Orbán virtuális valóságot teremtett és cinikus következetlenség jellemzi

Sebes György 2023. december 30. 14:30 2023. dec. 30. 14:30

Aligha várható jelentős változás Orbán Viktor kül- és belpolitikájában 2024-ben – véli Horn Gábor. A Republikon Intézet vezetője szerint ez azért is fontos, mert választási év következik és ilyenkor mindig megpróbálkoznak valamilyen újítással. Csakhogy az erőviszonyok itthon lényegében már kialakultak, a voksolás eredménye nagyjából borítékolható. A miniszterelnök nagy reménye, hogy az európai parlamenti választás után a szélsőjobb jelentősen megerősödik, ám az elemző erre nem lát sok esélyt.

Évzáró sajtótájékoztatóján Orbán Viktor – többek között – arról beszélt, hogy 2023 a nagy küzdelmek éve volt, ugyanakkor bízik benne, hogy 2024-ben megvalósulhatnak „nagy tervek”. Úgy fogalmazott, az idén azért küzdöttek és dolgoztak az emberek Magyarországon, hogy amit korábban elértek, ne veszítsék el. A következő esztendőben pedig remélhetőleg az előrelépés érdekében dolgozhat az ország. A júniusban esedékes európai parlamenti választások fő céljának azt nevezte, hogy „kinyissuk Brüsszel szemét”, lássa a valóságot, és képes legyen arra, hogy kijavítsa azokat a vezetési hibákat, amelyeket az idén elkövetett. Mint mondta, Magyarország célja az unióban nem az, hogy nemeket mondjon, hanem igeneket, vagyis jó döntések szülessenek. 

Mindez világosan jelzi, hogy a miniszterelnök úgy tesz, mintha Brüsszel és nem ő járna tévúton – reagált a kijelentésekre Horn Gábor. „Megpróbálja elhitetni a közönségével – és sokakkal sikerül is –, hogy nem ő megy az autópályán a forgalommal szemben.” Miközben ebben az évben minden korábbinál világosabban kiderült, hogy Orbán lényegében magára maradt az Európa Tanácsban, a 27-ek állam- és kormányfői között. Ennek következtében pedig egy virtuális valóságot teremtett, „bár az egyelőre nem világos, hogy csak magának, vagy nekünk is. Vagyis nem tudni, hogy elhiszi-e a saját hazugságait, vagy ezek csak nekünk szólnak.”

A politológus emlékeztetett rá, hogy helyén kell kezelni a miniszterelnöknek azt a jóslatát is, miszerint 2024 lehetőséget kínál nagy tervek megvalósítására. Hiszen egy évvel korábban is arról beszélt, hogy a következő év – vagyis 2023 – is a nagy előrelépéseké lesz, csak ezt el szoktuk felejteni. Orbánnak nem is a hazai politika szempontjából fontos 2024, hiszen a kormánypártok számára a két júniusi voksolás – az önkormányzati és az európai parlamenti szavazás – eredménye nagyjából borítékolható – folytatta a Republikon Intézet vezetője. Azért Budapesten még megpróbáltak némi zavart kelteni a választási rendszer megváltoztatásával. S miközben elismerte, hogy – ízlése szerint – a választás előtt hat hónappal már nem illik változtatni, ehhez képest vannak olyan pletykák a városban, hogy esetleg megpróbálkoznak a közvetlen polgármester-választás leállításával is. Horn Gábor szerint elképzelhető, hogy a miniszterelnök erre reflektált szavaival, ugyanakkor pontosan emiatt megtörténhet, hogy még egyszer hozzányúlnak a rendszerhez, amire majd azt mondja, hogy „sajnos a parlament ilyen”. Hasonló módon magyarázzák, miért blokkolják már több mint egy éve a svéd NATO-csatlakozást. Mintha a fideszes képviselőknek lenne akár egyetlen önálló gondolatuk és nem vigyázzállásban hajtanák végre Orbánnak nemcsak a kéréseit, hanem a rezdüléseit is – fogalmazott az elemző.

A következő évben egyébként Orbán Viktor nagy reménye, hogy az európai parlamenti választás nyomán megváltozik a nemzetközi politika. Horn Gábor azonban úgy látja, a kutatások és a politikai elemzések egyáltalán nem igazolják ezt a reményt. „Nem várható alapvető változás az Európai Parlament összetételében, így nem valószínű, hogy a szélsőjobboldali pártok jelentősebb pozíciókat tudnának elfoglalni. Meglehet, hogy egy kicsit jobban fognak szerepelni, mint négy éve, de a normális európai polgári demokráciát képviselő szociáldemokratáknak, konzervatívoknak, liberálisoknak és zöldeknek megmarad az erős többségük, bár lehet, hogy ez már nem négyötöd lesz, hanem „csak” kétharmad.” A Republikon Intézet vezetőjének következtetése tehát, hogy Orbán csak álmodozik. Realista pillanataiban egyébként maga is elismeri, egyáltalán nem látja biztosnak, hogy létrejöhet a szélsőjobboldali pártok erős szövetsége. Annyira különbözők ezek a tömörülések, hogy nagyon nehezen lehet közös platformot kialakítani. Jó példa erre az elemző szerint, hogy mióta Olaszországban Georgia Meloni lett a miniszterelnök, jelentősen változtatott korábbi politikáján és sokkal inkább atlantista és Európa-barát lett.

Cinikus következetlenség jellemzi a jelenlegi magyar politikát – állapította meg Horn Gábor. Két konkrét példát is említett erre. Az egyik, hogy újra igyekeznek a propaganda középpontjába állítani a migráns-ügyet, ami persze része a Brüsszellel szembeni ellenállásnak. Orbán Viktor évzáró sajtótájékoztatóján maga is elismerte, hogy az évekkel ezelőtt megépített magyar kerítés nem mindig működik. Ebben a helyzetben a menekülteknek persze lehet azt mondani, hogy ne jöjjenek, csakhogy ennek ellenére jönnek. Vagyis a miniszterelnök álláspontja ebben a kérdésben éppúgy abszurd, mint amit az ukrán helyzet megoldásáról mond. Lehet persze békét akarni, azt mondani, hogy első lépés a tűzszünet, de az köztudott, hogy az ő haverja, az orosz elnök támadta meg az országot. Mit tud tenni Ukrajna, az agresszió áldozata? Más ezt a harcot nem tudja abbahagyni, mint az orosz hatalom, vagyis Putyin. Ő viszont nem akarja letenni a fegyvert, vagyis ezen az alapon aligha lehet békét, vagy fegyvernyugvást teremteni. 

Ezek a példák is jól jelzik, hogy Orbán Viktor és csapata úgy tesz, mintha az egész világ csak rólunk szólna. Nincs szolidaritás, nincsenek közös elvek, partnerek, együttműködő felek, nincsenek közös problémák, amiket együtt lehet megoldani. Ezzel szemben van Orbán Viktor, aki egy személyben testesíti meg a magyar hont és teszi, amit tennie kell, ráadásul azzal a felkiáltással, hogy ezt mindannyiunk érdekében teszi – mondta Horn Gábor.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom