Ősz elejére finanszírozhatatlanná válhat a MÁV működése
A MÁV a szakminisztérium segítségét kérte az együtt akár 200 milliárd forintot is elérő idei és 2023-as többletkiadása forrásának előteremtéséhez a Világgazdaság meg nem erősített értesülése szerint. Az állami társaság terhei elsősorban a megugrott áramárak miatt nőttek, de más kiadásai is emelkedtek, most pedig még a sztrájkhelyzetet is kezelnie kell.
Elsősorban az elszabadult energiaárak állítják olyan nehézségek elé a MÁV-ot, amelyet aligha tud leküzdeni – írja a vg.hu.
Bár a társaság már a tavalyi tervezés során kalkulált az áram- és üzemanyagköltségei növekedésével, a tényadatok minden korábbi prognózisnál drasztikusabb emelkedést mutatnak. A lap úgy tudja, hogy a személyszállító leányvállalat, a MÁV-Start első féléves tényleges energiaköltsége közel a négyszerese volt az egy évvel korábbinak.
A vasúttársaság gondjait tetézik a járványhelyzet mérséklődő, de mindmáig érezhető hatásai a bevételekben és a védekezési ráfordításokban, vagy az elhúzódó háború miatt gyarapodó kamatterhek is.
További bizonytalanságot hoz a rendszerbe a mozdonyvezetők sztrájkkezdeményezése, a szakszervezet a munkabeszüntetéssel a tavalyi infláció hatásait ellentételező béremelést próbál kikényszeríteni.
Tavaly még nyereséges volt a MÁV Zrt. és három nagy leányvállalata is. A csoport akkor még kezelte a koronavírus-járvány és az üzleti környezet okozta nehézségeket, de 2021-ben is jócskán támaszkodott az állami segítségre.