Petőfit nem adom!
Azt írja egy újságnak látszó tárgyban egy senki, hogy „Petőfi ma konzervatív forradalmár lenne”. Már bocsánatot kérek, ez még március 13-án is sértés, de különösen az március 15-e előtt! Már pedig ez történt, a magát Magyar Nemzetnek nevező periodika képes volt ilyet leközölni. (Igaz, már sem a szó szerint vett névhez, sem a valamikori újsághoz, mint olyanhoz, nincs köze.)
De térjünk a lényegre! A konzervatív forradalmár olyan, mint a nemzeti szocializmus, a szocialista demokrácia, a szabad diktatúra, vagy épp az illiberális társadalom. Ilyen nincs! Nem létezik! A konzervatív forradalmárt egyszerűen ellenforradalmárnak nevezik, vagy épp, ahogy napjainkban Magyarországon teszik, fülkeforradalmárnak.
Ha Petőfire hagyjuk rásütni a bélyeget, hogy „konzervatív forradalmár”, akkor Széchenyi lenne a „legkisebb magyar”, Deák Ferenc a „Haza ostobája”, Arany János a „legkisebb magyar balladaköltő” és még sorolhatnám. Azt már nem is írom ide, hogy akkor „Kossuth apánk” mi lenne.
Értem én, hogy a kultúrharc jegyében meg kell felelni a „Főninek”, ezért nagyobbnál nagyobb bornírtságokat és baromságokat kell leírni, hogy fényes tekintetét végre ránk vesse, de azért álljunk már meg egy szóra! Azt tiszta lelkű magyar embereknek, lelkileg (is) fejlődésben levő fiataloknak eladni, hogy Petőfi akkor világosodott meg, amikor vidékről Pestre érkezve elvegyült a „nemesi és polgári származású értelmiségiek” körében, (mert a bugris parasztja, a lázadó bitang különben hol tett volna szert észre, tudásra, tehetségre) már maga is lelki kútmérgezés. De mindezt még megfejelni azzal is, hogy már nem is Világszabadságot akart, inkább csak ebédelni a „pilvaxos fiatalokkal”, ez már több mint bűn, ez már hiba! Az pedig már nem is hiba, hanem egyenesen történelemhamisítás, hogy az ebéd elfogyasztása olyannyira be is tett nekik, hogy arra sarkallta az ott ülőket, már ne is forradalmat, csak „kulturális” forradalmat akarjanak kirobbantani.
És mi erre a bizonyíték? Az, hogy „legelőször a sajtószabadság ügyét vetették fel”. Innen már csak egy lépés hogy: „a nyugati világ virtuális nyilvánossága ma nem szabad. A cenzorok még csak nem is emberek, hanem algoritmusok, óriási tech cégek hivatalnokai. Politikai agendájuk van, a konzervatív, nemzeti eszméket tartják a legfőbb ellenségüknek.”
Nos, itt lenne az ideje, hogy a haza „Főnije” kiírja végre a „Hosszú nyelvek éjszakája” című pályázatot, ahol ez a szépreményű senki, Petőfi meghamisítója méltán számíthatna a legnagyobb nyereményre.
Ebben a Petőfi nem volt forradalmár, a forradalom csak kultúrharc volt, (de ebben én teljes mellszélességgel a te pártodon állok, Főni), és egyébként is dögöljön meg az egész nyugati demokrácia, eszmefuttatásban ugyanolyan elévülhetetlen érdemeket szerezhetne, mint azok, akik szerint Vass Albertet tanulni dicsőség, Kertész Imrét meg Ottlik Gézát pedig még olvasni se kell! Mert akkor azt is le lehet írni, amit „nagybecsű” Demeter Szilárd uram tett: „Európa Soros György gázkamrája (…) Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai.”. Mert ez a fajta okoskodás ide vezet.
Még szerencse, hogy a költemények örök életűek. Hála istennek, amíg magyar szó lesz a világon, Petőfi Sándor is az! Nemzeti dal című versét 1848. március 13-án írta, pontosan 173 évvel azelőtt, hogy ez a förmedvény a Magyar Nemzetben megjelent. Eredetileg a pesti ifjúság által március 19-ére tervezett népgyűlésre szánta, de a bécsi forradalom hírére felgyorsultak az események. Petőfi először március 15-én a Pilvax kávéházban olvasta fel a verset, és a Nemzeti dal a 12 ponttal együtt az első volt, amit a szabad sajtó kinyomtatott az elfoglalt Landerer-nyomdában.
A versből több ezer példányt osztottak szét a nép között, és a nyomda előtt az ott állók közösen mondták el a Nemzeti dal eskü szövegét. Erről a Pesti Hírlap 1848. március 17-i számában is írt. Csak azért idézem ide a teljes verset, mert a mostani förmedvény írója szemmel láthatóan nem olvasta a költő műveit, de azt hiszem, a Nemzeti dalt a legkevésbé.
Petőfi Sándor
Nemzeti dal
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
