Orosz katonai küldöttség tárgyalt Észak-Koreában, nem is eredménytelenül

HírKlikk 2024. december 1. 14:05 2024. dec. 1. 14:05

Az orosz védelmi miniszter vezette a delegációt, és a helyi hírügynökség tudomása szerint sikeres tárgyalásokat folytatott több kérdésben is az ország első számú vezetőjével és a védelmi miniszterrel is.

Észak-Korea továbbra is támogatja Oroszországot az ukrajnai háborúban. Erről Kim-Dzsongun észak-koreai diktátor biztosította az orosz védelmi minisztert, aki katonai küldöttség élén érkezett Phenjanba. Belouszov pénteken találkozott az észak-koreai védelmi miniszterrel is – írja az Euronews.

Az észak-koreai állami hírügynökség úgy fogalmaz az orosz védelmi miniszter hétvégi phenjani útjával kapcsolatban, hogy Andrej Belouszov számos kérdésben sikeres tárgyalást folytatott Kim Dzsongunnal.

Észak-Korea nemcsak fegyerrel és lőszerrel, hanem sok ezer katonával is támogatja az orosz hadsereg ukrajnai invázióját, amire válaszul az amerikai elnök, majd a brit kormány is engedélyt adott Kijevnek, hogy bevesse az oroszországi kurszki területen is a nagy hatótávolságú nyugati rakétákat. Mostanra körülbelül tízezer észak-koreai katona állomásozik a kurszki területen bevetésre várva, de amerikai sajtóértesülések szerint KIm-Dzsongun kész akár százezerre is emelni az Oroszországba vezényelt észak-koreai alakulatok létszámát.

Dél-Korea, az Egyesült Államok és partnereik attól tartanak, hogy Oroszország cserébe fejlett fegyvertechnológiát adhat Észak-Koreának, beleértve a nagyobb teljesítményű nukleáris rakéták építéséhez nyújtott segítséget.

Múlt héten a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó, Shin Wonsik az SBS helyi televízió egyik műsorában elmondta, hogy Szöul úgy véli, Oroszország légvédelmi rakétarendszereket szállított, illetve a jelek szerint gazdasági segítséget is nyújtott Észak-Koreának. Ezen kívül katonai technológiákat is átadott, köztük olyanokat, amelyek szükségesek Észak-Korea számára a megbízható űralapú megfigyelőrendszer kiépítéséhez.

Júniusban Észak-Korea és Oroszország védelmi szövetségre lépett. A szerződés szerint mindkét ország azonnali katonai segítséget nyújt, ha valamelyiküket megtámadják. Ezt a két ország legkomolyabb védelmi megállapodásának tartják a hidegháború vége óta.

Forrás: Euronews