Paár Ádám: a választás politikai verseny, nem kell mindent készpénznek venni 

A karaktergyilkosság fogalma 2004-ben jött létre az Amerikai Egyesült Államokban, de a jelenség már jóval régebb óta létezik – emlékeztetett a szakember, aki először a jelenségről magáról beszélt. Jelentése negatív kampány, személyeskedés, amikor nem a politikus cselekvésére és szándékaira, üzeneteire, hanem jellemére koncentrálnak, túl „misztifikálva”, kigúnyolva, kiforgatva azt. Sokszor egy valós ténybe ágyazva, még többször dezinformációként tálalják. Az egyik nagyon hírhedt példája az amerikai karaktergyilkosságnak az, amikor a 2000-es elnökválasztás előtt John McCain-t, az akkori egyik republikánus jelöltet úgy próbálták meg lejáratni, hogy azt állították róla: fekete gyereke van. A McCain házaspár korábban örökbe fogadott egy bangladesi leány csecsemőt és George W. Bush kampánystábja egy fiktív közvélemény-kutatásra hivatkozva ezzel próbált előnyt szerezni a republikánus törzsszavazóknál.  

De karaktergyilkosságról azóta lehet beszélni – folytatta Paár Ádám –, hogy politikailag szervezett emberi közösségek léteznek és amióta a politika egy elkülönült tevékenységgé vált. Már felbukkant az ókori Rómában és a középkorban is, de ahhoz, hogy igazán széles társadalmi körben terjedjen, a XIX. században a sajtó megjelenésére volt szükség. Nem véletlenül vált az USA a karaktergyilkosságok hazájává, hiszen a sajtószabadság, hogy bárki alapíthat lapot és az, hogy a politikusok fontosnak tartották véleményük eljuttatását az állampolgárokhoz, mind hozzájárult a karaktergyilkosság elterjedéséhez. 

Európába kicsit később érkezett, hiszen a demokrácia némi fáziskésésben volt Amerikához képest. Az öreg kontinensen több volt a hagyományos legitim tekintély – uralkodók, vallási vezetők, tanítók –, akiknek szavára hallgattak az emberek. Paolo Mancini olasz társadalomtudós a karaktergyilkosságról azt mondta: ennek egy olyan közeg kedvez, amikor a médiát eszközként használják. Amikor a média nem a hírekkel, vagy a különböző vélemények bemutatásával, ütköztetésével foglalkozik, hanem az a cél, hogy az adott lapot minél többeknek, minél nagyobb példányszámban eladják. Adott esetben a tulajdonos érdekei nagymértékben beleavatkoznak a szerkesztőség munkájába – idézte Paár Ádám. 

Majd visszautalt Amerikára, ahol a tulajdonosok voltak „élet és halál urai” a lap szerkesztősége fölött. Viszont ott és emiatt született meg az etikus újságírás szelleme, vált szét a szerkesztőség és a laptulajdonos. „Kiderült ugyanis, mennyire veszélyes az információk kurtítása és nagy tömegben való terjesztése.” Egy másik példával érzékeltette az elemző ennek fontosságát. Az 1960-as amerikai elnökválasztáson az ír származású, katolikus vallású John F. Kennedyt megvádolták azzal, hogyha ő lesz az elnök, akkor – miután katolikus –, majd a római pápa fogja irányítani az Egyesült Államokat. És bizony néhány, az addig a demokrata párt fellegvárának számító déli agrárközösséget sikerült is ily módon befolyásolniuk és megosztaniuk.

El lehet képzelni mi lett volna, ha abban az időben már létezett volna az Internet és közösségi média – folytatta gondolatmenetét Paár Ádám, aki szerint „nagyon veszélyes a technika és a média eszközeit torzításra használni egy olyan társadalomban, ahol nagyon mélyek a kulturális értékalapú törésvonalak.” 

A karaktergyilkossághoz ezek szerint kellenek politikusok, valamint média, amely valamilyen negatív dolgot terjeszt egyik vagy másik politikusról. Ez nyilván egy olyan társadalomban, közegben tud hatni, ahol emellett arra is szükség van, hogy a „hír” viszonylag szabadon tudjon áramlani, az emberek pedig elhiggyék azt.

„Nem véletlen, hogy manapság már a közösségi médiában terjednek a karaktergyilkosságok, mert ez még inkább egy olyan felület, ahol különösen a mai fiatalok, ha virtuálisan is, de érintkeznek.” Arra, hogy ez milyen veszélyeket rejt, legutóbb Németországban láthattunk példát, ahol tízezer trollt – karaktergyilkost, hamis információ terjesztőt, hangulatkeltőt – fedtek fel, akik a putyini rendszer propagandáját terjesztették és több millió emberhez juttatták azt el – mutatott rá Paár Ádám.

