Orbán Viktor előre néz és megy
Normális országban igazán örülhetne az ellenzék, hogy annyit foglalkoznak vele. Magyarország azonban a jelek szerint még mindig távol van attól, hogy normális országnak lehessen tekinteni. Itt ugyanis a médiumok többségében – értsd: a kormánypártok által favorizált médiumokban – úgy foglalkoznak az ellenzékkel, hogy mindenkinek világos legyen: a haza (a nemzet) ellenségeiről van szó.
Normális országokban – vagy mondjuk úgy: ahol adnak a demokráciára – fontosnak tartják, hogy az állampolgárok maguk dönthessék el, a propagandának hisznek, vagy a saját szemüknek. Magyarországon – bizonyára a kiegyensúlyozottság jegyében – erre kicsit rásegítenek. Ha az ellenzéki politikusok mondanak valamit, akkor azt a média kormánypárti részében vagy elhallgatják – amikor nem találnak rajta fogást –, vagy közlik ugyan, de mindjárt kommentálják is. Vagy a magát riporternek nevező kiszolgáló személyzet egyik tagja vezeti rá a hallgatókat és nézőket, miképpen is kell értelmezni a mondatokat, vagy az e célra rendszeresített megmondóembereket idézik. Mindkét fajtából van elég, tehát a módszerre nem lehet ráfogni, hogy egyhangú lenne.
A Kossuth Rádióban szokásosan elhangzó péntek reggeli – interjúnak álcázott – miniszterelnöki szózatban azonban legutóbb szintet léptek. Pedig látszólag egyszerű kérdést tett fel a műsorvezető, amikor arról érdeklődött, miképpen is kell érteni a legújabb kormányzati kampány jelszavát, miszerint „Magyarország előre megy, nem hátra”. Ez azonban alkalmat kínált a miniszterelnöknek, hogy politológusokat megszégyenítő fejtegetésekbe kezdjen az ellenzékről, amelyet az ő köreiben rendszeresen – és tévesen – baloldalinak aposztrofálnak. A hosszú tiráda lényege az volt, hogy Orbán Viktor figyelmeztette a választókat, nehogy azoknak szavazzanak bizalmat április első hétvégéjén, akik „csődbe vitték az országot”, valamint „kivéreztették és tönkretették”.
Az „elemzésben” újat ugyan nem mondott, de az, ami kiolvasható belőle, és egyúttal követésre sarkallhat, az nagyon is sokatmondó. A választási kampány hivatalos kezdete előtt majdnem egy hónappal ugyanis a vezér arra ösztönözte csapatait, hogy ne féljenek követni az eddigi irányt. Fölösleges finomkodni, netán elgondolkodni, vagy ilyesmire késztetni bárkit, ehelyett nyíltan bele kell állni a háborúba – mert persze kimondatlanul az folyik itt –, és durr bele, el kell lehetetleníteni azokat, akik veszélyt jelenthetnek az ő uralmára.
Vagyis nyugodtan tessék azt folytatni, amit eddig is csináltak. Normális országban elképzelhető lenne, hogy néha megkérdeznek egy-egy ellenzéki politikust, ezt vagy azt miért tetszett mondani, vagy csinálni. Netán meg lehetne érdeklődni, miképpen is kell értelmezni mondatokat, vagy tetteket, komolyan tetszett-e gondolni, ami elhangzott. Netán lehetne vitázni is egy-egy kérdésről, ügyről, hátha más megvilágításba kerülne valami, ami esetleg félreérthető volt.
De erről immár szó sem lehet. Orbán Viktor két famulusával üzente meg a múlt héten, hogy esze ágában sincs kiállni vitára Márki-Zay Péterrel. Amit azok a súlytalan emberek mondtak – gyenge érvek gyanánt –, az lényegtelen. A vitára tett javaslatot a pénteki rádiószózatban – szavakban – még csak nem is érintette a főnök. De a hosszú fejtegetés éppen annak elutasításáról szólt. Arról, hogy méltatlannak tartaná, ha neki, aki 2010 után megmentette az országot, most le kellene állnia azokkal – akár csak – beszélgetni, akik csupán rosszat tettek és a jövőben sem csinálnának mást. Ha pedig a vezér nem áll szóba az ellenséggel, miért kellene megtenniük az őt kiszolgáló média, avagy a kormány alkalmazottainak.
Amikor futballistákat, vagy edzőiket a rossz teljesítményről, netán a vereségről kérdeznek, gyakori a válasz, hogy nem a múlttal kell foglalkozni, ők már előre néznek. Nem meglepő tehát, hogy az ország első számú focistája és drukkere is tőlük veszi az ötletet. Orbán Viktor előre néz és megy. S bár ő megengedi magának, hogy visszafelé mutogasson, de ezt csak a nagy cél érdekében teszi. Hogy mindenki számára világos legyen, mi a teendő.
Ne higgyük tehát, hogy a következő időszakban változik valami a kormányzati – benne a szebb napokat megélt, egykor közszolgálatinak nevezett – médiában. Most végképp elérkezett a Császár Attilák és ifj. Lomnici Zoltánok aranykora. A lakájmédia tagjai és a magukat elemzőnek nevező megmondóemberek naponta porba tiporhatják az ellenzéki politikusokat. Abban az országban, ahol univerzálisan megszűnt a fékek és ellensúlyok rendszere, ezek már az egyénekből is eltűntek. És abban a biztos tudatban teszik a dolgukat, hogy ez nyilván nagyon tetszik a főnöknek.
A baloldal 2010-ig hibákat és bűnöket követett el – mondta a miniszterelnök rádiószózatában. Azt nem említette, bizonyára nem is gondolt rá, hogy az utóbbi 12 év hibáival és bűneivel is el kell egyszer számolni.
