Orbánt már nem érdekli Magyarország
Orbán Viktor kinőtte Magyarországot. Szűk lett neki, mint egy kihízott zakó, elege van belőle, fárasztja az itteni megannyi hajcihő. Megszerzett már mindent, amit idehaza lehetett, pénzt, paripát, fegyvert, unokái is fényesen élhetnek majd a vagyonból. Innentől kezdve már nagy dolognak kellene történnie, hogy újból szülőföldje problémáinak megoldásán törje a fejét.
A nemzetmegvezető megtette a tőle telhetőt, mára a gépezet nélküle is működik, a szellemet, ha akarná sem tudná visszaszuszakolni a palackba. Romlott rendszert hozott létre, amelyet talán titokban ő maga is elborzadva szemlél, de józan napjain mindez már nem érdekli: bajlódjanak vele azok, akikkel körülvette magát.
Csapatainak szabadrablást ígért, bevette a közmédiát, megszállta az ügyészséget, padlóra küldte az állami egészségügyet és a lebutította az oktatást.
Meghódította Magyarországot. Gyorsan és könnyen foglalta el az országot, alig volt ellenállás, mára szinte minden az ő uralma alatt áll. Lerohanta az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezte a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezte a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot. Övé a törvény, akire rámutat, bűnös. Övé a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom.
Gyanútlanok voltunk, a szükségesnél kevésbé éberek. Még 2010 elején is voltak olyan, Orbánnal távolról sem rokonszenvező értelmiségiek, akik arról értekeztek, hogy nem is baj, ha nemzetmegvezetőék kétharmadot kapnak. Legalább lesz végre egy erő, mondták, amelyik zavartalanul végrehajthatja a programját.
Csakhogy Orbánéknak nem volt programjuk. Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük, a sokat emlegetett emútnyócév, hogy kitalálják, hogyan lehet felszámolni, de legalább csökkenteni a szegénységet, mit lehet kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a kultúrával.
Röviden: Magyarországgal.
Ám Orbán ehelyett azon agyalt, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani. Mára övé lett minden, ő mondja meg, mi a jó, és mi az, ami nem. Ki a barát, ki az ellenség, mi a magyar érdek és azt is ő dönti el, mi a család.
Ő a miniszterelnök, az ő kreatúrája a házelnök és a köztársasági elnök. Csak a köztársaság nincs sehol.
A mű elkészült, az alkotó azonban nem pihen: külpolitikai ambíciói vannak, Európa erős embere szeretne lenni. Ezért kavar a Balkánon támogatókat keresve, ezért fedezte fel magának a liberális korszakában még megvetett keleti diktátorokat, nyugaton pedig az egykor gyűlölt szélsőjobboldalt. Velük barátkozik, mert általuk szeretne felkapaszkodni a csúcsra
2017 januárjában Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal most kinevezett és február elsején munkába álló elnöke arról beszélt a köztévében, hogy „lehet olyan hangokat hallani, hogy Orbán Viktor Európa új vezetője.”
Valójában nem lehetett ilyen hangokat hallani, ezeket a hangokat csak az hallhatta, aki ilyen hangokat akart hallani. Orbán még most is távol van attól, hogy Európa vezetője legyen, de a szándék egyre világosabb. A nemzetmegvezető nem akarja elhagyni az Európai Uniót, csupán a saját képére átalakítani. Azt szeretné, hogy Európa is olyan legyen, mint az általa már megdolgozott Magyarország: leharcolt, saját démonaival küzdő, árvalányhajas, múltba néző kilátástalan hely.
Orbánnak egy ideje már nincsenek tervei Magyarországgal, nagyobb falatra fáj a foga. Megcselekedte, amit megkövetelt a hazától.
