Orbán véres szájú cselédeiről ír az ismert filmrendező

HírKlikk 2019. december 2. 13:33 2019. dec. 2. 13:33

Jönnek a Pásztorok, ebből einstand lesz – jegyzi meg a Gothár-ügyről írott „Gothár ürügyén Orbán véres szájú cselédei már a Színművészeti Egyetemen tisztogatnának" című publicisztikájában Janisch Attila Balázs Béla-díjas filmrendező.

A Magyar Narancs oldalán megjelent írás szerint miközben Gothár Péter ügyét egyre dagasztják, a Fidesz EP-képviselői nem szavazzák meg a nők elleni erőszak felszámolását célzó EP döntést.

Úgy véli, a Gothár-ügy kifejezetten az ölükbe hullott, amelyre ráakaszkodva próbálják lemosni magukról a Borkai-történet összes erkölcsi mocskát.

Ezért van az, hogy Gothár elfogadhatatlan cselekedetének megítélése nem áll meg e cselekmény jogosan negatív minősítésénél. A fókuszt mind jobban áttolják a baloldali politikai térfélre. Kezdve ezt a „balliberális színház csúcsintézményének" tartott Katona József Színház támadásával, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem jogszerű intézkedéseinek támadásával.

„A szélsőségesen elfogult politikai műsoraikban szolgálatba helyezték magukat a jobboldal hírhedt megmondó emberei és színházi személyiségei, úgymint Kálomista Gábor, Apáti Bence, Vidnyánszky Attila, Eperjes Károly és társaik" – írja a rendező. 

Idézi Kálomistát, aki szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen olyan „identitásnevelés folyik, amely a szakmai képzés rovására megy", és amely intézményben „rettegnek a hallgatók".

Eperjes Károly szerencsére már az egész emberiség pusztulását és végső kataklizmáját vizionálja, amelynek biztos jele például az is, hogy a vallástalan színházcsinálók az aberrált színházaikban és adaptációkkal molesztálást követnek el például Shakespeare-en és Moliere-en.

Halász János a Fidesz politikusa már a nevezett intézmények vezetőinek lecserélését szorgalmazta minapi sajtótájékoztatóján.

Janisch határozottan kijelenti, hogy Gothár Péter tettére nincs felmentés, de ez nem jogosíthat fel senkit arra, hogy intézményeket és azok munkatársait egyénenként vagy kollektív módon rágalmazza, gyalázza, róluk valótlanságokat közöljön – véleménynek álcázott tényállításként.

Sajnálatosnak tartja, hogy az erőteljesen politikai színezetűvé vált viták és rágalmak éppen a lényegről viszik el a figyelmet, vagyis nem a nők elleni erőszak tényleges felszámolása és/vagy megelőzése a fontos, hanem a „balliberális" oldal politikusainak és kulturális intézményeinek lejáratása, függetlenségük felszámolása – egyre leplezetlenebbé váló eistandoló szándékkal.

Forrás: Hírklikk