A karaktergyilkosságot Magyarországon is hatásosan lehet alkalmazni? – kérdeztük a szakértőt. Minden kampányban előkerülnek az etikátlan kommunikációs technikák, ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy a választáskor elkerüljék a politikusok a karaktergyilkosság alkalmazását. Ha nem tennék, jó, ha tudják, ennek is van egy hátulütője. „Ugyanis, ha túltolják a karaktergyilkosságot, akkor az a visszájára is fordulhat részvétet, szimpátiát kelthet az emberekben.” Ez történt Amerikában a már említett McCain és Kennedy esetében is. Bár ehhez az is kellett, hogy akkor, abban a politikai rendszerben a politikai ellenfeleket hogyan ítélte meg a társadalom, mert ugye McCain elvesztette a választást, de a karaktergyilkosság ráégett Bush kampánystábjára, ami hosszútávon önveszélyessé vált – válaszolta.

Ha igen átlátszó dolgokat nagyon erőszakosan, brutális kifejezésekkel akarnak lenyomni az állampolgárok torkán, annak ellentétes hatása is lehet. A mai politikai választási versenyekben több az etikátlan kommunikáció, mint a karaktergyilkosság, mert annak sokkal szélesebb a mezsgyéje. Mindenfajta dezinformációt tartalmaz nemcsak egy-egy politikai szereplőről terjeszt álhírt. Az önkormányzati választásokon is nagy valószínűséggel alkalmazni fogják, de egy egészséges társadalomban, ahol működnek a szűrők, ott ez hatástalan marad. Ezért lenne fontos egyfajta „média nevelés” mellett a médiát fogyasztók „nevelése” is. Ebben minden pártnak és minden társadalmi szereplőnek felelőssége van – fejtette ki Paár Ádám. 

Arra a kérdésre, hogy vajon Magyarország társadalma politikailag egészséges-e, működnek-e a szűrők, a Méltányosság Politikaelemző Központjának főmunkatársa azt válaszolta: Magyarország olyan történelmi múlttal rendelkezik, amely miatt 1989 előtt nem volt a társadalomnak lehetősége versengő pártrendszerekkel találkozni. Ezért még nem is nagyon tanulták meg felismerni a manipulációs technikákat. Így a magyar társadalom még mindig küzd a média és politika tudatossággal, de szépen lassan fejlődni tud. 

Van erre lehetőség egy olyan médiakörnyezetben, ahol a kormánypárt „tulajdona” a hazai média 80 százaléka? – tettük fel következő kérdésünket. „Nem állítottam, hogy ez gyorsan megtörténhet, de példaként szolgálhat, hogy az olasz társadalom is hektikus volt, ott is élesen szembenálltak az ideológiák, ott volt Berlusconi, aki felturbózta az etikátlan hírközlést, de az olasz politikai rendszer mára már nagyrészt mégis túljutott ezeken a válságokon. Németországban is volt elég sok botrány, a média és a politika kapcsolata ott is meglehetősen kínos volt az ’50-’60-as években, de mára az etikus újságírás lett a norma” – mondta Paár Ádám, aki hozzátette, a dezinformáció mindenkit elérhet, de a közösségi médián keresztül leginkább a mai fiatalokat célozzák, akik életkoruk és aktivitásuk miatt nagyon sebezhetőek. Európában látható, hogy a jobboldali, radikális nézetek könnyedén megtalálják őket. Az ehhez az ideológiához tartozó politikusok pedig maximálisan alkalmazzák a karaktergyilkosságot demokratikus, liberális, konzervatív, baloldali ellenfeleikkel szemben. 

Ahhoz, hogy mindez elkerülhető legyen, a politikusok is sokat tudnak tenni: ha „nem dőlnek be” az olyan kampánygépezeteknek, amelyek azt javasolják: negatív kampányt folytassanak. „Ne azzal versenyezzenek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, hanem a pozitív üzeneteiket hangsúlyozzák. Azt, ami róluk szól, nem a másikról. Az emberek maguk is tudnak tenni azért, hogy ne dőljenek be az etikátlan információknak és ne hagyják magukat befolyásolni. Nyilván a politikai versenynek is van egy logikája, de ez nem azt jelenti, hogy az állampolgároknak mindent készpénznek kell venniük” – javasolta Paár Ádám.