Pár szó a lopakodó fasizmusról a World Press Photo kiállítás kapcsán

A történetet a hvg.hu írta meg, az újság ugyanis felfigyelt a pásztói könyvesbolt erről szóló Facebook posztjára, amiből aztán kiderült, nagy méregetésnek volt is eredménye: a könyvesbolt és a katolikus iskola bejárati ajtaja közötti távolság kevesebb, mint 200 méter.

A posztban az is olvasható: „ezt megelőzően már volt egy vizsgálat a könyvesboltban, amelynek célja az LMBTQ tartalmú könyvek tárolására irányult. Azok a könyvek is ebbe a kategóriába tartoznak, amelyeknek akár egy mellékszereplője, vagy akár egy röpke kis eseménye is a másságra utal. Tehát ide sorolandó több klasszikus, Oscar-díjas alkotás, szépirodalmi mű, krimi, népmesei gyűjtemény, mesekönyv, filmsorozatok alapján készült regények, és még sorolhatnánk tovább.” 

A könyvesbolt munkatársai szerették volna tudni, mi volt a vizsgálat célja, a törvény betartatása, jó nagy büntetés kiszabása, de az is fölmerült bennük, hogy a könyvesboltok ellehetetlenítése, esetleg a könyvesboltok bezárása?  Úgy gondolták, veszélybe került a 40 éve működő könyvesbolt, a kultúra egyik szentélye. Föl is tették a kérdést, valóban ekkora veszélyforrás az ifjúság szellemi és erkölcsi fejlődésére az olvasott irodalom? 

Nem hiszem, és ebben az országban még sokan nem hisszük, hogy az ifjúság szellemi és erkölcsi fejlődésére az olvasott irodalom veszélyforrás lenne. Ahogy sokan nem hisszük azt sem, hogy a World Press Photo képsorozata, amelyik a szexuális és nemi kisebbségek tagjainak otthont adó idősotthon mindennapjait ábrázolja, veszélyes lenne rájuk. 

Ezért idézem is a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség és a Magyar LMBT Szövetség közös közleményéből a legfontosabbat. „Érthetetlen, miért gondolja ma Magyarországon egy politikus, hogy az LMBTQ erőszakra képes felhívni a figyelmet – akárcsak egy sajtófotóval – károsan hat bármely gyermek fejlődésére, ha ugyanezt a fenntartást nem érvényesíti a háború borzalmait vagy a kilátástalan szegénységet bemutató képek esetében. A szóbeli és fizikai bántalmazások minden szexuális és nemi kisebbséghez tartozó személy mindennapjának részei, ez alól a 18 év alattiak sem kivételek. Az ő történetük elrejtése tovább erősíti a velük szembeni előítéleteket, stigmatizációt.

A másik kifogásolt tartalom a Fülöp-szigeteki Golden Gays idős LMBTQ emberek egymást támogató közösségéről szóló fotósorozat. A képek egy számos nehézséggel, diszkriminalizációval és marginalizációval küzdő közösség mindennapjait mutatják be. A képek üzenete egyértelmű: szükség van a másikért felelősséget vállaló, támogató környezetre a többségi elutasítással szemben. Belelátni ebbe bármi mást – rosszindulatú értelmezés. (…)

A bárkit érő erőszak elítélése és a társadalmi szolidaritás és elfogadás megjelenítése emberi jogi kérdések. Dúró Dóra azonban politikai ügyet csinál belőlük és a saját homo- és transzfób narratívájának közvetítésére használja a tiltakozását, amelynek alapot adhat az úgynevezett „gyermekvédelmi” törvény. Ugyanakkor fontos, hogy a törvény nem a gyermekek érdekét szolgálja: semmi nem igazolja, hogy őket távol kell tartani a szexuális és nemi sokszínűségre vonatkozó tartalmaktól, ezt a magyar Alkotmánybíróság is kimondta már 2010-ben. (…) Az Emberi Jogok Európai Bírósága is számtalan alkalommal hangsúlyozta: tudományosan nem igazolható, hogy a homoszexualitás vagy nemi diverzitás megjelenítése, vagy említése károsan hatna a gyermekek fejlődésére, és a gyermekek védelme nem egy szabad  kártya az államok kezében, amellyel az ilyen tartalmak cenzúrázását igazolni lehet.”  

Szerintem pedig, ami igazán veszélyes a gyermekeinkre, az a lopakodó fasizmus, ami kezdi elárasztani az országot. A csatornákból – a szellemileg alultáplált embereknek köszönhetően – ismét bugyog fel a szenny, akik a Fidesz, de elsősorban Orbán Viktor jóvoltából azt hiszik magukról, hogy felsőbbrendűek. Azt hiszik, nekik van joguk megmondani, ki mit olvashat, ki mit nézhet, ki mit mondhat, és lassan azt is, ki mit gondolhat a világról, a másik emberről, a háborúról és a békéről, a nőről, a férfiről, a virágról, a kutyáról, a macskáról, az egész tágas világról.

Gyermekeinkre én azt is nagyon veszélyesnek, ha nem még veszélyesebbnek tartom, hogy a hatalomban levők gazsulálnak egy szélsőjobboldali párt embereinek, a miniszter haptákba vágja magát, és teljesíti egy nímand felszólítását, a múzeumigazgató pedig széttárja a kezét, nincs mit tenni, a fenntartó kérésének eleget kell tenni. Mint a régi szép időkben, amikor a „parancsra tettem” mindent vitt. Azt is sokkal veszélyesebbnek tartom a gyermekeinkre, hogy egy teremtett lélek sincs a Fidesz vagy túl értelmes, vagy túl tanulatlan csicskái, kiszolgálói, és egy forintért a lelküket eladó emberei között, aki azt mondaná, hogy álljunk már meg, azért a józan eszünket ne veszítsük el. Mert ide vezetett az, hogy 13 éve a hatalom megtartásának vágyától vezérelve, olyan dózisban kapják a Fidesztől a gyűlölet adagot, valamint a gonoszul és szemérmetlenül mocskos hazugságot, hogy ők az igazi magyarok, csakis ők, hogy már nem is akarnak, nem is tudnak lemondani a „felemelő” érzésről. Sőt, könnyű szívvel lökik oda: „ott a repülő, föl lehet rá ülni, és el lehet menni, hogyha nem tetszik”. 

És ez az a lopakodó fasizmus, amiről beszéltem. Ugyan még nem ver agyon, nem vagoníroz be, nem deportál, mert én másképp merek vélekedni jóról és rosszról, de már kizár a saját hazámból. 

Csakhogy én nem fogok elmenni. Nekem ez a haza legalább annyira a hazám, mint bárki másnak. Ugyanúgy jogom van a Knézich utca házfalain csorgó napfényt bámulni, mint a Lánchíd esti fényeit, vagy épp a Tisza, a Zagyva, a Duna megfontoltan vagy sebesen fodrozódó habjait, az ország hajnalonként madárfüttyel ébredő hegyeit, szomorkás völgyeit, rejtelmes rétjeit, szántóföldjeit, zúgó városait és csendes falvait csodálni, ahogy bárki másnak. Jogom van itt élni, és a gyűlölet kultúrája helyett az élet, a tudás, a belátás, az elfogadás kultúráját választani! 

És azt gondolom, nem vagyok egyedül, sokan vagyunk, és egyre többen leszünk így. Maradunk, és az életre szavazunk!