Orbáné a legdrágább kormány az EU-ban, miközben egészségügyre, oktatásra, nyugdíjakra keveset költ

HírKlikk 2021. március 22. 08:10 2021. márc. 22. 08:10

Az Eurostat március elején frissítette a tagállamok 2019-es költségvetési adatait, ebből pedig az derül ki, hogy Magyarországnak van a legdrágábban működő kormánya: az EU 27-ek átlagosan a GDP 5,8 százalékát költik a bürokráciára – hivatalosan fogalmazva – az általános közösségi szolgáltatásokra, ez ugyanakkor idehaza 8,2 százalék volt. A közösségi szolgáltatásokban nincs benne a rendvédelem és a honvédelem sem, az utóbbiban a GDP 1 százalékával kicsit elmaradtunk az uniós átlagtól (1,3), de a rendvédelemre költött 2,1 százalék sem rugaszkodik el az átlagtól.

A 2019-es zárszámadási törvényben a kormány nem tért ki arra, hogy mitől ilyen drága magyar állam működése – írja a Népszava. Ráadásul a nem is közöltek részletes adatokat, hogy mire ment el ez a mintegy 3330 milliárd forint, csak arra térnek ki, hogy azért nőtt az előző évhez képest, mert feltőkésítettek állami cégeket és bért emeltek a közszférában.

A magyar állam messze átlagon felül költ a gazdaság támogatására, hisz míg az unióban ez a GDP 4,3 százaléka, addig idehaza 7,3 százalék jutott erre a célra.

A drága állam működésének, illetve az gazdaság erőteljes támogatásának költségeit valahonnan le kell faragni, így az átlagnál jóval kevesebb jut a környezetvédelemre, szociális kiadásokra és egészségügyre.

A magyar állam egészségügyi ráfordításai az elmúlt tíz évben GDP öt százalékáról a 4,5 százalékára mérséklődtek, ami a harmadik legalacsonyabb az EU-ban. A magyar egészségügy alulfinanszírozottsága közismert, miközben a kormány azzal igyekszik cáfolni ezt a tényt, hogy hangsúlyozza, 2010-hez képest nominálisan mennyivel növekedtek az egészségügyre fordított kiadások, ami igaz is, ám a GDP-arányos kiadások csökkentek és messze elmarad az uniós átlagtól.

Az egészségügy mellett a közoktatás az, ahol szintén gyengén teljesít a magyar állam, annak ellenére, hogy az erre fordított kiadások – a GDP 4,7 százaléka – pontosan megegyezik az uniós átlaggal. Itt hasonló a gond mint az államigazgatásban: az elégségesnek tűnő források ellenére a rendszer azt rosszul hasznosítja. 

A magyar államháztartás 2019-ben a GDP 12,7 százalékát fordította a nyugdíjakra és szociális ellátásokra, míg az uniós átlag 19,3 százalék volt. A kiadások túlzott visszafogása egyre több bírálatot váltott ki a kormánnyal szemben, ezért is dönthetett úgy a kabinet, hogy a 2022-es választások előtt megkezdi a 13. havi nyugdíj visszaépítését.      

Forrás: Népszava