Orbán újra feltalálta az egypártrendszert

HírKlikk 2020. július 28. 13:40 2020. júl. 28. 13:40

Az index elbukása megfosztja a magyar közönséget a média legerősebb független hangjától. A szerkesztőség tagjai azért mondtak fel, mert függetlenek akartak maradni a politikai befolyástól egy olyan országban, ahol a média túlnyomó része a kormánytól várja az utasítást, hogy miről és hogyan tájékoztasson.

A közszolgálati rádió, a TV és az MTI hírügynökség már rég feladta a pártatlanság látszatát is, írta a BBC brit műsorszóró honlapján az Indexről közölt terjedelmes cikkében, illetve Nick Thorpe tudósító ezen belül közreadott elemzésében. A Népszabadság című, vezető baloldali lapot 2016-ban zárták be, míg az Origo portált 2014-ben állították át a kormány oldalára. Szinte a teljes regionális sajtó a Fidesz médiabirodalmának része. Az Index újságírói létrehoztak egy Facebook-csoportot, hogy megpróbálják folytatni a munkájukat.

Első pillantásra az Index körüli történések Orbán Viktor újabb győzelmének tűnhetnek. De Orbán, aki az egypárti uralom ellenzésével emelkedett ki, most újra bevezette az egypártrendszert. Az állam – a gazdaság, a parlament, az Alkotmánybíróság, a sajtó – megragadásával azt kockáztatja, hogy nevetségessé válik. Ugyanakkor az uralmát bírálók arra kényszerülhetnek, hogy újragondolják ellenzékiségük formáit. Akadnak, akik új, vagy egybeolvadt pártok mellett érvelnek, de egyre többen akarnák bojkottálni a parlamentet és a 2022-es választásokat, hogy így fosszák meg Orbánt annak az állításának az utolsó alapjaitól is, amelyek szerint, ő demokratikusan legitimált – írta Nick Thorpe.

Forrás: Hírklikk