Orbán visszaél a soros elnökséggel
„A magyar soros elnökségnek még csupán a második hetében járunk, de Orbán máris nagy károkat okozott.” Ezt állapította meg a német külügyminisztérium szóvivője a hétvégén, és adta hírül számos sajtóorgánum, köztük az ARD a híradóműsorában.
A német közszolgálati televízió által idézett szóvivő hangsúlyozta: a magyar kormány által Orbán moszkvai és pekingi látogatásairól kiadott videókon ott szerepelt a soros elnökség logója, ez pedig ellentmond annak, hogy Orbán semmiféle felhatalmazással nem rendelkezett arra, hogy az EU nevében beszéljen.
Több tagállam már közölte: nem szándékozik minisztereket küldeni a Budapesten tartandó miniszteri tanácskozásokra, más tagállamokban még vitáznak a hasonló lépésekről. Többek között Litvánia is csak helyetteseket szándékozik delegálni, de közölte: az is kérdéses, hogy az államfő részt vesz-e a budapesti csúcson, ezt azonban még egyezteti az uniós partnerekkel. Svédország is csupán tisztviselői szinten fogja képviseltetni magát a tanácskozásokon, és az Európa-ügyi miniszter következményeket követelt Orbán eljárásával kapcsolatban.
Ulf Kristersson „felelőtlennek és illojálisnak” minősítette Orbán Viktor moszkvai útját, de most a NATO-csúcson hozzátette: „Orbán Viktor visszaél a soros elnökséggel, és saját céljaira téríti el azt”.
Olaf Scholz német kancellár már csütörtökön leszögezte: Orbán kizárólag magyar miniszterelnökként tárgyalhat, nem beszélhet az EU nevében, és ezt tudniuk kell a partnereinek is.