Válságban a nyári fesztiválok

Lejárt a nagy nyári fesztiválok ideje?

Ezt a kérdést nehéz röviden megválaszolni, hiszen akik ebben az ágazatban dolgozunk, állandóan elemzünk, értékelünk. Jó ideje így vagyok ezzel magam is, hiszen látjuk azt, hogy az a korszak, amit mi aranykornak hívunk, mára véget ért. A 2000-es években még folyamatosan felfelé ment a látogatottsági görbe, bár már akkoriban is voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek. Az egész világon, így nálunk is rendkívül erős volt mind a belföldi, mind a nemzetközi turizmus, nagyon népszerűvé váltak a fesztiválok, amelyeknek jelentős része a '90-es évek elején indult. Ezek közül a Balaton Sound nyilván kivétel, hiszen azt később, 2007-ben indítottuk el. Lehet látni, hogy ez egy nagyon-nagyon erős időszak volt, amit aztán a folyamatos visszaesés évei követtek. 

Ez mikor vált drámaivá?

A folyamat sokáig nem mutatott drámai jeleket. Nem arról van szó, hogy már egyáltalán nem működik a turizmus, vagy nem érdekli a közönséget a „fesztiválosdi”. Ha az érdeklődés egyik-másik fesztiválon 10-20 százalékos visszaesést mutatott, az pontosan elegendő volt ahhoz, hogy a rendezvény elveszítse a jövedelmezőségét, elveszítse azt az esélyt, hogy életben tudjon maradni. A legtöbb fesztivál nem rendelkezik olyan anyagi tartalékkal, amivel ezt át lehet hidalni. A folyamatot az is gyorsította, hogy az elmúlt 10-15 évben jelentősen megemelkedtek a jegyárak is, voltak esetek, amikor akár a korábbi többszörösére. Így sem tudták követni azt az áremelkedést, amivel nőttek a fellépők honoráriumai, nem emelkedtek az inflációval arányosan a kormányzati vagy önkormányzati támogatások, sőt, sok helyen csökkentek is. El-elmaradoznak a szponzori pénzek, jelentősen nőttek a biztosítási díjak, mert sok fesztiválnak már csak hátrányos biztosítási konstrukciókat kínálnak. És akkor még nem beszéltem a technika, az infrastruktúra költségeinek emelkedéséről. A szervezőknek azzal kell szembesülniük, hogy egyre nehezebben jön ki a „matek”. 

Sokan úgy gondolják, a Sziget üzleti modelljét túlhaladta az idő. Egyetért ezzel?

Erre sem egyszerű válaszolni. Amikor még aktív tulajdonosai voltunk a Szigetnek, akkor is évről-évre komolyan meg kellett gondolnunk, hogyan lehet stabilabbá tenni a működésünket. Amikor az egészet elindítottuk, körülnéztünk a világban, de aztán egy egészen más modellt találtunk ki. A Sziget annyiban egy új iskolát teremtett, hogy amíg Európában mindenütt kizárólag a zenére koncentráltak, mi a sokszínűség mellett döntöttünk, amitől a közönség szemében a Sziget Sziget lett. A budapesti programok egy jó részét nem lehetett ráírni a plakátra, mert tudtuk, hogy a vendégek többsége nem azért vásárol belépőjegyet, mert színházi programokra, cirkuszra, meg a többi kísérő rendezvényre volna kíváncsi. De nálunk mindez jelen volt, azt gondoltuk, hogy ez ad lelket a fesztiválunknak. Amikor ezeknek a kísérő programoknak a költségeit is hozzáadtuk, megállt a ceruza a kezünkben, olyan nagy összegek jöttek ki. Időként bennünk is fölmerült, hogy a költségvetési megszorítások miatt, ezeket esetleg törölni kellene, de ezt mindvégig igyekeztünk elkerülni. 

Most is ez lehetett a probléma?

Anélkül, hogy üzleti titkokat fecsegnék ki, látni kell, hogy a világban a keresettnek számító fellépők gázsija egyre emelkedik. Akiknek a meghívása még beleférne a hazai fesztiválok költségkeretébe, ők nem azok, akikre nagyon kíváncsi volna a közönség. Nem lehet velük ébren tartani egész héten át az érdeklődést. De ez csak az egyik probléma. Az elmúlt néhány évben rendkívül megerősödött az érdeklődés a stadion koncertek iránt. Ez világjelenség, a közönség sok esetben arra tartalékolja a forrásait, hogy megnézhesse ezeket a gigantikus produkciókat, amelyekért akár még egy közeli országba is hajlandó elzarándokolni. Akkor is, ha borsos árat kérnek a belépőért. 

Nem csak a Sziget, a többi hazai fesztivál is bajban van?

Zamárdiban a Balaton Sounddal kezdtünk 2007-ben, majd 2013-ban ugyanazon a helyszínen indítottuk el a Strand Fesztivált. Zamárdi esetében eléggé speciális a helyzetünk, mert egyik oldalról szeretjük ezt a helyszínt, nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ott lehetünk. Budapestről könnyen megközelíthető, alkalmas 20-25000 vendég befogadására a Balaton partján, szemben a tihanyi panorámával. Zamárdi vezetése természetesen nem teheti meg azt, amit a turizmus fellendítése érdekében Debrecen, Szeged vagy Sopron városa akár anyagilag is vállal és gyakorlatilag ingyen adják a helyszínt is. A Sound költségesebb volt, ezért befejeztük, a Strand esetében öt évre egy jóval kedvezőbb konstrukcióban sikerült megállapodnunk Zamárdi vezetésével. Még a hosszabbításban is gondolkodhatunk.

Akkor mégse búcsúzzunk el a minden nyári fesztiváltól?

Valójában ez nagyon sok mindenen múlik. Egyrészt azon, hogy mennyire tőkeerős az, aki kézben tartja az adott fesztivált. Szakmabeliként azt látom, hogy a hazai fesztiválok közül jónéhány szinte családi vállalkozásként működik, egy-két szervező dolgozik rajta, ezektől nem várható el, hogy extra nehézségek árán is akár éveken vagy évtizedeken keresztül „bolond harcosként” küzdjenek érte. A nagyobb, stabilabb fesztiválok esetében az a tapasztalatom, hogy ha a szervezők folyamatosan képesek változtatni, alkalmazkodni a közönség igényeihez, nem reménytelen a dolog. Más időket élünk, mint amikor mondjuk a soproni VOLT fesztiválra naponta tízezrek indultak el az ország túlsó végéből is vonattal, autóval, bármilyen tömegközlekedési eszközzel, hogy eljussanak oda. Most arra kell felkészülni, hogy a közönség sokkal inkább az adott régióból várható. Üdítő kivétel mondjuk az EFOTT Velencén, vagy a Strand Fesztivál Zamárdiban, de mondhatnám az összes hasonló tóparti rendezvényt is, a Balaton-felvidéki Paloznakon a Jazzpikniket, a Művészetek Völgyét, vagy éppen a Veszprémfesztet. Ebben a turizmus a kulcs: azokra a vendégekre lehet csak számítani, akik hajlandóak arra, hogy elinduljanak, szállást foglaljanak, és a fesztivál tényleges programjai között klasszikus értelemben turistaként viselkedjenek.