Hiányzik, hogy valaki azt mondja: gratulálok, ba**d meg

Mit jelent nektek most a Mudfield? Hobbi, hivatás, küldetés?

Máté: Már a kezdetek óta annyira brutálisan komolyan vettem ezt a sztorit, hogy néha nagyon bunkó is voltam mindenkivel. Én úgy fogtam fel az elejétől, hogy ez egy brutálisan komoly dolog, és világmegváltó dolgaink lesznek a közeljövőben. Ebből a mai napig nem engedek, és bízom benne, hogy ez így is lesz. Az elmúlt évek megmutatták, hogy az egyes szintről eljutottunk a hármasra a százból – szóval még van dolog előttünk bőven.

Marci: Ugyanúgy család vagyunk, mint az elején. A srácok együtt nőttek fel, osztálytársak voltak. Bekerültem én is, és ugyanazt a kötődést éreztem, amit éreztettek is velem. Azóta ez nem változott, csak jobban összenőttünk.

Máté: Azt még hozzátenném, hogy büszkék vagyunk arra, honnan jöttünk. Büszke vagyok arra, hogy az ország legtöbb klubjában lehetőséget kapunk, és szakmai zenekarként eljutunk ilyen helyekre. Nem tudok a környékről olyan zenekart vagy szólistát mondani, aki eljutott volna eddig. Ugyanaz a dolog hajt minket: közösen alkotni valami olyasmit, ami tök király, és amit mi is szeretünk. Jól érezzük magunkat, bulizgatunk, és ha az emberek is úgy érzik, hogy ez tök fasza, akkor jó úton vagyunk.

Mennyire hátrány Magyarországon nem budapestinek lenni?

Dezső: Szerintem annyira nem is nagy hátrány. Sokáig abban a hitben voltunk, hogy azzal juthatunk előrébb a zeneiparban, ha felköltözünk Budapestre, de szerencsére megcáfoltuk ezt. Azt hittük, hogy csak Budapesten van több ismert zenész és több kapcsolat, viszont mi így is megtaláltuk a helyünket. Abszolút nem hátrány nem budapestiként létezni, sőt, kifejezetten büszkék vagyunk rá. Ezáltal valóban megmaradt a hitelességünk is.

Nálatok az arculat nagy része a falusi környezetre épül. Ez tudatos volt?

Máté: Van egy arculatunk, egy mondandónk, ami a vidékre utal, a zenekar nevében is benne van a Sárrét, szóval kurva nehéz lett volna ezt Budapesten megcsinálni. A vidék reprezentatív mutatása az, amivel beloptuk magunkat az emberek szívébe, mint szeghalmi lakosok és egyszerű vidéki fiúk.

Éreztek különbséget a közönségben Budapest és vidék között?

Máté: Én abszolút érzek különbséget Budapest és vidék között. A pesti bulik a legőrültebbek. Vidéken – főleg Szeghalmon – ég és föld a különbség. Ott nagyon halott tud lenni a közönség.

Máté: Visszatérve a hazai pályára: otthon a legnehezebb. Ugyanazt a dalt játsszuk, de míg Pesten ujjonganak, Szeghalmon néha csak a tücsökciripelés van. Szerda reggel meglátnak a lángososnál, tudják, ki vagyok, péntek este már nem reagálnak rám úgy.

Otthon a faluban sztárnak számítotok, vagy büszkék rátok?

Máté: Régen azt éreztem, hogy nagyon büszkék ránk, most már nem annyira. Az elején nagy szám volt, hogy feljutottunk egy szintre, aztán elkönyvelték.

Marci: Sosem voltunk sztárként kezelve, és mi sem érezzük magunkat annak. A büszkeséget mindig éreztük, de nincs túlhájpolva a dolog.

Isi: Engem azért zavar egy dolog. Szeghalmon minden évben kitüntetik azokat, akik a város hírnevét öregbítik. Legalább a zenekart, vagy legalább a Mátét egyszer elhívhatták volna. Minden hétvégén elmegyünk több száz ember elé, és minden koncerten hirdetjük, hogy Szeghalom. Mégis hiányzik az, hogy valaki azt mondja: gratulálok, baszd meg.

Dezső: Sokszor olyan emberek kapnak elismerést, akik sokkal kevesebbet tettek a városért, mint mi. Rossz szájízű, hogy annyit sem mondanak: kösz.

Hol látjátok magatokat a következő tíz évben? Mi a végső cél?

Isi: Én azt gondolom, hogy a hegycsúcson akkor szép a kilátás, ha azt kézzel-lábbal másszuk meg, nem pedig felvonóval megyünk fel. Mi apránként építkezünk. Ha megtöltjük a Budapest Parkot, akkor is keresünk majd új kihívást. Csak azt remélem, tudni fogjuk, mikor vagyunk a csúcson, és nem kezdünk el méltatlanul zuhanni. De az fix: ez még nem a csúcs.

Mesélj az árverésről, ahol egy beteg gyermeknek gyűjtöttél pénzt!

Dezső: Régóta bennem volt, hogy a régi basszusgitáromat jótékony célra ajánlom fel. Nem gazdag családból jöttem, mindenért magunknak kellett megdolgozni. Amikor szembejött Dávid esete, egyértelmű volt, hogy segíteni szeretnék. Ha tehetném, háromszor ennyit is adnék...