Orbán visszavonul, hajlandó lenne elfogadni az unió költségvetését

HírKlikk 2020. december 4. 08:03 2020. dec. 4. 08:03

„Lehet, hogy a magyarok nincsenek annyian, mint a németek, de nem most jöttünk le a falvédőről” – mondta Orbán Viktor, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában, az Európai Unióban zajló vitára reagálva.

A Magyar Nemzet tudósítása szerint a miniszterelnök így foglalta össze az eddigieket: „Az Európai Uniónak most kell elkészítenie a következő hét évre a költségvetését. Közben meg kell segítenie a járvány miatt bajba jutott országokat. Emellett egyes országok még egy plusz jogszabályt fűznének hozzá a csomaghoz „jogállamiság címen”. Ezt mi nem tudjuk elfogadni. Ugyanakkor időt sem szeretnénk veszteni. A költségvetést és a helyreállítási alapot el tudjuk fogadni, a jogállamisági rendeletet tegyük félre későbbre! Ez a mi javaslatunk, a lengyelekkel erről állapodtunk meg: azonos álláspontot fogunk képviselni.

Orbán Viktor hozzátette, „A mostani szabály az, hogy az unióban nem lehet többségi döntéssel egy tagállamat sem rákényszeríteni olyanra, amit nem akar, de most a bizottság részéről előkerült egy bevándorlási javaslat, amit a másik kettővel együtt át akarnak vinni. 34 millió migránsnak akar lakást, letelepedést, és állampolgárságot adni. Ezt mi a kezdetektől elleneztük.”