Orbán Viktor szerint a nyugdíjak értékét teljes egészében sikerült megvédeni

HírKlikk 2023. december 21. 11:00 2023. dec. 21. 11:00

A cél 2024-ben az, hogy a nagy küzdelmek helyett inkább a családok legyenek megint a politika középpontjában – jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor azt mondta, ha 2023-ban azért küzdöttek és dolgoztak az emberek Magyarországon, hogy amit már korábban megszereztek, ne veszítsék el, 2024-től pedig azt reméli a kormány, hogy az előrelépésért dolgozhat az ország.

Értékelése szerint 2023 a nagy küzdelmek éve volt: itt volt a háború, a növekvő terrorfenyegetés, a migráció, az infláció és Brüsszel.

A miniszterelnök elmondta, az infláció, a háború, a migráció és a terrorfenyegetés kérdésében sikerrel jártak, amit célul tűztek ki, el is érték.

Hozzátette: nagy küzdelmet folytattak a magyar családok is idén.

A nyugdíjak értékét teljes egészében sikerült megvédeni, de úgy látszik, hogy a béreket is nagyobb arányban sikerült megvédeni, mint ahogy az év közepén látszott – közölte Orbán Viktor.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom