Orbán Viktor: Szombathely és a nemzeti erők története sohasem vált el egymástól
Szombathely és a nemzeti erők története sohasem vált el egymástól – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén szombaton Szombathelyen.
Orbán Viktor beszéde kezdetén felidézte: a '80-as évek közepén, amikor elkezdték azt az antikommunista, radikális, szabadságpárti egyetemisták közti szervezkedést, amiből kinőtt a Fidesz, annak egyik legerősebb vidéki lába Szombathelyen volt, a másik pedig az ország másik végén, Debrecenben.
Szombathely sosem az ország szélét jelentette, hanem politikai értelemben az ország közepét, „itt is született a Fidesz" – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor: Szombathelyen a pártlisták és az egyéni jelöltek versenyében is vezetnek a kormánypártok
A kormányfő azt mondta: a választás közeledtével mindenki latolgat, „fölmérésnek álcázott propagandajelentéseket is lehet olvasni".
„Azoknak ne higgyenek, higgyenek inkább nekem" – fogalmazott Orbán Viktor, jelezve, hogy méréseik szerint Szombathelyen magabiztosan vezetnek a kormánypártok.
A miniszterelnök reményeit fejezte ki, hogy Vámos Zoltán be is váltja ezt az esélyességet, de mint mondta, „a hangsúly a beváltáson van".
Az esély nem jelent győzelmet, az előny nem jelent győzelmet, győzni egyetlen időpontban lehet: vasárnap este. És ahhoz, hogy nyerjünk, dolgoznunk kell – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Orbán Viktor: lehet nemet mondani a háborúra
Az Egyesült Államok 1999-ben a szerbek megtámadására akarta rábírni Magyarországot. „Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Orbán Viktor a gyűlésen korábban felszólaló V. Németh Zsolt szavaira reagálva idézte fel a történteket, a fideszes országgyűlési képviselő ugyanis azt mondta, hogy szerencsére a délszláv háború nem jelentett közvetlen fenyegetést Vas megye számára.
A kormányfő elmondta, hogy 1999-ben Bill Clinton amerikai elnök arra kérte őt, Magyarország nyissa meg a második frontot, és támadja meg a szerbeket, „vagy legalább is lőjük őket Magyarországról a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig".
„Hogy önök nem kerültek akkor háborúba, ahhoz az kellett, hogy az akkori kormány az amerikai elnök direkt kérésére azt mondja, hogy No, sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak annyit tud, hogy Yes, Sir, akkor önök nyakig álltak volna, mindannyian nyakig álltunk volna abban a háborúban" – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Orbán Viktor: aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen szavaz, aki a Fideszre szavaz, a saját jövője mellett szavaz
A kormányfő úgy fogalmazott: a fiatalok a mi gyerekeink, unokáink, és a fiatalokban nyugodtan bízhatunk, az alma nem szokott messze esni a fájától. Megjegyezte: néhány jó hangulatú koncert utáni skandálót nem keverne össze a fiatalokkal, „mond ott az ember mindenfélét".
Bízhatnak a fiatalokban, beszélhetnek velük, értelmesen szólhatnak hozzájuk, a legnehezebb politikai ügyeket is meg tudják velük beszélni – mutatott rá.
Kijelentette: nem mondanak le a saját fiataljaikról, úgy sem, mint szavazókról, arra kérik őket, jöjjenek el az áprilisi választáson, és szavazzanak a saját jövőjükre, a Fideszre. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen szavaz, aki a Fideszre szavaz, a saját jövője mellett szavaz, ezt kell megbeszélni a fiatalokkal – mondta.
Orbán Viktor azoknak, akik szeretnek „dafke" ellentmondani a szüleiknek, azt tanácsolta: vegyék komolyan magukat, lázadjanak Brüsszel ellen, onnan fenyegeti Magyarországot a veszély. A kamulázadás nem ér semmit, a magyar kormány ellen lázadni nem nagy dolog – mondta.
Orbán Viktor: az igazi ellenfelünk nem az ellenzék, hanem Brüsszel
Orbán Viktor azt mondta: Brüsszel egy olyan kormányt akar Magyarországon hatalomra juttatni, amely az adott pillanatban elküldi a magyarok pénzét Ukrajnába, és elküldi a magyar katonákat a háborúba.
Ukránpárti, Brüsszel-párti, háborúpárti kormányt akarnak Magyarországon, és ez az igazi kihívás. Nekünk azokat kell legyőznünk, akik fölülnek ennek a brüsszeli kérésnek – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor: ma a legfontosabb civilizációs kérdésekben a magyar nép és a Fidesz van egy pozícióban
Ma a legfontosabb civilizációs kérdésekben, mint amilyen a migráció, a családvédelem, a gender és a háború, a magyar nép és a Fidesz van egy állásponton – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Orbán Viktor felidézte, hogy korábban a Fidesz is az Európai Néppárt tagja volt – bár ő maga sosem szavazott Manfred Weberre –, majd azért léptek ki, mert a migráció ügyében Magyarországra akarták kényszeríteni a brüsszeli politikát. A német kancellárral az élen az Európai Néppárt vezérkara azt a követelést fogalmazta meg: Magyarország adja föl azt a politikát, amellyel nem engedi meg, hogy migránsok lépjenek Magyarország területére, sőt, kerítést épít, sőt senkit sem enged be, aki arra engedélyt nem kapott a magyar hatóságtól – emlékeztetett.
„Személyesen tudom, hogy mennek a Néppártban a dolgok. Nem lehet okoskodni, mert ha nem azt csinálod, amit mondanak, mondjuk migrációügyben, akkor két lehetőség van: vagy kilépsz onnan, vagy végrehajtod" – jelezte.
Arra figyelmeztetett, hogy a Tisza Párt nem fog tudni nemet mondani.
Ahhoz nagyon sok minden kell, hogy az ember ilyen kiélezett szituációban nemet mondjon. Az kell, hogy az ember biztosan érezze, hogy amit képvisel, az a magyar nép álláspontja. És ma a legfontosabb civilizációs kérdésekben, mint amilyen a migráció, a családvédelem, a gender és a háború, a magyar nép és a Fidesz van egy pozícióban – szögezte le.
Hozzáfűzte: a Tisza, akármit is mond, valójában mást képvisel civilizációsan, ezért nem is tudnak, talán nem is akarnak nemet mondani Brüsszelnek.
Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal
Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
Orbán Viktor: az ukránokat nem szabad beengedni az Európai Unióba
Az ukránokat nem szabad beengedni az Európai Unióba; se egy katonai, se egy gazdasági szövetségbe ne akarjunk velük együtt tartozni, mert abból baj lesz – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök az első ilyen bajként jelölte meg, hogy belerántanak bennünket a háborúba. Ez még akkor is igaz, ha esetleg békekötés történik, mert ki garantálja, hogy egy-két év múlva nem lesz ugyanígy háború – jegyezte meg.
Kitért arra is, hogy az őstermelőink már most „prüszkölnek", mert az ukrajnai, sokkal könnyebb szabályozás mellett előállított, rosszabb minőségű, de olcsóbb termékek már most kihívást jelentenek a magyar mezőgazdaság számára.
Ha beengedik az ukránokat, tönkreteszik a közép-európai gazdákat és gazdaságot – figyelmeztetett a kormányfő.
Szijjártó Péter: mindig nemet mondtunk Brüsszelnek, és mindig a magunk útját jártuk
Így tudtuk megerősíteni Magyarországot, miközben a világ válságról válságra bukdácsolt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén Szombathelyen.
A tárcavezető emlékeztetett: akármilyen válság is jött szembe, mi a magyar utat választottuk. Hiába omlott össze az európai pénzügyi rendszer, mi nem adóemeléssel reagáltunk, átszerveztük a gazdaságot és az európai kontinens legalacsonyabb adóit vezettük be. „Amikor ránk törtek a migránsok, nem elkezdtük simogatni őket, meg azt mondani, hogy megoldjuk, hanem lezártuk a határt, kerítést építettünk", megállítottuk az illegális bevándorlást, és ma Magyarország egy migráns-mentes ország.
Hozzátette: amikor kitört a világjárvány, Európa leggyorsabb oltási kampányát csináltuk végig, a legtöbb embert mentettük meg és a legelőször nyitottuk újra a magyar gazdaságot. Ezután pedig jött a háború, amikor nem kezdtünk fegyvert szállítani, hanem fenntartottuk a diplomáciai kapcsolatot az oroszokkal, fenntartottuk az olcsó energia vásárlását, kiálltunk, kiállunk a béke mellett és elértük, hogy bár szomszédos ország vagyunk, de Magyarország négy éve kimarad a szomszédban zajló háborúból.
