Orbánék teljesen lekopaszítják az önkormányzati rendszert

NVZS 2021. október 22. 08:18 2021. okt. 22. 08:18

„Nem véletlenül időzítették mostanra az önkormányzatokat fenyegető újabb tervet: a múlt héten az ellenzéki előválasztáson olyan eredmény született, ami azt vetíti előre, hogy kemény ellenfele lesz jövőre a Fidesznek. Most inkább összerombolják a várat, még húznak egyet a nadrágszíjon, csak hogy mindenki tudja, ki az úr háznál” – mondta Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke a Hírklikknek. A MÖSZ is reagál majd, de nem sietik el, egyébként is egyelőre még csak tervről beszélhetünk. Májusban a kormány még mást ígért.

Mint portálunk is beszámolt róla, a héten az ITM közleményben tudatta, hogy „A kormány az önkormányzatok költségvetési stabilitását is figyelembe véve, megfontolja a korábbi kamarai javaslatot, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re. Az intézkedéssel a magyar munkavállalók kétharmadának kenyérkeresetet biztosító kkv-szektor cégei további 150 milliárd forintot takaríthatnának meg”. Ha ezt meglépi, akkor a települési önkormányzatok jövőre is meg lesznek a fosztva a sokak számára egyedüli bevételi forrást jelentő helyi iparűzési adó felétől.

Komoly a felhördülés

A tervet felhördüléssel fogadták az önkormányzati vezetők, Karácsony Gergely főpolgármester például úgy fogalmazott: „ha nincs iparűzési adó, nincs tiszta ivóvíz, nincs közlekedés, nincs szemétszállítás..., mélyen egyetértek azzal, hogy emelni kell a minimálbért, és segíteni kell a vállalkozásokat, de tegyék ezt a saját kontójukra, és ne az önkormányzatok kárára...javaslom, inkább ne vadászati kiállításokra, luxusjachtokra és kastélyokra költsék az adófizetők pénzét, hanem érdemben segítség azokat, akik megszenvedték a válságot”.

Wittinghoff Tamás, budaörsi polgármester pedig látszatintézkedésnek nevezte a Hírklikknek nyilatkozva, mondván: „látszatintézkedésnek is rendkívül káros, hiszen azt pusztítja el, ami egy demokratikusan működő társadalom lényege: az önrendelkezés lehetőségét, az önkormányzatiságot, az intézményi autonómiát, azt, hogy a helyi problémákat helyben lehessen megoldani, ami az egészséges társadalom ismérve”.

Májusban még mást ígértek

Május magasságában volt egy egyeztetés a Belügyminisztériumban, rákérdeztünk arra, hogy mit terveznek 2022-ben, amire azt a választ kaptuk, hogy semmit, csak egy százalékos nominális támogatásnövelést” – mondta portálunknak Gémesi György, akit arról is kérdeztünk: vajon tervez-e a Magyar Önkormányzatok Szövetsége közös fellépést az intézkedés ellen. Elmondta, hogy tervbe van véve. Már konzultált a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével (TÖOSZ) is, de egyelőre kivárnak, hiszen még nincs döntés, s csak annyit tudni, hogy Parragh „elvtárs” bedobta, majd  Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón egyetértett vele. Ugyanakkor a maga részéről  biztosnak tartja, hogy „Orbán be fogja vezetni, „hiszen ha  Parragh kimondta, akkor az már le van egyeztetve”.

Nincs alapja az intézkedésnek

Ki fognak adni egy nyilatkozatot, de felesleges kapkodni – fogalmazott, hozzátéve: valószínűleg majd november 9-én, a tervbe vett elnökségi ülésen döntenek a válaszról – tudtuk meg tőle. „Amúgy mit érünk el akkor, ha valamit odaírunk Parragh javaslatára?” – tette fel a költői kérdést Gémesi. Azt pedig  előre borítékolja, hogy a kormány majd azt fogja harsogni, hogy a vállalkozók kérték őket erre a lépésre. Miközben már nincs hivatalos alapja az intézkedésnek, hiszen hét százaléknál magasabb a növekedés. Ráadásul a minimálbér és a garantált bérminimum hatására el fog indulni egy bérspirál – mutatott rá.

Egy konkrét példával illusztrálta azt, hogy mennyire ellehetetleníti az önkormányzatokat a tervezett lépés, azaz a bevételüket jelentő adó megfelezése: az eleve magas és növekvő infláción belül az élelmiszerek ára 30 százalékkal emelkedett. „hogy a bánatban tudjuk így megoldani a közétkeztetést?” – mondja indulatosan. De említett egy másik következményt is: a kormány a napokban kiszórt 1500 milliárd forintot önkormányzati fejlesztésekre, „de ha nincs önrész, akkor nem tudunk fejleszteni”.

Kitermelhetetlen az elvonás

Az elvonás összege az önkormányzatok számára kitermelhetetlen – mutatott rá. Mindenből, ami nem bér, energia és nem kötelező feladat, el kell venni. Ugyanis nincs több mozgásterük az önkormányzatoknak, „vagy a mennyei mannára várunk és a kormány kegyeire – de persze tudjuk, ők csak azoknak juttatnak, akik az övéik” – fogalmazott, emlékeztetve arra, hogy jövőre választási év lesz, ha pedig új kormány jön, akkor május előtt nem lesz új költségvetés, azaz, június-július előtt nem lesz általános kompenzáció sem.  „Valahogy persze megpróbáljuk kibírni, de költségvetést nekünk is kell készíteni” – tette hozzá.

Nem véletlenül időzítették az önkormányzatokat fenyegető újabb tervet: a múlt héten  az ellenzéki előválasztáson olyan eredmény született, ami azt vetíti előre, hogy kemény ellenfele lesz jövőre a Fidesznek. Most inkább összerombolják a várat, még húznak egyet a nadrágszíjon, csak hogy mindenki tudja, ki az úr háznál.