Orbán Sztálinhoz hasonlóan likvidálná az értelmiséget
A tekintélyes ausztráliai üzleti és pénzügyi portál, a Financial Review terjedelmes cikket közölt „Hogyan támadta meg Orbán Soros Györgyöt, és hogyan győzte le” címmel. A szerző hosszan beszélgetett Michael Ignatieffel, a CEU elnök-rektorával. Megállapította: Orbán, akárcsak Sztálin, vagy Pol Pot, arról álmodik, hogy likvidálja az értelmiséget, lecsapolja a közoktatás, és befolyásolhatóbbá tegye a népet.
De Orbán korszerű autokrata: érti, hogy nem kell bunkósbothoz, vagy éjszakai csengetésekhez folyamodnia: a civil társadalom elleni támadása jogszabály-alkotás formájában jelenik meg, és a jogszabályok azon intézmények ellen irányulnak, amelyek kihívást jelenthetnek hatalmával szemben.
A szerző felidézi a CEU létrejöttét, történetét, a hosszas viszályokat, majd azt boncolgatta, hogyan vált Orbán a kilencvenes évek elejétől mostanra az illiberalizmus építészévé.
Az egyik elmélet szerint a politikai célszerűség vitte jobbra. De a liberálisok is Orbánba vetették a reményeiket, és soha nem nézték meg elég alaposan ahhoz, hogy felismerjék, mennyire sértődött velük szemben.
„A kollégiumi fiúk mindig meg akarták mutatni az urbánus értelmiségieknek, hogy mindig ők voltak az okosabb és jobb vezetők” - idézte a szerző Kim Lane Scheppelét. Hosszan írt a szerző Orbán fejlődéséről, és arról, hogyan tért vissza a hatalomba 2010-ben, miután az első bukása után megfogadta, hogy ilyen többet nem történhet meg.
A cikk legérdekesebb része a David Cornstein amerikai nagykövettel való találkozásról szól. A szerző szerint Ignatieffnek minden oka megvolt, hogy reménykedjen Cornsteinben, a nagykövetnek kinevezett New York-i ékszerészben, hogy az amerikai külpolitika prioritásává teszi majd a CEU-t, hiszen a meghallgatásai idején mindkét nagy amerikai párt nyomást gyakorolt rá ennek érdekében. Cornstein negyedik budapesti munkanapján látogatást tett a CEU kampuszán. Ha szembe akart volna szállni az Orbán-kormánnyal a CEU ügyében, át kellett volna alakítania az amerikai külpolitikát, ahol a Magyarországgal való viszonyt Wes Mitchell határozta meg, aki egy olyan kutatóintézetből érkezett, amely támogatásokat kapott az Orbán-kormánytól.
A magyar kormány lobbizása nyomán vissza is vonták a független magyar sajtó támogatására szánt 700 ezer dollárról szóló programot. Cornstein irodájában találkozót szervezett a kormány és a CEU képviselőivel, hogy közvetítsen a két fél között, és megállapodást érjenek el.
„Ám a nagykövet CEU iránti rokonszenve nem bizonyult túlságosan mélynek. Nem az amerikai oktatási intézmény védőjének, hanem inkább tisztességes közvetítőnek tekintette magát, akinek az a feladata, hogy közelebb hozza egymáshoz a két felet egy ügyben, amelyben mindkettőnek van igazsága. Egyebek között azt mondta, hogy Sorost - akit soha nem is látott -, az Orbánnal szembeni őrült gyűlölet hajtja, és ez akadályozza meg abban, hogy megtegye azokat az engedményeket, amelyek megmenthetnék a CEU-t”, sőt még némi rokonszenvet is mutatott Orbán iránt, amikor azt mondta: „Ha hallotta valaki, hogy miket mondott Soros Orbánról, az azt mondaná: látni sem akarom ezt az embert”. Arra a kérdésre, hogy mit gondol Orbán illiberális demokráciájáról, Corstein visszakérdezett: „Az a kérdés, hogy a személyes véleményemről van- e szó, vagy arról, hogy az amerikai nép, vagy az amerikai elnök mit gondol az illiberális demokráciáról és annak meghatározásáról”.
Amikor a CEU rektora megkérdezte David Cornsteint, hogy megszenvednék-e az amerikai-magyar kapcsolatok, ha Orbán nem vonul vissza a EU ügyében, azt válaszolta: „Nem igazán”. A nagykövet sajtómunkatársának nem nagyon tetszhetett ez, mert ekkor, az interjú vége felé megkérte Cornsteint, hogy menjen ki vele a szobából. Amikor visszajött, Ignatieff emlékezete szerint a nagykövet azt mondta: alighanem nagyobb érzékenységet kellene mutatnia a CEU bajaival kapcsolatban, és hozzátette: szomorú, hogy a CEU elköltözik Budapestről. Kifejezetten nem akarta azonban válaszának lényegét módosítani. „Remélem, lapozhatunk, és a figyelmünket más kérdések felé fordíthatjuk”.