És mindaddig, amíg a világ válságról válságra bukdácsolt, mi elértük, hogy ma Magyarországon 1 millióval több ember dolgozik, mint 10 éve, Európa legalacsonyabb adóit kell fizetni, Európa legalacsonyabb rezsiköltségei vannak itt „és a világ szájtátva figyeli a magyar családtámogatási modellt". Mindezt a világot megtépázó válságok dacára tudtuk elérni – mondta a tárcavezető.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: ebben a veszélyes időszakban akkor tudjuk megtartani ezeket az eredményeket, a sikereket, hogyha Brüsszelnek a nyomásgyakorlására továbbra is erős, határozott nemet, nemeket mondunk.
Kiemelte: Brüsszelben elkötelezettek aziránt, hogy megváltoztassák Magyarország, a magyar kormány álláspontját. Ehhez a magyar kormányt kell megváltoztatniuk és ezt ők pontosan tudják.
„Ezért Brüsszelben úgy döntöttek, hogy Kijevvel összefogva, ők is indítanak egy pártot a magyarországi választáson az idei esztendőben. Élére odatettek egy fogott embert, aki ellen azért nem indulhattak el Magyarországon jogi eljárások, mert a mentelmi jogát az Európai Parlament háborúpárti többsége egyelőre megvédi" – mondta Szijjártó Péter.
Hozzátette: ide delegáltak a nagy nyugati energia-cégeknek lobbizó, az orosz olcsó kőolaj és földgáz vásárlásáról minket évek óta lebeszélni próbáló embereket, és egy bankvezért is, hogy ne a bankokkal, hanem az emberekkel fizettessék meg az adókat.
„Hogyha ez a párt nyerné meg a választást, ami nyilvánvalóan nem fog megtörténni, akkor ők nyilván mindenre igent mondanának Brüsszelnek, és akkor Magyarországot Brüsszelből beletolnák, Kijevből belehúznák a háborúba, a magyar emberek pénzét elvinnék Ukrajnába, a migránsok előtt pedig tárva nyitnák az ajtókat. Mi ezt soha nem fogjuk megengedni!" – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: azért indulnak a választáson, „hogy Magyarország továbbra se sodródhasson háborúba, Magyarországot továbbra se árasszák el a migránsok, Magyarországon továbbra is legyen 13. és 14. havi nyugdíj, továbbra is szájtátva figyelje a világ, hogy a magyar édesanyáknak nem kell adót fizetni és továbbra is Európa legalacsonyabb adói legyenek itt Magyarországon".
Megjegyezte: mindaddig, amíg Brüsszel főnökét úgy hívják, hogy Von der Leyen, és mindaddig, amíg a szomszédban háború zajlik, ezt a meccset nem fújják le. „És minden egyes nap nekünk reggeltől estig az lesz a feladatunk, hogy a brüsszeli nyomásgyakorlásnak ellenálljunk" – tette hozzá.
Mint mondta, 11 éve nem tette be egyetlen egy migráns sem a lábát Magyarországra. Négy éve, hogy nem tudták belerángatni Magyarországot egy szomszédban zajló háborúba. De ez nem dőlt el 11 éve, és nem dőlt el 4 éve, ez minden egyes nap dől el.
„Ezért minden egyes nap nekünk meg kell küzdeni. Mi minden reggel azzal kelünk, hogy pontosan tudjuk, hogy a nap folyamán számtalan nyomásgyakorlási kísérlet lesz Brüsszelből. A nap folyamán számtalan provokáció lesz Kijevből" – jegyezte meg Szijjártó Péter.
Kiemelte: nekünk a nap folyamán az a feladatunk, hogy Magyarországot továbbra se engedjük belesodorni a háborúba és azzal fekszünk le a nap végén, hogy pontosan tudjuk, hogy holnap ugyanezzel a feladattal fogunk felkelni. „Ez egy napi feladat mindaddig, amíg Von der Leyen a brüsszeli főnök, mindaddig, amíg a szomszédban háború van, nekünk nap mint nap nemet kell mondanunk Brüsszelnek és nemet kell mondanunk Kijevnek" – jelentette ki.
„Nem, nem engedjük, hogy Magyarországot belevigyék a háborúba és nem, nem engedjük, hogy ma a magyarok pénzét elvigyék Ukrajnába" – mondta, hangsúlyozva, hogy ehhez „nekünk meg kell nyerni a választást, mert ha nem mi nyerünk, az első nap igent fognak mondani az ellenfeleink Brüsszelnek. Az első napon, ne legyenek naiv ábrándjaink" – tette hozzá Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter úgy vélte, hogy ez a parlamenti választás a választókerületekben fog eldőlni. Leginkább a vidéki választókerületekben. „Vas vármegye valamennyi polgárára számítunk, mindenkire számítunk, három győzelem kell ebből a vármegyéből" – mondta a tárcavezető.