkorra, a párt fizetett hirdetésben tette közé a megyei napilapban a támogatói listáját, a névsorban ott volt ő is.
A bicskei pedofil egyesülete két választáson is a Fidesz polgármester-jelöltjét támogatta Bicskén.