Orbán sohasem titkolta, hogy mire készül
Van, akinél csak most, az Index beszántása után esett le a tantusz, másoknál már korábban. A CEU elüldözésekor, vagy a Népszabadság bezárását követően. Esetleg, amikor harcot hirdetett a filozófusok ellen. Pedig, Orbán Viktor – minden ellenkező híreszteléssel szemben – mindig nyílt kártyákkal játszott, sohasem titkolta, hogy mire készül. Elmondta ő, igaz, nem mindig érthetően, de azért ki lehetett volna hámozni a szövegeiből, hogy mit akar.
Most, hogy az Indexszel is elbánt – mert ne legyenek kétségeink, nélküle ez a gyalázat nem történhetett volna meg – sokan csak bámulnak, mint borjú az újkapura. Szorongva és dühösen néznek maguk elé, és azzal áltatják magukat, hogy ezt azért nem hitték volna.
Pedig, lehetett tudni, nem rejtette véka alá sosem. Jó, nem mindig mondta meg nyíltan. Nem akarta a szánkba rágni, hogy mire készül, gondolta, hagy nekünk egy kis intellektuális kihívást, azt hitte, hogy negyven év egypártrendszer után, képesek vagyunk megfejteni a kódolt üzeneteket. Felnőtt emberek vagyunk, tudunk a sorok között olvasni, ismerjük a szavak valódi jelentését, és a testbeszéd értelmezése sem idegen tőlünk.
Néhány évvel ezelőtt, jobb társaságban kiröhögték, aki azt mondta, hogy visszahozza Horthyt, és szinte kizárólag keleti diktátorokkal barátkozik. Államosít mindent, látástól vakulásig, és csak kevesek kiváltsága lesz a tájékozódás, a tudás. Hogy a papok befészkelik magukat az iskolákba, a családokba, a hálószobákba. Stadion és kisvasút lesz oktatás és egészségügy helyett. Kiröhögték, aki ezt mondta, hülyének hitték. Rosszabb esetben rásütötték a bélyeget, hogy bérrettegő.
Lehetett tudni, hogy lebontja a jogállamot, és sóval hinti be a helyét. Nem kellett professzornak lenni hozzá, hogy valaki megértse – filozófusnak sem. Ha lett volna hozzá fülük és szemük a magyaroknak, már régen tudnák, hogy mire megy a játék.
Akkor például, amikor azt mondta, hogy oszt jó napot.
Hogy a haza nem lehet ellenzékben.
Hogy egy a tábor, egy a zászló.
Adott már jeleket korábban is. Füstjeleket, ha úgy tetszik. Jó húsz évvel ezelőtt, amikor egy Fidesz-közeli haver egyetlen nap leforgása alatt tucatnyi köztartozásos céget vásárolt Kaya Ibrahim és Joszip Tot urak lopott útlevelével. Lehetett volna gyanakodni. És amikor rákérdeztek, az volt rá a válasz, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.
Az lett alkotmányos jog, hogy ebben az országban mindenkit hülyének nézhetnek.
Nem ő ejtette foglyul Magyarországot, a maguk foglyai lettek a magyarok. Túszul ejtettük magunkat 2010-ben, majd négy évvel később, és 2018-ban megint.
Mindig, amikor csak módunkban állt.
Miért is csodálkozunk, hogy egy olyan országban, ahol bármi megtörténhet, minden megtörténik.