Orbán megindította színész-hallgatók elleni támadást
Lassú ellentámadásba megy át a kormány a színművészeti egyetem ledarálása érdekében – legalábbis ez látszik a jelekből. Eddig Vidnyánszkynak kellett állni a sarat. A ki tudja, hány titulussal rendelkező rendező próbált az egyetemisták és a tanárok akcióival szembemenni – nem állíthatjuk, hogy átütő erővel. Sőt: nyilatkozatai inkább jelentettek olajat a tűzre. Afféle elefántként csörtetett a porcelán boltba, ami semmiképpen nem használt az ügynek. Mármint annak az ügynek, amit a kormány elképzelt, vagyis a képzés megragadása, kvázi kiemelése az állami keretek közül, de, garantáltan olyan kézbe adása, amely hűen szolgálja a hatalmat.
Orbán, aki már jó két éve meghirdette a kultúrharcot, olyan világot képzelt el Magyarországra, amelyben az általa liberálisnak tartott művészvilágot száműzi, vagy ha nem is tudja teljesen ellehetetleníteni, korlátok közé szorítja. Ez utóbbi elsősorban azt jelenti, hogy megfosztja őket a bevételektől – vonatkozik ez írókra, képzőművészekre, zenészekre egyaránt.
Csakhogy, állítják az érintettek, a kultúrát nem lehet kisajátítani, de még elnémítani sem, erre még teljesen a totális diktatúrák sem képesek. Akár Parti Nagy Lajost, vagy Dés Lászlót kérdeztük erről, vagy éppen Spíró Györgyöt, mindegyikük azt állította: ez a kísérlete a kormánynak kudarcra van ítélve. Ennek ellenére, a miniszterelnök – bár némi időbeli csúszással –, hozzálátott a mesterterv kidolgozásához, amely – épp úgy, mint a kontroll szerepét betöltő intézmények esetében – hűbéresek kezébe adná, vagy már adta is egy-egy műhely irányítását.
A főváros elvesztése után, a színházakért folytatott háború nagyjából döntetlenre zárult – bár Orbán inkább ezt úgy értelmezi: zárványként hagyott meg néhány ellenállási gócot (lásd Katona József Színház). Eközben maga alá gyűrt – fenntartót váltunk jelszóval – néhány egyetemet, magához, illetve embereihez és azok pénzéhez láncolva az adott intézményt. Ezek sorába emelte az SZFE-t, méghozzá rapid módon végrehajtva az átalakítást.
Nagyon valószínű, hogy a miniszterelnök nem számolt akkora ellenállással, mint ami kialakult; a leendő színészek, dramaturgok, tévés szakemberek, rendezők karámba terelése megbicsaklott a hallgatók ellenállásán. Ez az ellenállás egyébként jelentősen különbözött – és talán különbözik is – az eddig tapasztalt demonstrációktól; az érintettek, felhasználva művészi vénájukat, olyan lépéseket dolgoztak ki, ráadásul nem is kapkodva, amelyek hatásosak és több, mint figyelemfelkeltőek.
Ilyen az egyetem épületének elbarikádozása, de főként a vasárnapi piros szalagos élőlánc, amelynek megható, látványos és nagyon is békés képei bejárták az egész világot. A kormányhű média persze igyekezett fekete képet festeni az eseményekről, balliberális ármánykodásnak, az ellenzéki média mesterkedéseinek tulajdonítani a történéseket, a felvilágosultabb emberek azonban nem hittek – még vidéken sem –a Habony-média álhíreinek. (A háttérhatalmak provokációját vizionáló Vidnyánszky-elmélet kikopott még az államhoz köthető sajtóból is…)
Megjelent viszont helyette más: Gulyás Gergely például újra Gyurcsányhoz nyúlt vissza, mégpedig 2006-hoz, és annak a Fidesz által jól felépített, még a baloldalon és ható verzióját adta elő; lám, itt nyugodtan lehet tüntetni, senki nem fogja a demonstrálók szemét kilőni. A kancellária miniszter megfogalmazásából arra következtethetünk, hogy a Fidesz nem tudott új történetet kitalálni, másfél évtizedes, egyébként hazug mantráját vette elő újra, de arra is következtethetünk, hogy a kormány hagyja, hadd tüntetgessenek a diákok, bízva abban, hogy az ellenállásuk megtörik, ötleteik elfogynak, és egyre többen kezdik el félteni a jövőjüket.
Csak a megfelelő tempót kell kivárni, hogy fel lehessen őrölni őket, nem szabad rohammal támadni, mert az csak növeli a harckészültségüket. És ahogy látom: elérkeztünk ehhez a fázishoz; a hatalom emberei úgy kalkulálnak, hogy a látvány-ellenállás a csúcspontjára jutott, hozzá lehet kezdeni a lassú támadáshoz.
Ennek jeleként értékelhető, hogy az Állatorvosi Egyetem vezetője már nyilvánosan szembefordult a diákokkal, az ELTE irányítói levetették az egyetem épületéről a szolidaritás szimbólumát, és ne legyen kétségünk: a hatalom által irányítottak egyre erőteljesebb jelét fogják adni hűségüknek. Hiába a nemzetközi figyelem, hiába a nagy nevek – köztük Oscar-díjasok – kiállásának, Orbán, a háttérből, hozzálátott a gerincek megroppantásához. És ne legyen kétségünk: ehhez nagyon ért. Ráadásul pontosan látja: az SZFE-sek nagyon ügyelnek arra, hogy minden békés legyen, akcióikat ne lehessen törvénytelennek minősíteni. De a hatalom más logika mentén gondolkodik; most azt mérlegeli, hogy milyen lépéssorozat tudja leginkább hatástalanítani, ellényegteleníteni a művészinasokat.
Egy hónappal ezelőtt, amikor először bukkant fel a téma a Hírklikkben, azt fejtegettük: az SZFE annektálásának meghiúsítása akkor lehetséges, ha Magyarország valamennyi egyeteme, hallgatója összefog és összezár, és ez közös akciókban is megmutatkozik. Ha nem hagyja a társadalom, hogy a Fidesz újra összefogjon legerősebb partnerével, a közönnyel. Mert, ha így lesz, akkor a most felhorgadó fiatalokat darabokra szedik, a velük együtt mozduló tanárokat ellehetetlenítik, és ha kell, új képzést indítanak be, új tanárokkal, derékba tört, vagy gerinc nélküli, esetleg teljesen közönyös hallgatókkal. Pénz lesz rá, a Vas utcai épület pedig ott marad üresen, a saját erejükben hívő diákok pedig nézhetik az üres termeket, és kereshetik – magukban – a saját jövőjüket.
Ez a folyamat elindult; a kormány lassú ellentámadásba kezdett. Ráadásul, mint az Alapjogokért hirdetéséből láttuk, még fegyvere is van hozzá.
