Parragh: két számjegyű béremelés lehet 2019-ben is

2019. január 12. 18:16

A versenyszférában az idei átlagos béremelés mértéke várhatóan meghaladja majd az év végén megkötött megállapodásban foglalt nyolcszázalékos bérajánlást, és két számjegyű béremelés lehet 2019-ben is – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Időknek.

Parragh László szerint változatlanul a munkaerőhiány hat a keresetek dinamikus emelésére, ugyanakkor vállalatmérettől is függ az emelés mértéke.

A lapnak nyilatkozó kamarai elnök úgy vélte, ennek mértékéről, hogy a kis- és középvállalkozásoknál a minimálbér és a garantált bérminimum nyolc-nyolc százalékos emelése a meghatározó, míg a nagyvállalatok többet tudnak a bértömegre fordítani.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke a kamarai vezető véleményével egybevágóan arról számolt be, hogy két számjegyű béremelést javasolnak a vállalati bértárgyalásokon.

Mint mondta , az eddig kötött megállapodások sikeresek, hiszen tíz százalék feletti 2019-es keresetnövelést rögzítenek. Hozzátette a szakszervezeti vezető, hogy jellemzően a következő hónapokban írják alá a megállapodásokat.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke elmondta, két számjegyű bérfejlesztés elérése a céljuk, ám figyelembe veszik a vállalatonként eltérő lehetőségeket.

Megjegyezte, hogy a bérajánlásra nem hivatkoznak a tárgyalások során, mivel a minimálbér-megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség – amelynek a Vasas is tagja – nem írta alá.

A lap úgy tudja, jövő héten szerdán kezdődnek az állami cégek bérfejlesztésével kapcsolatos egyeztetések, első lépésben a munkáltatók és a szakszervezetek között, ezt követően születhet megállapodás a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán. 

Hozzátették: a 2017-ben kötött, három évre szóló egyezség értelmében idén 5 százalékkal emelkednének a bérek az állami vállalatoknál, ám abban egyetértenek a felek, hogy a munkaerő megtartása érdekében ennél magasabb mértékre van szükség.

Forrás: Magyar Idők/Hírklikk