Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát
Magyarország megvédte magát és sokadik alkalommal bizonyítottuk be saját magunknak, hogy Magyarország ezt meg tudja csinálni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában kedden este.
A miniszterelnök – aki a dunaszekcsői védekezés megtekintése után érkezett az interjúra – azt közölte: végeredmény hirdethető, Magyarország-árvíz: 1:0, és bár az apadás szokott néha gondot okozni, de most erre sem számítanak.
Az apadás felgyorsult és a legmagasabb vízállás két nappal hamarabb hagyja el az országot, mint amire számítottak – jelezte.
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a vízűgyesek fantasztikus munkát végeztek, "le a kalappal", és a katonák, rendőrök is jól dolgoztak.
Kitért arra is, hogy ez immár az ötödik árvíz, amely elleni védekezést miniszterelnökként felügyeli, de az állami és az önkormányzatok közötti együttműködés a védekezés során most működött a legolajozottabban.
Izgalmas pillanatként jelölte meg a Lajtánál a gát átvágását és a víztömeg víztározóba engedését, mint mondta, ilyet még nem kellett elrendelnie.
Orbán: Magyarország nemzetközi szinten is kiemelkedően védekezett
Orbán Viktor kifejtette, ezt az is segítette, hogy mindig van két-három nap előnyünk a többi védekező országhoz képest. A csapadék nagyobb része ugyanis a hegyekben esik, így "ott a baj azonnal jelentkezik", és mire ez a vízmennyiség Magyarországra érkezik, jobban fel lehet készülni a védekezésre – mondta.
"Tehát jól védekeztünk, ez igaz, de van helyzeti előnyünk is" – fogalmazott a miniszterelnök.
Kiemelte, az árhullám levonulásával nagyon fontos szakasz kezdődik az árvízvédelemben, "van egy közegészségügyi teendő", amelynek keretében közegészségügyi takarítást, rendrakást kell elvégezni.
Orbán Viktor: komoly veszélyben voltunk
A Dunán valaha tapasztalt egyik legnagyobb árvízként marad meg a magyar vízügy történetében a mostani, amelyben komoly veszélyben is voltunk.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az ország hatalmas munkát végzett, és most már "az anekdoták jönnek elő, meg a lelkileg felemelő pillanatok", de voltak veszélyes időszakok is.
Ha nem lett volna ilyen olajozott az együttműködés a védekezésben résztvevők között, ebből nagy baj is lehetett volna – jelentette ki.