Oroszlán Szonja a Valami Amerikáról, a karrierváltásról, a "buta szőkékről"

Egy pillantás, amely mindent megváltoztatott

Oroszlán Szonja életében a lovak nem gyermekkori rajongásként jelentek meg. Saját bevallása szerint közel húsz évvel ezelőtt még a lovaglás gondolatával sem foglalkozott, amikor egy balatoni lovardában váratlan találkozás alapjaiban változtatta meg az életét. Egy barátnőjéhez érkezett, aki éppen lovagolni készült, amikor egy magyar sportló, Dani egyszerűen „megszólította”.

A színésznő felidézte: a ló tekintete azonnal magával ragadta. A különleges kapcsolat másnap egy első lovaglással folytatódott, amelyről ma már mosolyogva beszél, hiszen akkor még semmilyen tapasztalata nem volt. Dani azonban iskolalóként türelmes tanítónak bizonyult, ő pedig annyira komolyan vette az új kapcsolatot, hogy Budapesten heti négy lovasórát kezdett venni, kizárólag azért, hogy hétvégente a ló „elégedett lehessen” a fejlődésével.

A történet később jóval túlmutatott a lovagláson. Oroszlán egyre mélyebben kezdte tanulmányozni az állatok viselkedését és kommunikációját, különösen azt, ahogyan a lovak az ember szándékaira reagálnak. Meggyőződése, hogy ezek az állatok rendkívül érzékenyen érzékelik az ember érzelmi állapotát és belső feszültségeit. Szerinte nem véletlen, hogy a lóval kialakított kapcsolat a bizalomra épül, amelyet hosszú idő alatt lehet csak megszerezni.

Az állatokhoz való kötődése a magánéletében is meghatározóvá vált. A színésznő kutyáit és lovait családtagként emlegeti, „szőrös gyerekeinek” nevezi őket, ezért fontos számára, hogy az életébe érkező embereket az állatai is elfogadják. Elárulta, hogy korábban előfordult olyan helyzet is, amikor egy ló viselkedéséből hamarabb érzékelte egy kapcsolat kudarcát, mint ő maga.

A „buta szőke” árnyékában és azon túl

Oroszlán Szonja pályája rendkívül erősen indult. Már elsőéves színművészetis hallgatóként felfigyelt rá Jancsó Miklós, aki szerepet adott neki a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmben. A fiatal színésznő számára meghatározó élmény volt az első forgatás, még ha nem is problémamentes: egyik jelenet során megbotlott és szó szerint nekiesett a kamerának, kellemetlen pillanatokat okozva az operatőrnek. Ma már inkább szeretetteljes emlékként tekint erre a kezdeti bakira.

Az igazi országos ismertséget azonban a Valami Amerika hozta el számára, amelyben Timi figurája egy egész generáció számára vált emlékezetessé. Bár a szerep elindította a karrierjét, hosszú időre meg is határozta azt. A színésznő szerint a magyar filmes világ hajlamos volt ugyanabban a karaktertípusban gondolkodni róla: a kedvesen ügyetlen, szőke nő szerepkörében.

Miközben a közönség számára ezek a karakterek szerethetőek voltak, Oroszlán számára időnként korlátnak bizonyultak. A külföldi produkciókban sokszor egészen más típusú szerepeket kapott, Magyarországon azonban újra és újra ugyanahhoz a karakterhez tértek vissza a rendezők. Ennek ellenére ma már árnyaltabban látja a helyzetet. Úgy érzi, sokat köszönhet Timinek, és az évek során egyre inkább megszerette ezt a figurát.

A karakter fejlődését különösen a trilógia későbbi részeiben élvezte. A több mint másfél évtizedet átívelő filmsorozatban nemcsak a szereplő, hanem ő maga is sokat változott, amit tudatosan beépített a játékába. Ahogy fogalmazott, a kezdeti harsányabb, kissé hisztérikus karakter idővel egy bájosabb, emberibb figurává alakult.

Színházi pályája szintén sokszínű volt. A Vígszínházban elsősorban fiatal női karaktereket játszott, később pedig a zenés színház világában talált komoly kihívásokat. Különösen fontos állomásnak tartja a Mary Poppins címszerepét, amelyet sokáig álomszerepként emlegetett. Az előadás nemcsak komoly ének- és tánctudást kívánt, hanem fizikai kihívásokat is: repülés, bűvésztrükkök és rendkívül összetett koreográfiák tartoztak hozzá.

A színházi kulisszák mögötti történetekre ma is derűvel emlékszik vissza. Elmesélte például, hogyan lepte meg egy előadás közben tortával Alföldi Róbert születésnapján, aki annyira kizökkent a jelenetből, hogy pillanatokig megszólalni sem tudott.

Egy új hivatás a színpad helyett

Az elmúlt években Oroszlán Szonja fokozatosan háttérbe helyezte a színházi jelenlétet, döntése mögött azonban nem kiábrándultság, inkább tudatos életmódváltás áll. Azt mondja, jelenleg jólesik számára, hogy esténként szabad, nem próbatermekben tölti a napjait, hanem állatok között dolgozik.

Amerikai évei alatt kezdett komolyabban az állatgyógyászat felé fordulni. Állatorvosi asszisztensi képzést végzett, majd egy többéves speciális tanulmány során elsajátította a lovak manuálterápiájának módszerét. Ma főként fizioterápiás és rehabilitációs kezeléseket végez: izomzatot lazít, mozgásszervi problémákon segít, sérülések utáni regenerációban támogatja a lovakat.

Munkáját a lóval való együttműködésre építi. A kezelések során szerinte nem pusztán fizikai beavatkozásról van szó, hanem egyfajta kommunikációról is, amelyben a ló jelzései kulcsszerepet játszanak. Megfigyeli a test reakcióit, a mozdulatokat, a feszüléseket, és ezek alapján alakítja a terápiát. Sok esetben sportlovakkal dolgozik, de idős állatok rehabilitációjában is részt vesz.

A színészet ugyanakkor nem tűnt el teljesen az életéből. Felolvasóesteken továbbra is rendszeresen részt vesz, szinkronszerepeket vállal, és külföldi produkciókban olykor még forgat is. Egyetlen hiányérzete van: magyar filmben régóta nem kapott szerepet, pedig szívesen térne vissza a hazai forgatások világába.

Attól azonban nem tart, hogy kikopna a szakmából. Úgy látja, a mai digitális világban a régi munkák folyamatosan új közönséget találnak. A Valami Amerika például ma már olyan fiatal nézőkhöz is eljut, akik a bemutató idején még meg sem születtek.

Oroszlán Szonja jelenleg nem hosszú távú tervekről beszél, inkább arról, hogy megpróbál annak teret adni az életében, ami örömet okoz. Most éppen a lovak, a természet közelsége és egy új szakma tölti ki a mindennapjait – de nem zárja ki, hogy egyszer ismét a színpad vagy a kamera világa kerüljön előtérbe.